profile

S. J.

432 Cikk
Kézilabda
2002.09.23. 21:58

A betegek is remekeltek

Csupán négy fordulón vannak túl a női élmezőny csapatai, de máris több meglepetéssel szolgáltak. Ezek közül a legvaskosabb a két BL-induló vasárnapi fővárosi rangadóján született: a bajnoki ezüstérmes, MK-nyertes Dunaferr 2926-ra legyőzte a címvédő, BL-döntős Herz-FTC-t.
Kézilabda
2002.09.20. 22:23

Barca: vissza a trónra

A spanyol bajnokságban a 16 férficsapat az első fordulón van túl. Az európai kupákban is érdekelt gárdák közül a Pamplona (BL), a Barcelona (EHF-kupa, Nagy László együttese) és az Altea (EHF-kupa) hazai sikerrel debütált, a Ciudad Real (KEK) és a León (KEK) pedig idegenben szerzett két pontot.
Kézilabda
2002.09.19. 20:51

Kivizsgálás vár Siti Beára

"Támadásban csak az első félidő közepén, akkor is csupán rövid ideig valósultak meg a taktikai elképzeléseink. A folytatásban a Fradi széttördelte az akcióinkat" - mondta Zsiga Gyula a Cornexi-Ferencváros rangadóról, míg Farkas András így fogalmazott: "A sportszerű találkozón védekezésben nagyrészt teljesítettük a terveinket, s az alapelképzelésünket a csata hőfokához képest kevés technikai hibával valósítottuk meg."
Kézilabda
2002.09.16. 20:57

Veszélyes vetélytársak

Az európai kupasorozatok selejtezőiben is érdekelt négy magyar klubcsapat az első fordulóban még nem lépett pályára, mégis érdeklődéssel várta az eredményeket, hiszen az augusztusi elősorsoláson már megtudta, hogy melyik párharc nyertesével vagy vesztesével kell csatáznia.
Kézilabda
2002.07.27. 20:23

Battán folytatják a juniorok

Az elmúlt héten Tatán edzőtáborozott az augusztus 23-tól szeptember elsejéig tartó, finnországi korosztályos Európa-bajnokságra készülő női juniorválogatott. Kovács Péter és a spanyolországi starnd Európa-bajnokságról néhány napja visszatért Kovács Éva másodedző együttesének tagjai a kissé megeröltető mátraházi alapozást követően immár a második hetet töltötték közösen, és ezekben a napokban sem sok idejük maradt a pihenésre, a kikapcsolódásra. De hát nem is ez a dolguk bő három héttel a korosztályos kontinensviadal előtt.
Kézilabda
2002.07.12. 22:21

Új fiúk Skaliczki noteszében

A 2003-as világbajnoki részvételt Ukrajnával szemben kiharcoló férfiválogatottban egy-egy poszton módszeresen folyik a generációváltás: Nagy László (Barcelona), Buday Dániel (Pick-Szeged), Tóth József és Iváncsik Gergő (Fotex KCV) már stabil kerettag Skaliczki László szövetségi kapitány együttesében, és a korábban ifjúsági Európa-bajnok és junior-világbajnoki negyedik helyezett gárda további tehetséges játékosai kopogtatnak a felnőtt nemzeti csapat kapuján. A legtehetségesebbek egyike Harsányi Gergely, a Pestszentlőrinc-Elektromos jobbszélsője.
Kézilabda
2002.06.19. 21:49

Hajdu: Kuvait után Vác

A minap hazatért Kuvaitból Hajdu János (49 éves) edző, aki 1999 és 2001 között férfiválogatott szövetségi kapitánya volt, korábban pedig a TFSE, a Pemű-Honvéd és az Elektromos férficsapatainak kispadján ült, és tanított a TF-en.
Kézilabda
2002.06.11. 22:03

Csúcsot állíthat be az Ferencváros

Rendhagyó módon nem a hét végén, hanem csütörtökön és pénteken játszszák a női Fiedlers Magyar Kupa elődöntőjét és fináléját, amelynek a házigazdája a Herz-FTC lesz.
Kézilabda
2002.06.05. 22:29

Aranycsatára várva

Pénteken a Kőbányai úton az aranyérem a tét a ferencvárosi és a dunaújvárosi lányok számára. A bajnoki címre mindkét együttesnek jó esélye van, hiszen a vendég Dunaferrnek a döntetlen is elég elsősége megvédéséhez, míg a Herz-FTC hazai pályán legyőzte a világ legjobb klubcsapatait is.
Kézilabda
2002.06.03. 21:54

Rosta István nem utazhat

A férfi világbajnoki selejtező párharc első, szegedi mérkőzésén 2321-re nyert Skaliczki László szövetségi kapitány együttese Ukrajna ellen, ám a szerény különbségű győzelem ára két súlyos sérülés volt. Mezei Richárd bokája kifordult, és a Pick-Szeged játékosa a kedden Tatán folytatódó edzőtáborozáson  Buday Ferenc pályaedző szerint  csak könnyített gyakorlatokat végezhet, hogy a vasárnapi kijevi visszavágóra meggyógyuljon.

22

/

22