Carlo Janka és Lindsey Vonn is tovább uralkodhat

Vágólapra másolva!
2010.10.23. 08:37
null
Mind a négyen nagyot alkothatnak (balról): Anja Pärson, Aksel Lund Svindal, Lindsey Vonn, Didier Cuche
Ezen a hétvégén rajtol az egyik leglátványosabb téli sportág, az alpesi sí világkupaszezonja. A legnagyobb esélyesek mellett több „régi ismerős” is rajthoz áll. Bár olimpia után vagyunk, szó sincs arról, hogy bárki visszavenne a tempóból, hiszen jövő februárban világbajnokságot rendeznek Garmisch-Partenkirchenben.

A szombati női és a vasárnapi férfi óriás-műlesiklással megkezdődik a 2010–2011-es alpesi síszezon. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is az ausztriai Sölden ad otthont az első versenyhétvégének.

Ami az évad egészét illeti, továbbra is a nagy sínemzetek, vagyis az osztrák, svájci, német, amerikai, kanadai, finn, francia versenyzők dominanciája várható. Bár olimpia után vagyunk, nem valószínű, hogy visszavesznek a tempóból, ugyanis jövő februárban világbajnokságot rendeznek Garmisch-Partenkirchenben.

A férfiaknál elsősorban a címvédő, és az elmúlt szezon legjobbjának választott svájci Carlo Janka, honfitársa, a lesiklókirály Didier Cuche, a kétszeres olimpiai bajnok osztrák Benjamin Raich és a minden számban ponterős norvég Aksel Lund Svindal versengése várható az összetett világkupáért.

„Csodálatosan alakult számomra az elmúlt két év – mondta a higgadtsága miatt Jégembernek is becézett 24 éves Janka. – Világbajnok lettem, majd olimpiát nyertem és első helyen végeztem az összetett világkupában is. Ez a három legfontosabb cím, és mostantól kezdve minden egyéb már ráadás. De még motiváltnak érzem magam, például szeretném megvédeni az óriás-műlesiklásban szerzett vb-címemet.”

Két és fél éves szünet után visszatér Kalle Palander. A finnek korábbi világbajnok műlesiklója 2008 februárjában fáradásos törést szenvedett a jobb lábában, és azóta nem vett részt jelentős viadalon. Elmondása szerint nem volt könnyű újra kezdenie az edzéseket, de most már készen áll az újabb megméretésekre, és úgy véli, Söldenben akár az első tíz közé is bekerülhet.

Minden bizonnyal Daniel Albrecht is felcsatolja a síléceket, de a hétvégén még nem áll rajthoz. A svájciak kiválósága 2009 januárjában szenvedett súlyos sérülést az egyik kitzbüheli lesiklóedzésen. Három hétig kómában tartották az orvosok, de csodával határos módon megúszta, és ma már újra sportolhat.

A nőknél az amerikai Lindsey Vonn és legjobb barátnője, a német Maria Riesch versengése várható. Ők ketten külön kategóriát képviseltek az elmúlt évadban. Vonn 1671 ponttal nyerte az összetett vk-t, Riesch 1516-tal követte, viszont a harmadik, a svéd Anja Pärson már csak 1047 pontra volt képes.

Vonn a hat szakágból négyben lett első, és egy lesikló olimpiai bajnoki címet is bezsebelt. Riesch szoros versenyben nyerte meg a műlesikló vk-t, szlalomban és kombinációban pedig olimpiai bajnokká avanzsált.

„Ha valaki kétszeres olimpiai bajnok lesz, a fellegekben érzi magát, s ez erőt, energiát és motivációt ad minden további sporttal kapcsolatos kihíváshoz – mondta a 25 éves Riesch. – Ugyanakkor az olimpia februárban volt, a vk-ban most ismét mindenki a nulláról indul.”

Visszatér a svájci Lara Gut is, aki még tavaly, a szezon előtt sérült meg, ami miatt a világkupát és az olimpiát is ki kellett hagynia. Bár versenyezhetett volna, nem akart kockáztatni. „Olimpiát 2014-ben és 2018-ban is rendeznek majd, ezért úgy gondoltam, nincs értelme Vancouverben rajthoz állni és a harmadik kapunál feladni – fogalmazott a még csak 19 éves Gut, aki két évvel ezelőtt már vk-futamot is nyert. – Fáradt és erőtlen voltam, de ma már nyugodtan mondhatom, hogy jó döntést hoztam.”

A söldeni idénynyitó amolyan bemelegítésnek számít, igazából csak Leviben, november közepén indul be a szezon. De akkor aztán gőzerővel.

A 2009–2010-ES VILÁGKUPA DOBOGÓSAI
Férfiak 1. 2. 3.
Összetett Janka (svájci) 1197 Raich (osztrák) 1091 Cuche (svájci) 952
Lesiklás Cuche 528 Janka 448 Heel (olasz) 292
Műlesiklás Herbst (osztrák) 534 Lizeroux (francia) 512 Zurbriggen (svájci) 365
Óriás-műlesiklás Ligety (amerikai) 412 Janka 341 Raich 331
Szuper G Guay (kanadai) 331 Walchhofer (osztrák) 316 Svindal (norvég) 314
Kombináció Raich 246 Janka 216 Kostelic (horvát) 172
Nők 1. 2. 3.
Összetett Vonn (amerikai) 1671 Riesch (német) 1516 Pärson (svéd) 1047
Lesiklás Vonn 725 Riesch 556 Pärson 385
Műlesiklás Riesch 493 Zettel (osztrák) 490 Schild (osztrák) 420
Óriás-műlesiklás Hölzl (német) 471 Zettel 394 Maze (szlovén) 372
Szuper G Vonn 620 Görgl (osztrák) 300 Styger (svájci) 291
Kombináció Vonn 160 Pärson 150 Kirchgasser (osztrák) 130

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik