SZABADOS GÁBOR 2019.10.16 22:04 Frissítve: 2019.10.17 09:30

Ennyit ér az U20-as bronzérem

Tiszta szívből gratulálok az egykori U20-as labdarúgó-válogatottnak a világbajnoki bronzérem tízéves jubileumához, de nem tudom nem mellétenni, hogy ez egy olyan eredmény volt már akkor is, amely önmagában semmit sem ér.

Mindenki elismeri, hogy az utánpótlás-nevelés fokmérője nem a korosztályos eredményesség, hanem hogy az, hogy milyen magasra jutnak felnőttként ugyanezek a játékosok, de valahogy mégis mindig elfelejtődik ez a fókusz.

Szokás feltenni például a kérdést: hogyan lehet, hogy utánpótlásszinten még „jók” vagyunk futballban, felnőtt szinten viszont már nem, mi történik a kettő között? (Az ilyen kérdések a mai napig előkerülnek, amikor az éppen aktuális U-akárhányas válogatott az átlagnál jobban szerepel egy tornán.)

Pedig a válasz egyszerű: éppen az a baj, hogy utánpótlásszinten nem vagyunk jók. Mert ha azok lennénk, akkor felnőttszinten eredményesek lennék – ott kell ugyanis eredményesnek lenni, nem a korosztályos tornákon. Ne keverjük össze az eszközt a céllal: az utánpótlástorna csak eszköz, de nem cél, a magyar futballban viszont mintha éppen hogy sok szereplő célként tekintene a korosztályos eredményekre, ahelyett, hogy a valódi célt, a játékosok legmagasabb felnőttszintre juttatását tartaná szem előtt.

És hogy mennyire nem magyar jellegzetesség az, hogy „valami történik” az utánpótlásszint és a felnőttszint között: az U20-as bronzérem kapcsán sokszor merengünk azon, hogy voltaképpen milyen kevesen jutottak el a tíz évvel ezelőtti csapatból igazán magas szintre. (Itt a lista.) De ha megnézzük a többi országot, ők sem állnak sokkal jobban.

Ebben a cikkben is látszik, hogy a 10 évvel ezelőtti tornán szereplő brazil, spanyol, olasz vagy német csapatból is csak néhány játékos jutott el (saját országa szintjéhez képest) a legjobbak közé, tehát azzal, hogy a magyar csapatból 5 futballista is 10-nél többszörös válogatott, és Gulácsi Péter személyében legalább egy nemzetközi klasszisunk is van, az voltaképpen egészen jó aránynak tekinthető. Persze egy futballszempontból kisebb ország esetében nagyobb az esélye annak, hogy az U20-as válogatott legjobbjai a felnőttválogatottban is bemutatkozzanak: így például a 2009-es világbajnokságon aranyérmet nyert ghánai csapatból 8 játékos is 10 felnőttválogatottság fölé jutott (még ha igazán jegyzett klasszis egyikükből sem lett), a mögöttünk negyedik helyen végezett Costa Rica-iak közül pedig 9 futballistának sikerült ugyanez. Mondjunk viszont egy európai példát is a kisebbekre: az általunk a nyolcaddöntőben kivert csehek közül már csupán 3(!) labdarúgó lett több mint 10-szeres válogatott.

De továbbmegyek: ismeri valaki a brazil Dudut és Henriquét, vagy az argentin Fernando Cavenaghit? Esetleg a spanyol Pablo Counagót? Ők mind korábbi U20-as világbajnokságok gólkirályai, akik nem futottak be semmilyen komoly nemzetközi karriert.

Mindezt csak azért érdemes megjegyeznünk, hogy ha legközelebb valakiben felmerül a kérdés, hogy mit „rontunk el” a magyar futball az utánpótlás- és a felnőttszint között, akkor jó, ha tudjuk, hogy ez abszolút nemzetközi probléma – de ezen senki nem kesereg ott, ahol felnőttszinten is vannak megfelelő eredmények.

(A fenti nevekhez természetesen hozzá kell tenni, hogy Javier Saviola, Sergio Agüero és persze Lionel Messi is volt U20-as világbajnokság gólkirálya és egyben legjobb játékosa, tehát vannak, akiknek sikerült később is hasonló teljesítményt nyújtani. Csak éppen ez egyáltalán nem törvényszerű.)

(És még egy zárójeles megjegyzés, pontosabban egy találós kérdés: ki az egyetlen futballista, aki U20-as és felnőtt világbajnokságon is volt gólkirály? Elárulom, úgysem találják ki: Oleg Szalenko, aki 1989-ben a szovjet U20-as csapat tagjaként lett gólkirály 5 találattal, játszott Magyarország ellen az első önálló ukrán válogatottban 1992-ben, majd már Oroszország színeiben rúgott vb-rekordot jelentő öt gólt Kamerun ellen 1994-ben, és lett 6 góllal Hriszto Sztoicskovval együtt gólkirály.)

Szakmai elemzést ne tőlem várjanak arról, hogy miért nem egyenes az út az utánpótláscsapatokból a felnőttek közé, én csak az adatokat látom és abból vonok le következtetést, de józan ésszel belátható, hogy annak a játékosnak, aki tinédzseréveit korosztálya egyik legjobbjaként játssza végig az utánpótláscsapatokban, nagyon nagy szakadékot kell átugrania, amikor belép a felnőttek közé és egyszer csak a sor végén találja magát.

Érthető, ha mi magyarok sokkal kiemeltebben kezelünk ma már minden utánpótlástornát, hiszen úgy kell nekünk a nemzetközi siker, mint egy falat kenyér. Az UEFA és a FIFA persze ma már sokkal többet tesz is azért, hogy a korosztályos versenyei is minél több szurkolóhoz jussanak el – részben az ilyen „örömszerző” szerepe miatt, de sokkal inkább persze marketingokokból, hogy akkor is minél több szponzort tudjanak kiszolgálni, amikor éppen nincsen felnőtt vb vagy Eb. Ez némileg fel is nagyítja ezeknek a tornáknak a szerepét, de a fentebb írtak szerint így is mindig észben kell tartanunk, hogy ezek csupán eszközt jelenthetnek egy futballista és egyben az edzők számára, nem pedig a végcélt.

Ha már Gulácsi Péter a fent linkelt cikkben elmondta, hogy 2009-ben csak a kapusedzője gratulált a vb-teljesítményéhez Liverpoolban, érdemes megemlíteni Futács Márkót, akitől akkori brémai csapattársai megkérdezték a torna után, hogy merre járt, sérült volt talán, hogy nem járt edzésre – nem tudtak róla, hogy van egy ilyen világbajnokság, amelyet mi itt Magyarországon élőben néztünk a tévében...

Ha talán túlságosan negatívnak tűnik ez az írás, hadd rögzítsem megint: komoly sikernek tartom az U20-as bronzérmet, és eszemben sincs lebecsülni sem azt, sem más korosztályos csapatunk eredményét – csak éppen ezek nem predesztinálnak semmire, mert csakis felnőttszinten számít az eredmény.

És ha egy hónap múlva meglenne a kívánt eredmény Wales ellen, akkor végre megint nem csak a gyerekeket tudnánk ünnepelni. Úgy legyen!

FRISSÍTÉS: Éppen most futottam bele ebbe a régebbi cikkbe, ahol azt taglalják, hogy 2007-ben a World Soccer kiket nevezett meg a jövő nagy nemzetközi reménységeinek a fiatalok közül. Kommentár nélkül közlöm.

Sadick Adams (ghánai)
Ismail Aissati (holland)
Alexandre Pato (brazil)
Anderson (brazil)
Giovani dos Santos (mexikói)
Gareth Bale (walesi)
Sergio Agüero (argentin)
Bojan Krkic (spanyol)
Breno (brazil)
Gerardo Bruna (argentin)

2020.04.25 17:49:02

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

SZABADOS-BLOG. A gazdasági válság hatása sokáig érezhető lesz a sportélet újraindulása után is.

2020.03.24 16:19:53

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

SZABADOS-BLOG.

Az olimpia elhalasztása a sporttörténelem legnagyobb logisztikai kihívása.

2020.02.14 07:57:00

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

2020.01.20 09:28:25

Szabados-blog SZABADOS GÁBOR

SZABADOS-BLOG. A topligák a jó üzletért mennek külföldre, a modell a magyaroknak is érdekes lehet.