Tenisz: Filipovski Aleksandra kikapott a budapesti döntőben

Vágólapra másolva!
2008.06.30. 01:21
Filipovski Aleksandra három játszmában kikapott a német Dominice Ripolltól a 10 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna döntőjében, a Grand Slam Park Teniszklubban, Budapesten.
A Trenkwalder Open elnevezésű versenyen szabadkártyával főtáblára kerülő 16 éves magyar játékos – élete első felnőttviadalán – megállta a helyét az első helyen kiemelt riválisával szemben. Az első játszmában 4:2-ről egyenlített és csak nagy csatában vesztette el a nyitó szettet, majd a folytatásban egészen kiváló tenisszel sikerült behoznia a hátrányát.A mindent eldöntő utolsó felvonásban azonban már megremegett a keze, a tét is nyomta a vállát, így azután simán kikapott jóval tapasztaltabb ellenfelétől.

TRENKWALDER OPEN

DÖNTŐ
Ripoll (német, 1.)–Filipovski Aleksandra 6:4, 4:6, 6:0

TRENKWALDER OPEN

DÖNTŐ
Ripoll (német, 1.)–Filipovski Aleksandra 6:4, 4:6, 6:0


A győztes 1568 dollárral lett gazdagabb és hat világranglistapontot kapott, míg a négy pontot gyűjtő Filipovski 980 dollárral vigasztalódott a Kamaraerdőhöz közeli, Kapolcs utcai pályán lezajlott eredményhirdetésen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik