Szávay Ágnes hatalmas csatában győzte le Jelena Gyementyjevát

Vágólapra másolva!
2008.02.09. 16:40
Szávay Ágnes a döntőbe jutott a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán. A tizenkilenc éves versenyző az első szettben még megverte a negyedik helyen kiemelt Jelena Gyementyjevát, a másodikban az orosz kiválóság szinte esélyt sem adott a Vasas teniszezőnőjének. A döntő felvonásban aztán Szávay szinte végig futott az eredmény után, de hatalmas hajrával megnyerte a meccset. A magyar kiválóság ellenfele a döntőben a harmadik helyen kiemelt francia Marion Bartolit három játszmában legyőző, első helyen kiemelt orosz Anna Csakvetadze lesz.
Szávay Ágnes főleg a döntő játszmában küzdött nagyot
Reuters
Szávay Ágnes főleg a döntő játszmában küzdött nagyot
Szávay Ágnes főleg a döntő játszmában küzdött nagyot
Reuters
Szávay Ágnes főleg a döntő játszmában küzdött nagyot

Magabiztosan kezdett Szávay és 40:15-re is vezetett saját adogatásainál, azonban orosz ellenfele felzárkózott, sőt bréklabdája is volt, azonban a magyar versenyző ezt hárította, és végül behúzta szerváit. A folytatásban újra a Vasas játékosa játszott jobban, hiszen 40:0-re is vezetett Gyementyjeva adogatásainál, azonban a világranglista tizenharmadik helyezettje három bréklabdát is hárított. A hajrá megint a hetedik kiemelt magyarnak sikerült jobban, így már 2:0-ra vezetett.

Szávay a továbbiakban sem állt le, hozta az adogatását, majd 0:30-as hátrányból ismét elvette az oroszét, így 4:0-ra vezetett a világranglista huszadik helyezettje. Az álomszerű magyar kezdés után aztán Gyementyjeva is magához tért, és kettős brékhátrányából egyet visszavett, majd, ha nehézkesen is – a Vasas tehetsége 40:40-nél többször is elvehette volna az orosz adogatását -, de felzárkózott 4:2-re.

A szett hajrájában aztán Szávay újra az elején látott magabiztos játékát hozta, szerváit semmire nyerte, igaz, ezután negyedik helyen kiemelt ellenfele is hozta a sajátját, de a következő adogatását ismét behúzta a magyar lány, így az első szettet negyven perc alatt megnyerte 6:3-ra.

A második játszmára azonban mintha egy másik Gyementyjeva jött volna ki, hiszen az első felvonásban látottakhoz képest könnyen hozta az adogatását, majd három bréklabdához jutott a következő játékban. Igaz ekkor Szávay remek szerváinak köszönhetően felzárkózott, a végén mégis az orosz húzott el 2:0-ra.

Igaz a tizenkilenc éves magyar rögtön visszavette a brékelőnyt, azonban nem tudott élni az egyenlítési lehetőséggel, ráadásul a világranglista tizenharmadik helyezettje másodszor is hozta a szettben az adogatását. Az orosz klasszison látszott, hogy elkapta a fonalat, és innentől kezdve meg sem állt 6:1-ig.

A harmadik szettet brékkel kezdte Gyementyjeva, így Szávay nagyon nehéz helyzetbe került rögtön az elején, azonban a 3:2-es orosz vezetésnél 40:15-re vezetett, és az első lehetőséget ki is használta, így visszajött a meccsbe. A két játékos közül a továbbiakban egyik sem tudta hozni az adogatását egészen 5:5-ig, amikor ez a magyar lánynak sikerült a szettben először szerezte meg a vezetést.

A hajrában aztán Szávay hihetetlenül fogadta ellenfele adogatását, semmire nyerte Gyementyjeva szerváit, és 7:5-re megnyerte a döntő szettet. A magyar kiválóság így a Csakvetadze-Bartoli összecsapás győztesével mérkőzik a vasárnapi fináléban.

PÁRIZS, NŐI TENISZTORNA

ELŐDÖNTŐ
Szávay Ágnes (magyar, 7.) - Jelena Gyementyjeva (orosz, 4.) 6:3, 1:6, 7:5
Anna Csakvetadze (orosz, 1.) - Marion Bartoli (francia, 3.) 2:6, 6:2, 6:0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik