Curling: szoros meccsen kaptak ki a svédektől a lányok az Eb-n

Vágólapra másolva!
2012.12.09. 11:42
A svédországi Karlstadban zajlik a curling Európa-bajnokság, amelyen első ízben a magyar férfi és női válogatott is a legjobbak között indulhat. Női csapatunk a házigazda svédek ellen kezdte a vasárnapot, s szoros meccsen 8–6-ra kikapott.

A svédek szereztek vezetést a második endben, de a mieink azonnal egyenlítettek, csakúgy mint a következőben, amit hiába nyertek 2–0-ra a hazaiak, azonnal sikerült megint egalizálni az eredményt. A következő két endben azonban három pontos előnyre tettek szert a svédek, s már-már eldőlni látszott a meccs, de a nyolcadikat hatalmas bravúrral lányaink 3–0-ra megnyerték, így megint egyenlő volt az állás.

Sajnos a kilencediket megint kettővel nyerték a hazaiak, így, miután az utolsóban a hetedik magyar követ is kiütötték a svédek, már nem egyenlíthettek a mieink, s nem volt értelme eldobni az utolsó követ. A mieink így most egy-egy győzelemmel és vereséggel holtversenyben a harmadik helyen állnak a tabellán.

Női csapatunk vasárnap 16 órától a csehekkel játszik, míg a férfiak délben Svájccal, este nyolc órától pedig Norvégiával mérkőznek majd.

CURLING EB, KARLSTAD (SVÉDORSZÁG)
Női csoportmérkőzések, 2. forduló
Magyarország–Svédország 6–8
Oroszország–Svájc 9–3
Csehország–Finnország 10–6
Dánia–Németország 8–7
Skócia–Olaszország 8–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik