Daniela Hantuchova lesz Szávay Ágnes következő ellenfele Párizsban

Vágólapra másolva!
2008.02.07. 16:46
Daniela Hantuchovával találkozik Szávay Ágnes a 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna negyeddöntőjében, miután a második helyen kiemelt szlovák versenyző a szlovén Katarina Srebotnikot győzte le három játszmában a legjobb tizenhat között.
Daniela Hantuchova (képünkön) ellen egyelőre pozitív Szávay Ágnes mérlege
Reuters
Daniela Hantuchova (képünkön) ellen egyelőre pozitív Szávay Ágnes mérlege
Daniela Hantuchova (képünkön) ellen egyelőre pozitív Szávay Ágnes mérlege
Reuters
Daniela Hantuchova (képünkön) ellen egyelőre pozitív Szávay Ágnes mérlege

Daniela Hantuchova viszonylag jól kezdett szlovén ellenfele ellen, hiszen a második helyen kiemelt szlovák versenyző az első szettet 6:4-re nyerte meg, de úgy, hogy Srebotniknak egyetlen bréklabdája sem volt.

A világranglista huszonnyolcadik helyezettje aztán a második játszmában összeszedte magát, és nagyszerű játékkal 6:1-re verte a mérkőzés ezen szakaszában Hantuchovát.

A záró felvonás elején aztán újra fordult a kocka, igaz a szlovén egy ideig még tartotta magát, azonban a másodikként rangsorolt szlovák végül 6:3-ra megnyerte ezt a szettet, és ezzel bejutott a torna negyeddöntőjébe, ahol a hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes lesz az ellenfele.

A magyar játékos egyébként már tegnap kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé, ugyanis szerda este három játszmában 6:3, 4:6, 6:2-re legyőzte az olasz Tathiana Garbint.

Szávay eddig egyszer találkozott csupán a világranglista nyolcadik helyén álló Hantuchovával, még 2007-be New Havenben a torna második fordulójában, akkor a Vasas teniszezőnője nyert két felvonásban 7:5, 6:3-ra, és utána egészen a döntőig menetelt.

Korábban az első helyen kiemelt orosz Anna Csakvetadze is sikerrel vette a nyolcaddöntőt a tornán, miután két könnyű szettben nyert a hazai közönség előtt szereplő Nathalie Dechy ellen.

NŐI TENISZTORNA, PÁRIZS, NYOLCADDÖNTŐ:

Csakvetadze (orosz, 1.)-Dechy (francia) 6:1, 6:3
Hantuchova (szlovák, 2.)-Srebotnik (szlovén) 6:4, 1:6, 6:3
Szávay (7.)-Garbin (olasz) 6:3, 4:6, 6:2
Gyementyjeva (orosz, 4.)-Kvitova (cseh) 7:6 (9-7), 6:2
Bartoli (francia, 3.) - Cibulkova (szlovák) 7:5, 6:1 7:5, 6:1
Razzano (francia) - Cornet (francia) 6:4, 7:6
K. Bondarenko (ukrán) - Fedak (ukrán) 6:0, 6:3
Mauresmo (francia, 6.) - Daniilidou (görög) 3:0-nál Daniilidou feladta

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Csakvetadze (orosz, 1.) Mauresmo (francia, 6.)
Bartoli (francia, 3.) Razzano (francia)
Gyementyjeva (orosz, 4.) K. Bondarenko (ukrán)
Szávay (magyar, 7.) Hantuchova (szlovák, 2.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik