Új fiúk Skaliczki noteszében

A 2003-as világbajnoki részvételt Ukrajnával szemben kiharcoló férfiválogatottban egy-egy poszton módszeresen folyik a generációváltás: Nagy László (Barcelona), Buday Dániel (Pick-Szeged), Tóth József és Iváncsik Gergő (Fotex KCV) már stabil kerettag Skaliczki László szövetségi kapitány együttesében, és a korábban ifjúsági Európa-bajnok és junior-világbajnoki negyedik helyezett gárda további tehetséges játékosai kopogtatnak a felnőtt nemzeti csapat kapuján. A legtehetségesebbek egyike Harsányi Gergely, a Pestszentlőrinc-Elektromos jobbszélsője.
–Serdülő válogatott úszó volt, de triatlonistaként is korosztályos megyei bajnoki címet szerzett. Hogyan lett mégis kézilabdázó? – kérdeztük a 21 éves játékost.
–Általános iskolásként több sportágat is egyszerre űzhettem, ám a középiskolában döntenem kellett – válaszolta. – Ha maradok az úszásnál, akkor a napi két-három edzés miatt biztosan lemondhattam volna a továbbtanulásról. Ezt nem akartam, de szerettem volna továbbra is magas szinten sportolni. Édesapám korábban kézilabdázott, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban pedig Bartha Dénes vezetésével kiváló kézilabdacsapat működött. Kipróbáltam, megtetszett, és ott ragadtam.
–Nyíregyházáról miért éppen az Elektromosba igazolt?
– Amikor felvettek a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre, akkor Kovács Mihály, aki az ifjúsági válogatottban már volt a mesterem, a patinás fővárosi klubba hívott, amit én örömmel elfogadtam.
– Hogy tudja összeegyeztetni a tanulást és a sportot?
– Nehezen, de mindent megteszek, hogy sikerüljön. Egyelőre nappali tagozatos vagyok, ezért elég sokat kell tanulnom, de szerencsére ezt a klub vezetői megértik, és az edzések egy részéről hiányozhatok, illetve bizonyos állóképességi és erőnléti gyakorlatokat önállóan végzek.
– Két év alatt a Lőrinc-Tromos egyik meghatározó emberévé vált. Mit gondol, mivel vívta ki az edzők és társai bizalmát?
– Elsősorban megbízható védőmunkámra figyeltek fel. Noha támadásban a szélen játszom, védekezésben rendszeresen az ellenfelek átlövőit kell semlegesítenem, s ez többnyire sikerül.
–Mit tart a legfőbb erényének, és miben kell a leginkább fejlődnie?
–Védekezésben a jó elővételező készségem és a harcosságom segít, a támadások befejezésénél a gyorsaságom és az ugróerőm. A legnagyobb hibám talán az, hogy egy-egy sikertelen megoldást nem tudok rögtön elfelejteni, ezért néhány percig romlik az összpontosításom, és ez az eredményesség rovására megy.
–A legutóbbi bajnokság rájátszásában néhányszor irányítóként is szóhoz jutott. Elképzelhető hasonló kiruccanás a jövőben is?
– Úgy tudom, a játékoskeretünk valamelyest átalakul a következő idényre, új edzőnk, Győrfi János elképzeléseit pedig még nem ismerem. Továbbra is elsősorban a jobbszélen szeretnék játszani, de ha a csapat érdeke úgy kívánja, epizódszerepet szívesen vállalok az irányítóposzton is.
– A válogatottban az utóbbi másfél évtizedben a technikás Iváncsik Mihály, a fineszes Borsos Attila és Kertész Balázs, valamint az erejét jól kihasználó Bendó Csaba és Berta Róbert szerepelt. Mindegyikük más-más és stílust képviselt. Önhöz melyik játékmód áll a legközelebb?
– Az idősebbek játékát videóról, a fiatalabbakét pedig a pályáról ismerem. A saját adottságaimat kihasználva akkor lehetek sikeres, ha Borsoshoz és Kertészhez hasonlóan próbálok játszani. Ebbe azért belefér néhány felkanyarodásos átlövés is, aminek példaképem, Pásztor István, a Fotex és a válogatott balszélsője a mestere.