Alpesi sí: honfitársa győzte le a szlalomkirálynőt

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 22:03
Kathrin Zettel győzelmével ért véget Aspenben a nők műlesikló világkupaversenye. Az osztrák honfitársát, Marlies Schildet győzte le 67 századdal. Zettel 2010 januárja után nyert újra vk-viadalt.

Ha műlesiklás, akkor Marlies Schild. Az osztrák 33 szlalomversenyt nyert meg karrierje során, az elmúlt két évben övé lett a szakági világkupa, az idén is abszolút esélyesnek számít. Aspenben az első futamban a harmadik volt, és a másodikban is egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Schild több mint egy másodperccel megelőzte az összetett világkupában élen álló szlovén Tina Mazét.

Egyetlen probléma akadt csak: Kathrin Zettel. A honfitársnak mindig is a lassúbb számok, a műlesiklás és az óriás-műlesiklás feküdtek igazán. Karrierje során összesen nyolc vk-versenyt nyert meg, de az utolsót 2010 januárjában, vagyis közel három éve. Aspenben véget ért a rossz széria. Összesen 67 századot vert Schildre, ez egészen nagy különbségnek számít. Tehát Zettel kilencedik alkalommal győzött vk-versenyen.

Maze ismét dobogóra állhatott, így összesítésben 50 pontot megtartott előnyéből. Az összetett vk címvédője, az amerikai Lindsey Vonn nem indult, betegsége után még nem nyerte vissza régi formáját.

ALPESISÍ-VK, ASPEN (EGYESÜLT ÁLLAMOK)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Kathrin Zettel (osztrák)
1:42.46
2. Marlies Schild (osztrák)
+0.67
3. Tina Maze (szlovén) +1.81
A SZAKÁGI VK ÁLLÁSA
1. Maria Höfl-Riesch (német)150
2. Tanja Poutiainen (finn)
112
3. Tina Maze
110
AZ ÖSSZETETT VK ÁLLÁSA
1. Tina Maze
310
2. Kathrin Zettel
260
3. Maria Höfl-Riesch 174
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik