Novak Djokovics már az elődöntőben, David Ferrer későn ébredt

Vágólapra másolva!
2008.01.23. 07:47
A Melbourne-ben zajló Australian Open férfi egyesének negyeddöntőjében a harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokovics három játszmában győzte le az ötödik helyen rangsorolt spanyol David Ferrert. A szerb meglepően simán söpörte be az első két szettet - az első mindjárt nullára nyerte -, ennél meglepőbb már csak az volt, hogy a hajrában a biztos vesztesnek látszó spanyol nagy csatára késztette a kicsit addigra koncentrációját vesztő Djokovicsot.
A már biztos győztesnek látszó Novak Djokovics a hajrára szétesett, de végső sikere akkor sem forgott veszélyben
Getty Images
A már biztos győztesnek látszó Novak Djokovics a hajrára szétesett, de végső sikere akkor sem forgott veszélyben
A már biztos győztesnek látszó Novak Djokovics a hajrára szétesett, de végső sikere akkor sem forgott veszélyben
Getty Images
A már biztos győztesnek látszó Novak Djokovics a hajrára szétesett, de végső sikere akkor sem forgott veszélyben

A világranglistán mindössze egy ember, az orosz Nyikolaj Davigyenko választja el egymástól a két teniszezőt, ám az első játszma alapján ezt a számot százas nagyságrendűre tehettük volna. Djokovics 23 perc alatt nyerte a szettet, amelyben Ferrer egyetlen gémet sem tudott összekaparni magának.

Önmagát múlta alul a spanyol, vagy csak túlságosan hisz a számmisztikában. Djokovics ellen első mérkőzését 2004-ben az akkor 22 éves spanyol három játszmában nyerte a 17 éves szerb ellen. Legközelebb 2007-ben találkoztak, az erőviszonyok addigra már igencsak megváltoztak.

Indian Wellsben Djokovics a második összecsapásukon az első győzelmét aratta, de Monte Carloban Ferrer visszavette az előnyt. Ezután Djokovics a US Openen egyenlített másodszor is, majd a Mesterek Kupáján ismét a spanyol diadalmaskodott. A páratlan mérkőzéseket tehát Ferrer nyerte, a párosakat Djokovics. Melbourne-ben hatodszor találkoztak…

Ez nem sok jót ígért Ferrernek, miként a gyorsan lezavart első, majd a nem sokkal hosszabb második játszma sem. Igaz, utóbbi azért már eltartott negyven percig és három gémet is nyert Ferrer, de Djokovics megállíthatatlannak tűnt.

A harmadik szettben sem sokat változott a játék összképe, míg nem elérkezett a végjáték. Djokovics akkor már győztesnek hitte magát, talán már az elődöntőre is tartalékolt. De miért ne tette volna? Jól ment neki a játék, ellenfele viszont csak asszisztált. Ferrer viszont érezte: ez így csúnya bukta lesz. Bár a meccs már elment, fordítani aligha tud, legalább megmutassa, majdnem olyan legény, mint a háló túloldalán lévő ellenfél.

David Ferrer nagyon könnyen adta oda az első két játszmát
Getty Images
David Ferrer nagyon könnyen adta oda az első két játszmát

Szó mi szó, Djokovics már saját szerváit is egyre nehezebben hozta, majd Ferrer 5:3 után adogathatott. A szerb 40:15-ről egyenlített, és jutott előnyhöz nem egyszer, de a spanyol a gémet négy mérkőzéslabdát (!) hárítva nyerte és feljött 5:4-re.

A folytatásban először vette el ellenfele adogatását a mérkőzésen a spanyol. Djokovics fejben teljesen elfáradt, játéka szétesett. Ideges és mérges volt, kapkodott, márpedig így nehéz, még neki, az ő képességeivel is.

Ennek ellenére a két játékos között nagy különbség volt: Djokovics rögtön visszabrékelt, majd a mérkőzésért adogathatott. Bár előbb még hárítania kellett egy bréklabdát, egy alapvonalra letett ütéssel megnyerte a találkozót.

A szerb először elődöntős az Australian Openen. 2005-ben és 2006-ban az első fordulóban búcsúzott, tavaly a tizenhat közé jutott. Viszont így már négy Grand Slam-tornán jutott be a négy közé - Roland Garros és Wimbledon elődöntő, US Open döntő -, igaz, győznie még nem sikerült.

MELBOURNE 2008, AUSTRALIAN OPEN

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Djokovics (szerb, 3.) - Ferrer (spanyol, 5.) 6:0, 6:3, 7:5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik