Tenisz, Bali: Lindsay Davenport Jankovicsot legyőzve elődöntős

Vágólapra másolva!
2007.09.14. 19:56
Az indonéziai Balin zajló, 225 dollár összdíjazású, kemény pályás női tenisztorna egyeseinek küzdelmében az első helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics háromjátszmás mérkőzésen szenvedett vereséget az amerikai Lindsay Davenporttól (képünkön), így utóbbi játszhat elődöntőt a tornán. A döntő játszmát 6:2-re nyerte az amerikai klasszis.
A mérkőzés végeredménye óriási meglepetés, hiszen az amerikai, aki ugyan volt világelső is hosszú időn keresztül, jelenleg azonban a 234. helyen található az aktuális WTA-világranglistán, amelyen az általa most legyőzött szerb ellenfelét a harmadik helyen jegyzik.

Davenport mérlege így továbbra is hibátlan Jankovics ellen, hiszen kettejük negyedik mérkőzését is az amerikai nyerte, igaz legutóbb két éve, 2005-ben találkozhattak egymással, méghozzá a dubai torna döntőjében.

Davenport ellenfele az elődöntőben az olasz Sara Errani lesz. Utóbbi a japán Nakamura Aikót verte, két nagyon sima játszmában.

A másik elődöntőben a második helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchova és a selejtezőből főtáblára jutó román Sorana Cirstea találkozik egymással.

A szlovák játékos japán ellenfelét verte simán, míg a nyolcaddöntőben a harmadik helyen kiemelt svájci Patty Schyndert búcsúztató Cirstea ezúttal egy honfitársát verte három játszmában, amelyből a harmadik csak a rövidítésben dőlt el.

BALI, 225 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Davenport (amerikai) - Jankovics (szerb, 1.) 6:4, 2:6, 6:2
Hantuchova (szlovák, 2.) - Morita (japán) 6:2, 6:1
Cirstea (román) - Gallovits (román) 3:6, 6:4, 7:6
Errani (olasz) - Nakamura (japán, 7.) 6:1, 6:2

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Davenport (amerikai) Errani (olasz)
Hantuchova (szlovák, 2.) Cirstea (román)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik