nemzetisport.hu 2019.01.17 16:01 Frissítve: 2019.01.17 16:27

Olimpia: Bíztam benne, utcákat neveznek el rólunk – Liu Shaoang

Csaknem egy éve állhatott fel a magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó a pjongcsangi téli olimpián a dobogó legfelső fokára. Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor neve most felkerült a budapesti Olimpiai park emléktáblájára is. Az NSO Tv az esemény után készített interjút a Liu testvérekkel. 



„Amikor megnyertük az olimpiát, akkor nyilván az volt a fejünkben, hogy történelmet írtunk – árulta el Liu Shaoang.Nagyon bíztam benne, hogy ezek után már utcákat neveznek el rólunk, s most bele is vésték a nevünket a falra, ez nagyon megtisztelő.”

Az emléktábla avatást nyár óta próbálták leszervezni, de a fiúkat olyan sok helyre hívják, hogy erre csak most került sor. Éppen egy rendkívül sikeres, sporttörténelmi Európa-bajnoki szereplés után. Mint ismert, amellett, hogy a két testvér 1500 és 500 méteren is – egymást között szépen leosztva – arany- illetve ezüstérmes lett, Sanyi megnyerte az összetettet, Ádó pedig a második helyen végzett. S ha ez még nem lett volna elég, a váltó is megszerezte a hőn áhított Európa-bajnoki címet. 

Természetesen az emléktábla avatóján résztvevő iskolások is kíváncsiak voltak arra, hogy a testvérek hogyan élik meg a rivalizálást.

„Mostanság nagyon sokszor megkapjuk a kérdést, megfordul-e a fejünkben, hogy megelőzzük, támadjuk egymást – mondta Liu Shaolin Sándor.De minket mindig úgy neveltek, hogy a testvérként segítenünk kell egymást. Én mindig nagyon izgulok, amikor Ádó versenyzik, próbálom támogatni, hiszen ő is sokat hozzátett az eredményeimhez.”

Videónkban emellett beszéltek arról, milyen célokkal vágnak neki a közelgő világbajnokságnak.  

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Tumbász Hédi)

 

2019.05.18 09:46:00

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Ha olyan sikert érünk el Pekingben, mint szeretnénk, nem biztos, hogy szögre kerül a korcsolya.

2019.04.22 20:21:42

Téli sportok nemzetisport.hu

Az orosz síparadicsomban több mint 1700-an csúsztak egyszerre lenge öltözetben.

2019.03.20 21:56:44

Téli sportok KOHÁN GERGELY

A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok svéd játékos a sakkhoz hasonlítja sportágát.

2019.03.18 18:12:59

Téli sportok VINCZE SZABOLCS

Három téli olimpiára jutott ki a legjobb magyar sílövő, aki sportpályafutása harminc éve alatt végig dolgozott, hogy szponzorálja önmagát.

2019.03.15 23:15:28

Téli sportok BÁNKI JÓZSEF

ALAPVONAL. A Fradi nyitott klub, fajra, felekezetre való tekintet nélkül mindenkit saját gyermekének tart, a hatalmas népszerűség, a szenvedély és az elementáris erejű összetartozás pedig gyakran kisebbrendűségi érzést kelt az ellenfelekben, riválisokban.