NOB: Nincs B-tervünk a 2026-os téli olimpiára – Bach

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.27. 11:52
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a szervezetnek nincs B-terve arra az esetre, ha a két 2026-os téli olimpiai kandidáló, Stockholm, illetve Milánó és Cortina d'Ampezzo visszalépne a rendezéstől.

A német sportvezető kedden Tokióban azt mondta: a két pályázó tradicionális téli sport helyszín, ahol a meglévő létesítmények – némi fejlesztés után – otthont tudnak adni a nyolc év múlva esedékes eseménynek.

„Nincs semmilyen B-terv, mert bár mindkét pályázó előtt állnak kihívások, mindkettő kiváló opciót nyújt” – fogalmazott a japán hírügynökségnek a 64 éves NOB-elnök.

A kérdés annak kapcsán merült fel, hogy Szapporót – mely a 2026-os jelöltségtől visszalépett azért, hogy a 2030-as téli játékokra való pályázatra készüljön –, mint esetleges megmentőt emlegették azután, hogy csak két helyszín maradt versenyben.

„Szapporó polgármestere ezúttal is kijelentette: a régiót ért szeptemberi földrengés miatt nem szeretnének 2026-ban olimpiát rendezni” – nyilatkozta Bach.

A 2026-os pályázattól legutóbb – múlt hétfőn – a kanadai Calgary lépett vissza, miután a városi tanács a véleménynyilvánító népszavazást követően – melyen a résztvevők 56.4 százaléka a kandidálás ellen voksolt – visszavonta pályázatát. Korábban Sion és Graz is visszalépett, a törökországi Erzurumot pedig kizárta a NOB, amely júniusban, lausanne-i kongresszusán dönt majd a helyszínről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik