Síugrás: Morgenstern balesete elhalványította Stoch győzelmét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.15. 16:00
null
Thomas Morgenstern nagyot bukott (Fotó: Reuters, archív)
A németországi Titisee-Neustadtban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A vasárnapi nagysáncon lebonyolított versenyt a lengyel Kamil Stoch nyerte meg a svájci Simon Ammann és a japán Noriaki Kaszai előtt.

Az első sorozatot Stoch nyerte meg 142 és fél méteres ugrással, s három ponttal előzte meg az örökifjú Kaszait, míg az ugyancsak lengyel Piotr Zyla hátránya már majdnem hat pont volt a harmadik helyen. Érdekes, hogy ugyancsak 142 és felet ugrott a négyszeres olimpiai bajnok Ammann is, ám neki nem sikerült a leérkezéskor a Telemarkja, így csak az ötödik helyről várta a folytatást. Az összetett világkupában vezető osztrák Gregor Schlierenzauer több mint 11 pontos hátránnyal csak a 10. volt.

Az első sorozat azonban nem erről, hanem sajnos Thomas Morgenstern eséséről marad emlékezetes. A szombati versenyt megnyerő osztrák 141 métert repült, ám a földre érkezésekor lécei szétcsúsztak, ezért aztán elesett, és alaposan beverte a fejét is. Teste egy darabig még sodródott a lejtőn, aztán megállt. A versenyző megpróbált feltápászkodni, talpra is állt, összegörnyedve tett néhány lépést, de aztán megint összeesett.

Végül hordágyon, nyakmerevítővel vitték le a pályáról. A korábbi összetett vk- és Négysáncverseny-győztes, olimpiai bajnok versenyzőt végül mentőhelikopterrel szállították el – emiatt rövid időre félbe is kellett szakítani a második sorozatot –, de magánál volt, és tudta mozgatni a testrészeit is.

MORGENSTERN ESÉSE

A helikopter távozása után éppen a csapattárs, Schlierenzauer következett, és 138 és fél méterrel csak a második helyre volt jó Janne Ahonen mögött, aki két méterrel többet teljesített. Az olimpia kedvéért erre az idényre visszatérő finn lépkedett szépen előre, s végül csak az ezúttal 141 és fél méterig szálló Ammann tudta megelőzni először.

A svájcit a norvég Anders Bardal sem tudta túlszárnyalni, Zyla azonban kifejezetten gyengén ugrott, s mindössze 131 méterig jutott, így alaposan visszacsúszott. Kaszai sem lehetett túl büszke a 137 és félre, de még éppen befért Ammann és Bardal közé. Stochnak viszont 138 és fél is elég volt a végső sikerhez, s a svájci most bánhatta igazán az első sorozat gyenge talajfogását.

Síugró-vk, Titisee-Neustadt (Németország)
HS 142
1. Kamil Stoch (lengyel) 300.7 (142,5; 138.5)
2. Simon Ammann (svájci) 292.9 (142,5; 141.5)
3. Noriaki Kaszai (japán) 292.0 (139,5; 137.5)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 298
2. Severin Freund (német) 256
3. Takeucsi Taku (osztrák) 255

A síugrók mellett a többi síszakágban is rendeztek versenyeket vasárnap: a férfi alpesi sízők a franciaországi Val d'Isere-ben, a nők a svájci St. Moritzban, a sífutók a svájci Davosban, a sílövők a franciaországi Annecyben, az északiösszetett-versenyzők pedig az ausztriai Ramsauban versengtek egymással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik