Sílövészet: a kis Bőt hiába kergették Annecyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.15. 14:09
Vasárnap a férfi és női üldözéses versennyel folytatódott a sílövők világkupa-sorozata a franciaországi Annecyben. A győzelmet előbbieknél a norvég Johannes Thingnes Bö, míg utóbbiaknál az ukrán Valj Szemerenko szerezte meg.

A hölgyek 10 km-es távjának a szombati sprintverseny győztese, a svájci Selina Gasparin vághatott neki elsőként, de ő rögtön az első lövészetében rontott, így visszább csúszott. Ekkor az összetett világkupát vezető cseh Gabriela Soukalová vette át a vezetést, s állt az élen egészen az utolsó lövészetig, ott azonban ő is hibázott. Ekkor Szemerenko és az orosz Irina Sztarih került előre, s a hajrát végül előbbi nyerte, míg a harmadik helyen a norvég Tiril Eckhoff ért célba.

A férfiaknál a mindössze 20 éves Johannes Thingnes Bö – a korábbi összetett vk-győztes Tarjei öccse – indult elsőként, s bár a második sorozatában hibázott egyet, még ez is belefért az első helye megőrzésébe. Az utolsó lövészetnek több mint félperces előnnyel vágott neki, és miután ott sem hibázott, a legnagyobb norvég ászok távollétében duplázni tudott Annecyben.

A második helyen a német Erik Lesser távozott a lőállásból viszonylag nagy előnnyel, a harmadik helyért viszont hárman is – a svéd Carl Johan Bergman, az orosz Anton Sipulin és a svájci Benjamin Weger – futottak, s végül közülük a középső jött be először, míg az összetett világkupában vezető francia Martin Fourcade hazai pályán csak a 17. lett. Ettől függetlenül nagy fölénnyel vezeti a vk-t az osztrák Simon Eder és a duplájával a harmadik helyre feljövő Bö előtt.

Sílövő-vk, Annecy (Franciaország)
FÉRFI 12.5 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Johannes Bö (norvég) 31:43.7 (1 lövőhiba)
2. Erik Lesser (német) +37.5 (0)
3. Anton Sipulin (orosz) +39.1 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Fourcade (francia) 306 pont
2. Simon Eder (osztrák) 177
3. Johannes Bö (norvég) 166
NŐI 10 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Valj Szemerenko (ukrán) 28:05.4 (1)
2. Irina Sztarih (orosz) +4.2 (0)
3. Tiril Eckhoff (norvég) +15.5 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Gabriela Soukalová (cseh) 234 pont
3. Irina Sztarih (orosz) 225
2. Selina Gasparin (svájci) 217

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik