Rp. gyorskorcsolya: elődöntős a női és a férfiváltó a szöuli vb-n

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 09:41
null
Ötszázon Jászapáti Petra (jobbra) a tavalyi összetett világbajnokot megelőzve jutott tovább (Fotó: MTI)
Női váltónk futammásodikként jutott be az elődöntőbe a szöuli világbajnokságon, a férficsapat időeredményének köszönhetően szintén a fináléért futhat szombaton.

Sokszor elhangzott már, hogy jelenleg a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázás női sora tartozik a világ élmezőnyébe, s ezt a szöuli világbajnokság első napja is bizonyította.

Pénteken az első körös futásokat rendezték Dél-Koreában, s a Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Kónya Zsófia összetételű kvartett magabiztosan teljesített, a negyeddöntős futamában második lett a hollandok mögött, így szombaton az elődöntőben léphet jégre.

Vegyes váltónk (Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Tiborcz Dániel, Talabos Attila) kőkemény futamba kapott besorolást, hiszen Kanadával, Belgiummal és Japánnal kellett megküzdenie az elődöntőért.

Egyenes továbbjutást az első két hely ért, ám a három negyeddöntős futam két legjobb harmadikja is folytathatja szombaton – bár Kónya Zsófia a második futásánál levadászta japán ellenfelét, a fiúknál ebből a harmadik helyből ismét negyedik lett, de jött egy újabb előzés, hogy aztán az utolsó körnek megint utolsóként vágjon neki Tiborcz Dániel. Hogy képes lett volna megelőzni a japán fiút, már sohasem derül ki, ő ugyanis kicsúszott, ám ez a harmadik hely sajnos így sem ért továbbjutást, mert az első futamban harmadik Dél-Korea egy másodperccel, míg a harmadikban harmadik Egyesült Államok négy tizeddel gyorsabban teljesítette a 2000 métert, így a mieink kiestek.

A férfiváltónkban Talabos Attila, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel és Jászapáti Péter kapott bizalmat, a srácok hiába futottak az első futamban, mivel a harmadik helyen értek célba Hollandia és Kanada mögött, a másik két futamtól függött a továbbjutásuk, mert itt is elődöntőt ért az első két hely mellett a két leggyorsabb harmadik hely.

A mieink voltak ebben az összevetésben a leggyorsabbak, így a magyar kvartett szombaton az elődöntőben folytathatja.

Ami az egyéni számokat illeti: balszerencsésen kezdődött számunkra a világbajnokság, hiszen 1500 méteren Jászapáti Petrát szabálytalan előzés miatt kizárták – jó hír, hogy Sziliczei-Német Rebeka viszont időeredményének köszönhetően továbbjutott az elődöntőbe. A férfiaknál Nógrádi Bence és Varnyú Alex képviselte a magyar színeket, ők szombaton a reményfutamból kapaszkodhatnak vissza a főmezőnybe.

Ezer méteren Jászapáti Petra harmadikként ért célba, ám jó idővel, így szombaton a negyeddöntőben folytathatja, Kónya Zsófiát viszont szabálytalan előzés miatt kizárták. A férfiaknál Nógrádi mellett Tiborcz Dániel lépett jégre, mindketten a reményfutamban folytathatják.

Ötszázon Jászapáti Petra futamgyőzelemmel, a tavalyi összetett világbajnokot, a dél-koreai Csoj Min Dzseongot is megelőzve jutott tovább, Bácskai Sára Lucának ugyanez nem sikerült. Talabos Attila szintén a negyeddöntőbe jutott, Tiborcz a legrövidebb távon is a reményfutamban próbálkozhat.

A világbajnokságon szombaton 500 és 1500 méteren avatnak bajnokokat, a reményfutamokat – magyar idő szerint – 1.50 órától rendezik, a döntős etap reggel hat órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik