Marija Sarapova legyőzte a világelső Justine Henint Melbourne-ben

Vágólapra másolva!
2008.01.22. 11:31
Marija Sarapova fantasztikus, erőtől duzzadó játékkal 6:4, 6:0-ra kiütötte a világelső, első helyen kiemelt Justine Henint Melbourne-ben, az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyesének negyeddöntőjében. A mérkőzés – amelyen végig Sarapova akarata érvényesült – 1 óra 38 percig tartott. Az első helyen kiemelt belga klasszis gyengén adogatott, sokat hibázott, fogadóként sem emlékeztetett arra a Heninre, akit 2007-ben láthattunk a pályán. Az orosz lány ezzel szemben 30 nyerő megoldásával, remek adogatójátékával kitűnő formáról tett tanúbizonyságot, és most már a torna fő esélyesének számít. Az elődöntőben a szerb Jelena Jankovics lesz az ellenfele.
Marija Sarapova félelmetes volt a Rod Laver Arenában
Reuters
Marija Sarapova félelmetes volt a Rod Laver Arenában
Marija Sarapova félelmetes volt a Rod Laver Arenában
Reuters
Marija Sarapova félelmetes volt a Rod Laver Arenában

Sarapova szerválhatott a találkozón először és az első pont is az övé volt. Persze, ennek különösebb jelentősége úgy általában aligha van, annak már sokkal inkább, hogy a túloldalon Henin részéről semmilyen ellenállás nem érkezett, így 40-15 után a második lehetőség már nem maradt kihasználatlan: Sarapova nyerte a saját adogatását és 1:0-s előnyre tett szert.

Majd a második gémben is hasonló volt a menetrend, így Henin rögtön saját adogatójátékénak elvesztésével kezdett. Amikor a harmadik adogatójátékban már 40:0-ra vezetett Sarapova, aki gyorsan be is zsebelte harmadik gémjét, már megfogalmazódhatott a kérdés: mi van a világelsővel?

Henin ugyanis egyáltalán nem tudott mi kezdeni ellenfelével. Nem volt meg a kellő erő a belgában, aki messze nem tudta hozni azt a pontos játékát, amellyel szemben nem állnak meg az ellenfelek. Nem úgy Sarapova, aki a labdamenetek nagyrészében már második, harmadik ütésnél átvette az irányítást, és onnantól kezdve csak az volt a kérdés: a nagy küzdő Henint mikor készteti hibára.

Mert az orosz nem hibázott, hanem nagyon pontosan ütötte meg az alapvonalat és váltotta az oldalakat. Reménytelennek is látszó labdákat ért el Henin, de a befejezést mindig Sarapova mondta ki.

A belga világeső 3:0 után hozta az első gémet, de Sarapova nagyon simán nyerte a sajátját, így visszaállt a különbség. Majd 4:1-nél hiába volt bréklabdája is Sarapovának, Henin az egész összecsapás legkiélezettebb gémét még megnyerte. Ez olyan erőt adott neki, hogy 5:3 után elkönyvelhette az első szerzett brékjét is. Mert vesztett már volt neki egy. És hamarosan jött a második is…

Henin adogatott 5:4-s Sarapova vezetésnél, de hiába küzdött hatalmasat, végig csak kínlódott, az orosz pedig negyedik bréklabdáját már nem hibázta el.

Ilyen kezdés után Henintől óriási formaváltozásra lett volna szükség, hogy megállítsa Sarapovát. Ez olyannyira nem jött össze a belgának, hogy a második játszmát írd és mond, nullra veszítette el a világelső.

Sarpova háromszor brékelte be ellenfelét, a találkozót eldöntő labdamenetben is, ahol két mérkőzéslabdájából rögtön az elsővel véget vetett a találkozónak és Henin vesszőfutásának.

Henin legutóbb Wimbledonban kapott ki Grand Slam-tornán, akkor a francia Marion Bartoli az elődöntőben három játszmában verte a világelsőt. A döntő szett 6:1-gyel lett az esélytelenebb franciáé.

Henin korábban már hat alkalommal bizonyult jobbnak Sarapovánál, az orosz kiválóság most nyert harmadszor. Legutóbb a 2006-s US Openen győzte le Henint.

Az elődöntő esélyeit elnézve három dolog is Sarapova sikere mellett szól Jelena Jankovics ellenében. Az orosz láthatóan kicsattan az erőtől, a szerb állandó ápolásra szorul még a meccsek alatt is. Így Sarapova formája - főként a Henin ellen mutatott játékból kiindulva - hibátlan, Jankovics viszont messze van legjobbjától. És a statisztika is Sarapova-sikert ígért: négy találkozójukból ugyanis hármat nyert az orosz és csak egyet a szerb. Igaz, a legutóbbi mérkőzést, 2007-ben Birminghamban Jankovics nyert, Sarapova kétszer 2004-ben, egyszer 2005-ben tudott nyerni ellene.

TENISZ, AUSTRALIAN OPEN (MELBOURNE)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
MARIJA SARAPOVA (orosz, 5.) – JUSTINE HENIN (belga, 1.) 6:4, 6:0

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI:
Henin Sarapova
Ászok 0 2
Első adogatások 32/71 (45 %) 31/49 (63 %)
Kettős hibák 5 1
1. adogatásből nyert pontok 18/32 (56 %) 21/31 (68 %)
2. adogatásból nyert pontok 12/39 (31 %) 12/18 (67 %)
Nyerő ütések (szervák is) 11 30
Önhibák 21 21
Pontok fogadóként 16/49 (33 %) 41/71 (58 %)
Elnyert adogatások/lehetőségek 1/4 (25%) 5/10 (50 %)
Pontok a hálónál 11/20 (55 %) 14/17 (82 %)
Összes pont 45 69
---- T ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik