nemzetisport.hu 2018.01.25 21:34 Frissítve: 2018.01.25 22:05

Pjongcsang 2018: 19 fős lesz a magyar csapat

A nemzetközi szövetség (FIS) döntése értelmében Magyarország is indulhat az alpesi sízők csapatversenyében a február 9-én rajtoló pjongcsangi téli olimpián, így a férfiaknál és a nőknél is két-két versenyző képviselheti majd az országot. A magyar sportolói küldöttség 19 fős lesz Dél-Koreában – adta hírül a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja.

Magyarország is indulhat az alpesi sízők csapatversenyében (Fotó: olimpia.hu)

 

 

A Magyar Síszövetség (MSSZ) csütörtökön arról tájékoztatott, hogy az alpesi csapatverseny 16 kvótája közül – ebből egy a házigazdáé – többet is visszamondtak, ezek egyikét kapta meg Magyarország. A FIS honlapja szerint Magyarország a 19. helyen áll a rangsorban, azaz negyedik tartalék volt, ám Liechtenstein és Horvátország után a legjobb lemaradók közül Japán és Szerbia is lemondott a részvételről – olvasható az olimpia.hu-n.

Az MSSZ hétfőn úgy határozott, hogy a férfiaknál Kékesi Mártont, a nőknél pedig Hozmann Szonját és Maróty Mariannt jelöli a csapatba. A nők esetében ugyanakkor jelezte, hogy – a térdszalagszakadást szenvedő Miklós Edit eredményei révén járó két indulási joggal – csak abban az esetben mehet mindkét síző, ha a FIS elfogadja az egyik kvóta B-kvalifikációs versenyzőhöz kerülését.

A legfrissebb fejlemények után ugyanakkor erre már nem kell várni, mivel a csapatversenyben való szerepléssel automatikusan két-két helyet szerez az adott ország. A férfiaknál Kékesi Márton mellett Samsal Dalibor lesz tagja az együttesnek.

Kapitány Ildikó, a magyar szövetség főtitkára arról is beszámolt, hogy a csapattagok egyéniben is indulhatnak. Tájékoztatása szerint a két női versenyző műlesiklásban és óriás-műlesiklásban áll még rajthoz, Kékesi minden számban indul, míg Samsal később dönt arról, hogy a lesiklást vállalja-e, de a másik négy egyéni számban versenyezni fog.

„Nagyon örülünk a magyar sísport sikerének, legfőképp azért, mert az olimpiák történetében először rendeznek csapatversenyt, és nagy dolog, hogy a magyar sízők is ott lesznek. Sajnálom, hogy ennek a sikernek nem lehet részese Miklós Edit. De bízunk benne, hogy a Samsal Daliborral kiegészült csapat a legjobb eredményeket tudja hazahozni alpesi síben is” – nyilatkozta a szövetség honlapján Stark Márton, a szakág szövetségi kapitánya.

A magyar sportolói küldöttség így 19 fős lesz Pjongcsangban. Rövid pályás gyorskorcsolyában Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, gyorskorcsolyában Nagy Konrád, míg műkorcsolyában Tóth Ivett képviseli a színeinket. Alpesi síben Kékesi, Dalibor, Hozmann és Maróty indulhat, míg sífutásban az egy-egy magyar szereplési joggal Kónya Ádám és Szőcs Emőke.

Szerdán derült ki, hogy Swaney Elizabeth révén a szabad stílusú sí félcső számában is lesz magyar a dél-koreai játékokon.

2019.07.03 08:41:53

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

„Leginkább a fiúk technikája tetszik, az, ahogyan siklanak a jégen. Azt hiszem, sok mindent elleshetek tőlük.”

2019.05.18 09:46:00

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Ha olyan sikert érünk el Pekingben, mint szeretnénk, nem biztos, hogy szögre kerül a korcsolya.

2019.04.22 20:21:42

Téli sportok nemzetisport.hu

Az orosz síparadicsomban több mint 1700-an csúsztak egyszerre lenge öltözetben.

2019.03.20 21:56:44

Téli sportok KOHÁN GERGELY

A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok svéd játékos a sakkhoz hasonlítja sportágát.

2019.03.18 18:12:59

Téli sportok VINCZE SZABOLCS

Három téli olimpiára jutott ki a legjobb magyar sílövő, aki sportpályafutása harminc éve alatt végig dolgozott, hogy szponzorálja önmagát.