Téli olimpia: Liu Shaolin Sándor az 5. lett 1500 méteren

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), RÁCZ PÉTER (Budapest)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang), RÁCZ PÉTER (Budapest)
2018.02.10. 13:35
null
Liu Shaolin Sándor két olimpiai pontot szerzett. (Fotó: AFP)
Liu Shaolin Sándor az 5. helyen végzett a férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számának döntőjében a pjongcsangi téli olimpián. A győzelmet a dél-koreai Lim Hjo Dzsun szerezte meg.

 

Az eldöntőkből három versenyzőt is továbbjuttattak a bírók, így a döntőben kilencen szerepelhettek.

Mivel a bírók segítségével továbbjutottak a hátsó sorban kaptak helyet a rajtnál, Liu Shaolin csak a kilencedik pozícióba sorolt be a rajt után.

Shaolin utána feljött az ötödik hely környékére, de előrébb már nem tudott kerülni a tömegben. A győzelmet a dél-koreai Lim Hjo Dzsun szerezte meg.

Liu Shaolin Sándor úgy végzett az 5. helyen, hogy nem is ez a legerősebb száma…

„Nagyon befolyásolta, hogy kilencen voltunk, még nem volt ilyen versenyem – mondta Liu Shaolin Sándor az M4 Sportnak. – Nagyon jó az ötödik hely, örülök neki. Volt egy kisebb ütközésem, ha az nincs, akkor talán az érem is benne lehetett volna. Pozitív, hogy úgy tudtam végigcsinálni a napot, hogy nem zártak ki. Ez az eredmény ad egy pluszt a jövőre nézve.”

A TÖBBI MAGYAR VERSENYZŐRŐL:

Férfi 1500-on Liu Shaoang az elődöntőben búcsúzott, míg Burján Csaba a selejtezős futamában esett ki.

Jászapáti Petra és Keszler Andrea is továbbjutott a negyeddöntőbe női 500 méteren. Részletek itt és itt!

A női váltó 3000 méteren a harmadik lett elődöntős futamában, így a B-döntőbe került. Részletek itt!

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
Férfi 1500 méter, döntő

1. Lim Hjo Dzsun (Dél-Korea) 2:10.485 – olimpiai csúcs
2. Sjinkie Knegt (Hollandia) 2:10.555
3. Szemjon Jelisztratov (Orosz csapat) 2:10.687
4. Samuel Girard (Kanada) 2:11.176
5. Liu Shaolin Sándor (MAGYARORSZÁG) 2:11.520
6. Itzak de Laat (Hollandia) 2:12.362

Legfrissebb hírek

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
2026.02.23. 20:18
Ezek is érdekelhetik