Nem Amélie Mauresmo, hanem Peng Suaj lesz Szávay ellenfele

Vágólapra másolva!
2007.09.21. 16:17
Peng Suaj jutott a Pekingben zajló, 600 ezer dollár összdíjazású tenisztorna elődöntőjébe, miután három játszmában verte Amélie Mauresmót. A kínai lány ellenfele a legjobb négy között a Maria Emilia Salernit legyőző Szávay Ágnes lesz.
Elmarad a nagy meccs: Mouresmo nem jutott a négy közé
Elmarad a nagy meccs: Mouresmo nem jutott a négy közé
Elmarad a nagy meccs: Mouresmo nem jutott a négy közé
Elmarad a nagy meccs: Mouresmo nem jutott a négy közé
Úgy tűnt a nagyobb név legyőzi a szurkolók bíztatását élvező Peng Suajt. Amélie Mauresmo az első szettet 6:4-re hozta kínai ellenfelével szemben. Sokan már a Moresmo Szávay elődöntőről beszéltek, ám a hazaiak kedvence megemberelte magát.

Suaj a második szettet ugyanolyan arányban nyerte, mint ahogy az elsőt elvesztette, majd a döntő felvonásban gyakorlatilag lelépte az egykori világelsőt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a torna elődöntőjében Szávay Ágnes lesz az ellenfele.

A világranglistán 23. helyezést elfoglaló soltvadkerti kiválóság és a jelenleg 49. riválisa eddig kétszer találkozott egymással, még 2004-ben mindkét találkozójukat az ázsiai játékos nyerte.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy elsőként Lindsay Davenport jutott be az elődöntőbe, miután két játszmában búcsúztatta a negyedik helyen kiemelt orosz Jelena Gyementyijevát.

Nem sokkal később nagy örömünkre Szávay Ágnes is biztosította helyét az elődöntőben. A magyar kiválóság egy óra tizenkét perc alatt, két játszmában, 6:2, 6:4-re verte az argentin Maria Emilia Salernit.

Harmadikként a második helyen kiemelt Jelena Jankovics jutott tovább a legjobb négybe - most pedig Peng tette teljessé a "négyek" mezőnyét.

Az elődöntőben Jankovics ellenfele az amerikai Lindsay Davenport lesz, míg Szávay Ágnes a kínai Peng Suajjal vív majd meg a döntőbe jutásért.

PEKING, NŐI EGYES

  • NEGYEDDÖNTŐ:
  • Peng (kínai)-Mauresmo (francia, 3.) 4:6, 6:4, 6:2
  • Jankovics (szerb, 2.)-Morigami (japán) 6:3, 7:5
  • Szávay Ágnes (6.)-Salerni (argentin) 6:2, 6:4
  • Davenport (amerikai)-Gyementyjeva (orosz, 4.) 7:6 (7-1), 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik