Alpesi sí: Ruiz Castillo nyert, Miklós megint pontszerző

Vágólapra másolva!
2013.02.23. 12:23
A franciaországi Meribelben a nők lesiklóversenyével folytatódott az idei alpesisí-világkupa. A győzelmet nagy meglepetésre a spanyol Carolina Ruiz Castillo szerezte meg a német Maria Höfl-Riesch és a francia Marie Marchand-Arvier előtt. A magyar Miklós Edit remek versenyzéssel a 26. helyen zárt, azaz ismét vk-pontokat szerzett.

Az első csoportban a hazai pályán induló Marchand-Arvier volt a leggyorsabb, 42 századmásodperccel előzte meg a svájci Nadia Kamert, és sokáig az elitcsoport versenyzői sem bírtak vele.

Az amerikai Stephanie Cook még az első tízbe sem fért be, a liechtensteini Tina Weirather a harmadik, az olasz Daniela Merighetti a negyedik, az amerikai Julia Mancuso pedig a hetedik helyre volt jó.

Ekkor következett Höfl-Riesch, akinek a pálya nagy részében kis hátrányt mértek az éllovashoz képest, ám az alsó szakaszon remekül jött, és végül minimális különbséggel, mindössze egy századdal átvette a vezetést.

Az összetett világkupában fölényesen élen álló szlovén Tina Maze is lassabban kezdett, de tartotta a különbséget,majd nyolcszázados hátránnyal harmadiknak ért be. De még hátravolt a szám újdonsült világbajnoka, a ráadásul hazai pályán versenyző Marion Rolland. Ő azonban ezúttal kénytelen volt megelégedni azzal, hogy hattizedes lemaradással nyolcadikként ért a célba.

Ezzel lecsengett a legjobbak csoportja, és sokan ekkor elkönyvelték ezt a végeredménynek. Ezúttal azonban ez korai volt, mert 28-as rajtszámmal következett Ruiz Castillo, aki már a pálya elején négy tizedmásodperces előnyt szerzett, s ezt ugyan a végén „megfelezte", de így is a legjobb idővel ért célba. Kettővel később pedig az osztrák Regina Sterz érte el az ötödik időt.

A hátralévők már valóban nem okoztak újabb meglepetést, tehát a 32 éves spanyol hölgy elkönyvelhette élete első vk-sikerét. Az összetett világkupában viszont továbbra is Maze vezet, méghozzá óriási fölénnyel, több mint nyolcszáz ponttal, vagyis akár már vasárnap matematikailag is bebiztosíthatja a végső diadalát.

A magyar Miklós Edit 35-ös rajtszámmal indult, s remekül kezdett, a pálya elején mindössze öt századdal volt elmaradva az éllovastól, ám aztán jött egy hiba, de így is a 26. idővel ért célba a 48 induló közül.

Alpesisí-vk, Meribel (Franciaország)
NŐI LESIKLÁS

1. Carolina Ruiz Castillo (spanyol) 1:42.56
2. Maria Höfl-Riesch (német) +0.20
3. Marie Marchand-Arvier (francia) +0.21
...
26. Miklós Edit (magyar) +1.63
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 1744
2. Maria Höfl-Riesch (német) 886
3. Lindsey Vonn (amerikai) 740
...
95. Miklós Edit (magyar) 13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik