Verstappen korai kiesését követően Sainz nyerte meg az Ausztrál Nagydíjat

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 04:33
Carlos Sainz Jr. magabiztos győzelmet aratott Melbourne-ben (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. aratott győzelmet a Formula–1-es Ausztrál Nagydíjon. A spanyol versenyző mögött Charles Leclerc ért célba, így a Ferrari kettős győzelmet aratott Melbourne-ben. A pole pozícióból rajtoló Max Verstappen számára mindössze néhány kör után véget ért a verseny, amelynek befutójára egyébként nem éppen a megszokott módon került sor George Russell balesete miatt.

 

Max Verstappen az Ausztrál Nagydíj időmérőjén sem talált legyőzőre, és közel három tizedmásodperces előnnyel hódította el a pole pozíciót a vakbélműtéten csupán két héttel ezelőtt áteső Carlos Sainz Jr. előtt. Egy ideig úgy tűnt, Sergio Pérez a harmadik helyről indulhat Melbourne-ben, ám a mexikói versenyzőt megbüntették, így rajtpozíciója Lando Norris ölébe hullt.

Logan Sargeant hiányzása már pénteken biztossá vált, Csou Kuan-jü számára pedig néhány órával a futam előtt derült ki, hogy nem állhat fel a rajtrácsra. A kínai versenyző persze részt vehetett a futamon, ám csak a bokszutcából mehetett a mezőny után a rajtnál, miután új orrkúpot kapott. Daniel Ricciardo autójához szintén hozzá kellett nyúlni a verseny előtt, a 3-as számú RB-ban motort cseréltek. A szezon ezen korai szakaszában azonban ez még nem vont rajtbüntetést maga után.

A felvezető körnek mind a 18 autó gond nélkül neki tudott vágni, majd a rajtot is megúszta a mezőny kisebb összeérések nélkül. Ami az élmezőny sorrendjét illeti, Verstappen maradt Sainz és Norris előtt, kicsivel hátrébb Pérez veszített egy pozíciót George Russell-lel szemben. A második körben jött a dráma a Red Bullnál – Sainz megelőzte Verstappent, akinek autója elkezdett füstölni.

A fékekkel adódott probléma a címvédő gépén, amely lelassult, s bár Verstappen vissza tudott térni a bokszutcába, a pályán már nem láthattuk többet. Ez lehetőséget nyitott Sainznak, aki hamar elkezdte növelni előnyét az élen, s a tizedik körben már hat másodperccel autózott az őt követő Norris előtt.

Verstappen számára nem tartott sokáig a szezon harmadik versenye (Fotó: AFP)

Nem sokkal később azonban rövid időre virtuális biztonsági autós korlátozás lépett érvénybe, mert Lewis Hamilton Mercedesében megadta magát az erőforrás, s a hétszeres világbajnok félrehúzódott a pályán. Sainz nem sokkal előtte járta meg a bokszutcát, ám a korlátozás után ismét ő autózott az élen.

Charles Leclerc-nek jól jöttek a történtek, a folytatásban csapattársa mögött találta magát, ám Sainznak volt válasza, s lassacskán sikerült leszakítania magáról a monacóit. Ezzel szemben Pérez egyre előrébb került – a mexikói Russellt és Fernando Alonsót is maga mögé utasította, amivel feljött az ötödik helyre.

Ezután azonban kissé megállt Pérez felzárkózása, sőt, inkább a visszapillantó tükrét kellett figyelnie, ugyanis Alonso igen közel maradt hozzá. Kicsivel előrébb Leclerc és Norris között alakulhatott volna ki izgalmas csata, de a Ferrarinál inkább kihívták versenyzőjüket a második kerékcserére. Az élmezőnyből Pérez követte Leclerc-t a bokszutcába.

A hajrában inkább a mezőny második felében láthattunk még egy-két izgalmas csatát – például Kevin Magnussen és Alexander Albon között –, míg Sainz magabiztosan autózott idei első győzelme felé. A leintés azonban hozott még némi izgalmat: a mezőny virtuális biztonsági autós korlátozás alatt futott be, miután George Russell csúnyán összetörte Mercedesét az utolsó körben.

Ez azonban nem volt hatással Sainz versenyére, aki elsőként látta meg a kockás zászlót Melbourne-ben. Leclerc második helyének köszönhetően a Ferrari kettős győzelmet aratott az idény harmadik versenyén; a dobogóra még Norris állhatott fel.

A futam leggyorsabb köre Leclerc-é lett, pontszerző helyen végzett még Oscar Piastri, Pérez, Alonso, Lance Stroll, Cunoda Juki, Nico Hülkenberg, illetve Magnussen.

Folytatás két hét múlva a Japán Nagydíjjal!

FRISSÍTÉS: A sportfelügyelők meghallgatták Russellt és Alonsót a futamot követően, s bokszutca áthajtásos büntetést róttak ki utóbbira. Mivel azonban a futamot már leintették, s a spanyol versenyző nem tudja letölteni ezen büntetését, húsz másodpercet hozzáadtak az idejéhez, illetve három büntetőpontot is kapott. Az indoklás szerint Alonso jelentősen lelassított a hatos kanyarban, amit a sportfelügyelők veszélyesnek ítéltek meg. A hirtelen lassulás ugyanis meglepetésként érte Russellt, aki elrántotta a kormányt. A kétszeres világbajnok a hatodikról a nyolcadik helyre esett vissza.

1.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:20:26.843
2.Charles LeclercmonacóiFerrari2.366 mp h.
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes5.904 mp h.
4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes35.770 mp h.
5.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT56.309 mp h.
6.Fernando Alonso*spanyolAston Martin-Mercedes1:20.992 h.
7.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:33.222 h.
8.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:35.601 h.
9.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:44.553 h.
10.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör h.
11.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h.
12.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1 kör h.
13.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
14.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1 kör h.
15.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1 kör h.
16.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1 kör h.
17.George RussellbritMercedes2 kör h.
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Lewis HamiltonbritMercedes15
 Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT3
 * 20 másodperces időbüntetést kapott, ezért a 8. helyre esett vissza 
az ausztrál nagydíj végeredménye
 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
1.Max Verstappen222151  
2.Charles Leclerc-23247  
3.Sergio Pérez-23-46  
4.Carlos Sainz Jr.122-40  
5.Oscar Piastri--3-28  
6.Lando Norris-13-27  
7.George Russell--2-18  
8.Fernando Alonso--3-16  
9.Lance Stroll--2-9  
10.Lewis Hamilton--2-
11.Cunoda Juki--1-6  
12.Oliver Bearman--1-6  
13.Nico Hülkenberg--2-3  
14.Kevin Magnussen--1-1  
a világbajnokság állása

 

1.Red Bull-Honda RBPT97  
2.Ferrari93  
3.McLaren-Mercedes55  
4.Mercedes26  
5.Aston Martin-Mercedes25  
6.RB-Honda RBPT6  
7.Haas-Ferrari4  
8.Williams-Mercedes0  
9.Sauber-Ferrari0  
10.Alpine-Renault0  
konstruktőrök

 

38. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 22., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:18.564
2. szabadedzés1. Leclerc 1:17.277
MÁRCIUS 23., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:16.714
Időmérő1. Verstappen 1:15.915
MÁRCIUS 24., VASÁRNAP
Verseny1. Sainz, 2. Leclerc, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik