Curling Eb: győztek a nők Wales ellen, van esély a feljutásra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.08. 15:33
Címkék
A magyar női curlingválogatott 8–2-re legyőzte a walesieket a svájci Champéryben zajló Európa-bajnokságon, így továbbra is van esélye arra, hogy feljusson az A-csoportba.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a B-csoportban a csehek 8–6-ra verték meg az osztrákokat, az olaszok pedig 7–3-ra nyertek az angolok ellen, így hármas holtverseny alakult ki a második helyen.

Az úgynevezett középre dobás eredménye alapján a magyarokat a második helyen emelték ki, így csütörtök este a rájátszás első fordulójában a csehekkel találkoznak, s ha nyernek, biztosan feljutnak az A-csoportba.

Ha a csehek elleni találkozón a magyar együttes veszít, akkor az olasz–osztrák párharc győztesével játszik a második bejutó helyért. Ez azt is jelenti, hogy a válogatott a legrosszabb esetben – azaz két vereség után – is a harmadik pozícióban zárja az Eb-t, viszont csak akkor jut fel az A-csoportba, ha elsőként vagy másodikként végez.

A magyar férfiak számára szerdán véget ért az Eb, miután vereséget szenvedtek az észtektől, így a hetedik helyen zártak, s nem jutottak fel az A-csoportba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik