Andy Roddick könnyedén nyert és elsőként jutott az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2007.11.14. 14:16
Andy Roddick két szettben nyert a Roger Federert legyőző Fernando Gonzalez ellen a Sanghajban zajló a 4 millió 450 ezer dollár összdíjazású Mesterek Kupáján, a 2. fordulóban. Az amerikai végig uralta a mérkőzést az ezúttal halványan teljesítő chilei ellen.
Andy Roddick (képünkön) Fernando Gonzaleznek sem kegyelmezett
Reuters
Andy Roddick (képünkön) Fernando Gonzaleznek sem kegyelmezett
Andy Roddick (képünkön) Fernando Gonzaleznek sem kegyelmezett
Reuters
Andy Roddick (képünkön) Fernando Gonzaleznek sem kegyelmezett

Az első fordulóban meglepetésre a világelső Roger Federert legyőző Fernando Gonzalez csakúgy, mint a svájci ellen, ezúttal is rosszul kezdett, és el is vesztette az adogatását Roddick 1:0-s vezetésénél.

Azonban nem ez volt az egyetlen brék, amit összehozott az amerikai. Az első meccsén szintén diadalmaskodó versenyző a chilei második adogatását is elvette, és eközben bombaerős szerváit is hozta.

Roddick végül az első szett hajrájában 5:0-ra vezetett, amikor ellenfele először volt képes megnyerni saját adogatását, de ettől függetlenül az amerikai 6:1-re nyerte az első felvonást.

A folytatásban feljavult Gonzalez játéka, 1:0-ra vezetett is, de Roddick újra brékelőnyhöz jutott, és megfordította az állást. Az amerikainak innentől kezdve nem volt túlságosan nehéz dolga, csupán a saját adogatásait kellett hoznia, ahhoz, hogy megnyerje a találkozót.

Végül ezt meg is tette, és ennek köszönhetően másodszor is győztesen hagyta el a pályát Sanghajban. Ez azt jelenti, hogy az amerikai klasszis elsőként kvalifikálta magát a torna elődöntőjébe.

MESTEREK KUPÁJA, VÖRÖS CSOPORT

2. FORDULÓ
Andy Roddick (amerikai) Fernando Gonzalez (chilei) 6:1, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik