Téli: EU-s vizsgálat a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.05. 19:14
Vizsgálatot indított a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetég (ISU) ellen erőfölénnyel való visszaélés és a versenyjog megsértésének gyanúja miatt az Európai Unió versenypolitikai biztosa, Margrethe Vestager által vezetett bizottság.


Az eljárás két holland gyorskorcsolyázó, a 2010-es olimpiai bajnok Mark Tuitert és a 2014-es világbajnok Niels Kerstholt egy évvel ezelőtti bejelentése nyomán indult, akik azt állították, hogy nem vehetnek részt minden versenyen, amin szeretnének.
Az eljárás két holland gyorskorcsolyázó, a 2010-es olimpiai bajnok Mark Tuitert és a 2014-es világbajnok Niels Kerstholt egy évvel ezelőtti bejelentése nyomán indult, akik azt állították, hogy nem vehetnek részt minden versenyen, amin szeretnének.

A versenypolitikai biztos saját hatáskörben azt fogja vizsgálni, hogy az ISU megpróbált-e visszaélni a monopol helyzetével, amikor a korcsolyázókkal szemben részvételi tilalmat alkalmazott. „A sportolóknak évente csupán néhány alkalmuk van, hogy a legmagasabb szinten versenyezhessenek. Alapos indok kell ahhoz, hogy ezt korlátozzák” – nyilatkozta a dán Vestager.

Szerinte az ISU szándékosan nem reagál a versenyzők által hónapokkal ezelőtt benyújtott panaszra. Az eset hátterében az a több hónapos konfliktus áll, amely az ISU vezetése és egy pénzdíjas versenysorozat szervezője között tombol. A nemzetközi szövetség szabályozása szerint azok a nagypályás és rövid pályás gyorskorcsolyázók, akik ezeken az eseményeken részt vesznek, többé nem indulhatnak az olimpián, a világ- és Európa-bajnokságon, illetve azokon a versenyeken, amelyek szintén az ISU fennhatósága alá tartoznak.

Az Icederby elnevezésű rendezvény ötletgazdája egy dél-koreai cég, amely a nemzetközi szerencsejáték-iparban is aktív. Lényege, hogy egy 220 méteres pályán a világ legjobb gyorskorcsolyázói mérik össze tudásukat. A Dubaiban rendezett versenyre – amelyen a két holland is részt vett – a sportolókat 1.4 millió eurós (437.1 millió forint) pénzdíjjal csábították. Az ISU illetékesei attól tartanak, hogy mivel fogadni lehet az eredményekre, a résztvevők fogadási csalásokba keveredhetnek.

A Margrethe Vestager által vezetett bizottság azt fogja vizsgálni, hogy nem ésszerűtlen és indokolatlan okokkal korlátozza-e a sportág nemzetközi szövetsége a versenyzőket „szakmájuk gyakorlásában”.

Amennyiben az ISU jelenlegi korlátozása érvényben maradna, az megakadályozná az alternatív sportesemények szervezőinek térnyerését.

A holland korcsolyázók jogi képviselője, Ben Van Rompuy elmondta, hogy az EU illetékesei éves forgalmuk összegének akár tíz százalékára is megbüntethetik azt a gazdasági társaságot vagy szervezetet, amely versenyellenes gyakorlatot alkalmaz. „Ez azt jelentené, hogy az érintett sportolók pályafutása véget ér, másrészt azt szabályozza, hogy mit csinálhatnak a szabadidejükben. Ehhez megfelelő, objektív indokok kellenek, például biztonsági okok, de a piacot önkényesen nem szabad korlátozni” – vélekedett a jogász.

„Ez remek hír. Köszönöm, hogy meghallották a hangunkat, hiszen sok sportoló érintett ebben a kérdésben” – írta az EU-s vizsgálat elindításának hírére reagálva Twitter-oldalán Tuitert.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik