Szerelmek és csalások, csalódások és boldogságok 2013 sportolóinál - összeállítás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.30. 17:34
A szerelem mindent legyőz – mondták a rómaiak. Ez bizony 2013-ban is így volt, hiszen a sport világában is új kapcsolatok születtek, olykor még házassággal is kiteljesedtek, és mivel a szerelem tényleg mindent legyőz, még egy másik szerelemmel is le lehetett győzni az elsőt. Egyszerűbben szólva: szakításokból is volt egy szakajtónyi. Tekintsük át röviden, hogy mi történt ebben az évben a kapcsolatok terén, mégpedig időrendben, hiszen néhány pár érzelmi élete olyan volt, mint egy hullámvasút.

JanuárJanuár

Az év elején bőven volt miről írnunk a témában, ami nem csoda, hiszen általában a téli időszakban több ideje jut az embereknek végiggondolni a kapcsolatukat, sőt gyakran a karácsonyfa alatt kirobbanóveszekedések jelenthetik az utolsó cseppet abban a bizonyos pohárban..,

Itt van például Michael Phelps úszófenomén, aki januárban döntött úgy, hogy szakít modell barátnőjével, Megan Roseeval, mert úgy érezte, hogy a lány inkább a hírnévre hajt…

Véget ért viszont Sylvie és Rafael van der Vaart házassága. A 2012. végi nevezetes szilveszteri buli hatása tehát válással végződött, és bár eleinte úgy tűnt, újra megpróbálják együtt, ahogy haladtunk előre az évben, úgy derült ki, hogy bizony már régen nem volt olyan ideális a kettejük kapcsolata. Idővel megtudtuk azt is, hogy évekkel a szakítás előtt Sylvie például egy magyar származású pilótával is kavart...

Aztán január hozta azt a mókás hivatkozást is, hogy az akkor Everton-játékos Fellaini azzal indokolta, hogy Liverpoolból Manchesterbe költözik, hogy a nők egyszerűen nem hagyják nyugodtan élni. Ja, és amúgy kitölti 2016-ig szóló szerződését. A kedves olvasók már régen tudják, hogy aztán a belga az első adandó alkalommal aláírt az MU-hoz. Fatális véletlen, hogy éppen Manchesterben lakott...

A hónap következő szakításának áldozata Kun Agüero volt, akit egyszerűen faképnél hagyott Maradona lánya.

Ronaldo – az „igazi” – viszont megtalálta élete párját egy mutatós DJ személyében. Olyannyira jól sikerült a dolog, hogy néhány hónap múlva már az esküvőt tervezgették.

Egy bolgár Casanova viszont az egyik legnagyobb üzletasszonyra, egyben teniszezőre, Marija Sarapovára csapott le, és sikerült is magához láncolnia. Bár időről időre felvetődött, hogy a kapcsolatuk kamu, azóta is együtt vannak, és láthatóan jól is érzik magukat.

De nemcsak a hírneves teniszezők, hanem a hírneves futballisták is találhatnak új párra. Itt van például Mesut Özil, aki akkor még a Real Madrid alkalmazásában állt, de Németországban megtalálta párját egy csinos popsztárocska személyében. Azóta is együtt vannak.

A Bundesligában azonban több neves futballista is éppen januárban szakított aktuális párjával…

Januárban indult el Vladimir Klicsko újabb folytatásos kalandja Hayden Panettiere színésznővel, miután egyszer már nagyon összejöttek, majd szakítottak. Januárban úgy tűnt, felmelegítették a régi káposztát, de nem lövünk le minden poént, hiszen akkor nem maradna anyag a következő hónapokra.

Mesut és Mandy (forrás: bild.de)
Mesut és Mandy (forrás: bild.de)

Február

A február nagy eseménye volt, hogy a sokáig megrögzötten szabadságpárti Carles Puyol, a Barcelona csékája elszánta magát a letáborozásra, és eljegyzésre készült Vanessa Lorenzo modellel. Az eljegyzésen kívül hamarosan kiderült, hogy gyerek is érkezik a pulihajú hátvéd családjába.

Az eljegyzés után egy szakítást is hozott a hónap, hiszen Kimi Räikkönen ekkor közölte, hogy a házassága zátonyra futott, és ezt a kapcsolatot már nem is mentette meg semmi…

Viszont Mario Balotelli újra feléledt, és nagyon úgy tűnt, hogy megtalálta élete szerelmét, méghozzá egy belgiumi modell, Fanny Neguesha személyében. Balotellit sem az év elején, sem most nem úgy ismertük, mint aki szereti a langyos vizet, ezért jogosan számíthattunk rá, hogy ez a kapcsolat hordoz még magában fordulatokat. Nem is kellett csalódnunk.

Ashley Cole is a modellvilágból szerzett új barátnőt, hiszen Anna Kelle nagyon bejött neki. Talán még izgalmasabb volt a dolog, hogy a hölgy bevallottan biszexuális és nimfomán egyszerre. Azért Cole-t sem kell félteni…

A barátnőszerzés hónapja volt a február, ez nem is vitás, hiszen például a kiváló francia futballista, a jelenleg a Manchester City csapatában tüsténkedő Samir Nasri is újított, mégpedig egy vérbeli WAG személyében. Anara Atanes foglalkozása is fotómodell, ebben legalább következetesek szereplőink. Anara azonban kifejezetten a futballistákra bukik. Volt már neki társa Freddie Ljungberg, Darren Bent, Kieran Richardson, sőt Jermaine Pennant is. Bizony.

És februárban Neymar is kihalászta a csinos Brunát a nagy brazil nőtengerből, és hogy milyen jól elvannak a modell-színésznővel, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy bár a csatár azóta Barcelonában él, a szerelem a régi lánggal lobog közöttük.

Egy másik gyönyörű kapcsolat is szövődött az év elején, méghozzá Lindsey Vonn síző és Tiger Woods golfozó között. Barátságnak indult, de több lett belőle.

Folytatódott Klicskóék szerelmi története, egyre erősebb lett a gyanú, hogy tényleg összejött a Hősök csinibabájával. Vagy mégsem?

Neymar barátnője, Bruna Marquezine (forrás: zimbio)
Neymar barátnője, Bruna Marquezine (forrás: zimbio)

Március

Márciusban némileg apadt a szerelmi hullám, de azért érdekesség itt is akadt. Például az, hogy az örökifjú, és egyre fiatalosabb, fittebb Maradona fiatal pipikre vágyik, és meg is találta a River Plate csapatában futballozó, 22 éves Rocío Oliveira személyében.

Romantikus jelenet volt, amikor a PSG sportigazgatója, Leonardo, élő adásban kérte meg újságíróként dolgozó kedvese kezét. A hölgynek nem tetszett túlságosan a gesztus, nem volt hajlandó igent mondani, hiába kapacitálták rá bőszen. A hepiend azonban nem maradt el, mert szeptemberben megtartották az esküvőt!

Eközben Klicskóéknál… Elcsattant az első, nyilvánosan meglátott csók Haydennel, majd még ugyanebben a hónapban a bokszoló titokban el is jegyezte a csinos „Hősnőt”.

 

Április

Bár az áprilist szeszélyesnek mondják, szerelmi téren meglehetősen laposnak mondhattuk. De legalább kiderült, hogy Rafael van der Vaart felesége legjobb barátnőjével kavar, vagyis viszonylag gyorsan túltette magát a szakításukon.

Michael Jordan is tud élni. Tízmillió dollárba fájt neki újabb lagzija, mert a kosárlabda örökös legjobbja meg akarta adni a módját az esküvőnek. Erről az is árulkodott, hogy rengeteg sztár tette tiszteletét az ünnepi eseményen. Az ötvenéves sztár házassága aztán olyan jól sikerült, hogy az év végére negyedszerre is apa lett a mester.

Michael Jordan fényűző lagzija (forrás: bild.de)
Michael Jordan fényűző lagzija (forrás: bild.de)

Május

Az áprilisi szusszanás után májusban belehúztunk. Mindjárt egy megdöbbentő hírrel, miszerint Mario Balotelli szakított a barátnőjével. Mi, akik már jól ismerjük Balotelli természetét, némileg tamáskodtunk, hiszen eddigi életében is sokszor kaptunk már róla ilyes hírt, meg persze a cáfolatokat is. Megint nem kellett csalódnunk, hiszen a hónap végére kiderült, hogy szó sincs szakításról, sőt az olasz jobban szereti Fannyt, mint valaha.

Edinson Cavaniról már nem tudunk ilyen jó hírekkel szolgálni. Bár, ki tudja?! Szóval a futballista lelépett a családjától, apró gyerekeitől, és új lány mellett keresi a boldogságot. Lépése csalódást váltott ki a rajongókból, és hevesen bírálták a sztárt.

Ha Cavanit bírálták, akkor Alfredo Di Stéfanót egyenesen szenilisnek nevezték. Puskás Öcsi egykori csapattársa ugyanis olyannyira fickós, hogy 86 évesen hozzá akart menni, egy nála potom 50 évvel fiatalabb hölgyhöz. A nő és a férfi családja mellett rengetegen bírálták mindkettejüket, és bár májusban még minden vidámnak tűnt, az év végére megkeseredett a szájuk íze, mert az éltes futballista családja úgy vélte, Gina pusztán az öreg pénzére hajt...

Ryan Lochte nagy természetű úszóra viszont egy angol lány, akiről kiderült, hogy már négy éve vannak együtt, noha egy óceán választja el kettejüket. Érdekes sztori, hiszen Lochte nem éppen a szűzies életvezetéséről ismert...

Anna Kurnyikova pedig arról, hogy már 12 éve együtt van Enrique Iglesiasszal. Ezért májusban biztos forrásból közölték a hírt, hogy hamarosan összeházasodnak. A házasságtól irtózó Enrique azonban úgy látszik, elérte, hogy ezt még eltolják egy kicsit, merthogy végül a házasságból semmi nem lett, de a pár ettől még továbbra is vígan él együtt.

Alfredo Di Stéfano és fiatal barátnője, Gina (forrás: que.com)
Alfredo Di Stéfano és fiatal barátnője, Gina (forrás: que.com)

Június

Június az eljegyzések és az esküvők hónapja volt. Először azt láttuk, hogy Balotelli 35 milliós gyűrűvel eljegyezte Fanny Negueshát, így már csak az esküvő időpontjára kellett izgatottan várni, de az egyelőre nem jött.

Theo Walcott azonban már esküvővel jelentkezett. Nem is akármilyen helyen, hanem egy toszkán várban tartotta meg a stílusos lakodalmat népes vendégsereg szeme előtt.

Jutott még egy esküvő a Dortmund csatárának, Lewandowskinak is, aki egy szép lengyel karatékát vezetett oltár elé, aki biztosan tudni fogja, hová nyúljon, ha a férje rendetlenkedni akarna…

 

Július

Júliusban is jutott nekünk minden. Szakítás, esküvő, új pár. Először bombaként robbant a hír, hogy Lewis Hamilton és Nicole Scherzinger szakított. Olvasóink azonban bizonyára nem lepődtek meg rajta, mert tavaly és tavalyelőtt is erről szóltak a hírek. Aztán újra egymásra találtak. Eddig az idén egy apró barátkozáson kívül ez nem történt meg, de ki tudja... Lehet, hogy jövőre újra rájönnek, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.

Diego Forlán viszont tudja, hogy nem tud Paz Cardozo nélkül élni, aki nem fotómodell, hanem orvostanhallgató és az uruguayi gyeplabda-válogatott tagja. A szép lánnyal először szűk, családi körben mondták ki az igent, majd decemberben nagy lagzit is tartottak.

Sergio Ramos, a nagy nőcsábászpedigúgy döntött, nem rejtegeti tovább a szerelmét. Meg is mutatta a szemrevaló Pilar Rubiót, akivel először egy esküvőn jelent meg nyilvánosan, hogy aztán az év második felében kiderüljön, hogy már közös gyereküket várják…

Megnősült Xavi Hernández is, akinek az esküvőjén ott volt rengeteg csapattárs a Barcából, és örömmel látták, hogy csapattársuk is ember lett végre.

Michael Phelps egyelőre nem tervez ilyesmit, ő szöszi barátnőjét mutatta be a hónap végén, stílusosan a vörös szőnyegen.

Xavi Hernández esküvője júliusban volt (forrás: mundodeportivo.com)
Xavi Hernández esküvője júliusban volt (forrás: mundodeportivo.com)

Augusztus

Augusztusban szellőztették meg a lapok, hogy a Milanból Brazíliába hazatérő Pato egy helyi fotómodellt szeret, miután kapcsolata véget ért Barbara Berlusconival. Bár a hír elég valószínűtlennek látszott, év végére kiderült, hogy ezúttal nem tévedtek a jól értesült népek. Valóban Ellen Roche a kiválasztott.

Gyakran hisszük azt, hogy egy csinibaba a férfiak álma. Hát, nem mindenkinek. Itt van például Kelly Brook, akiért megőrülnek a férfiak, ő viszont Danny Cipriani rögbist szerette. A rögbis azonban fűvel-fával megcsalta, így nem csoda, hogy szétváltak az útjaik. Egy könnyed sóhaj a férfiaktól, és lehet vadászni.

Nem lehet már vadászni azonban Wayne Gretzky dögös lányára, akit zsenge kora ellenére már el is jegyeztek. Fájdalomdíjul egy képgalériát tudtunk mutatni róla.

Pato barátnője (forrás: sport.es)
Pato barátnője (forrás: sport.es)

Szeptember

A legutóbbi hírünk az volt Edinson Cavaniról, hogy elhagyta a családját, és szeptemberre már ki is derült, hogy egy húszéves szépségkirálynőt szeret. Hm..., ez valami futballistabetegség lehet, hogy csakis szépségkirálynőkben meg modellekben látnak fantáziát?

Az év eleje rosszul indult Rafael Van der Vaartnak, de az év végére valamivel jobb lett a helyzet, legalábbis annyiban, hogy felvállalta párkapcsolatát exfelesége legjobb barátnőjével. Később a hölgy teherbe is esett tőle, de decemberben sajnos elvetélt.

Novak Djokovics teniszező azonban már régóta azon mesterkedett, hogyan is érhetné el, hogy barátnője igent mondjon neki. Szeptemberben végre ez is megtörtént, az eljegyzés nagy örömmel töltötte el a kiváló sportolót.

Novak Djokovics ezzel a képpel jelentette be az eljegyzést (forrás: Facebook)
Novak Djokovics ezzel a képpel jelentette be az eljegyzést (forrás: Facebook)

Október

Októberben Klicsko végül kötélnek állt, és csak eljegyezte a Hősök csinibabáját. Bizony nagy utat tettek meg január óta, de megérte.

Balotelli szívhez szóló üzenetben értette meg kedvesével, hogy nélküle nincs értelme az életének. Elég merész kijelentés volt, de olasz hősünknek, ugyebár, ami a szívén, az a száján is.

Régről ismert tény, hogy a párkapcsolat olykor gátja tud lenni az eredményes sportolói szereplésnek. Állítólag ezt érezte Rory McIlroy golfozó, akinek minden energiáját elvitte az, hogy Caroline Wozniackival járt, így visszaesett a teljesítménye. Szakított, mert inkább trófeákra vágyott…

A hónap vége felé azt hittük, megoldódnak Karim Benzema zűrös nőügyei, mert a francia csatárt hírbe hozták egy csinos színésznővel. Később kiderült, hogy erről szó sincs, Karim visszatért a vele meglehetősen ellentmondásos kapcsolatban élő hölgyhöz, sőt már a gyerek érkezését is hírül adták.

 

November

Novemberben Maxi Lópeznek intett búcsút Wanda Nara, és vadul párkeresésbe fogott az olasz és a dél-amerikai sajtó legnagyobb örömére. A hónap második felére kiderült, hogy nem volt véletlen Wanda lelépése, hiszen az Inter csatára, Mauro Icardi már régóta fűzte. Előbb szerelmet vallott neki, majd el is hódította. A játékos cselekedete nem váltott ki osztatlan örömöt a tömegekből, Maradona még le is szégyentelenezte Icardit. Bagoly mondja verébnek?

Nicole és Hamilton újfent megerősítette, hogy hiába látják őket együtt, mindössze arról van szó, hogy barátok, és jól érezik magukat egymás társaságában. A kapcsolatuk más szinten már nem működik. Aha.

 

December

Olyan szépen indult a december. Előbb képzeletben megnézhettük Forlán szigorúan zártkörű, 450 vendéges lagziját, ahová csak vonalkódos meghívóval, mobil nélkül lehetett bemenni, majd megtudtuk, hogy Ronaldo negyedszerre is megházasodik. A Fenomén kedves lánykérését videón is meg lehet tekinteni.

Amerikából is jöjjön egy jó hír az év végére, eljegyezték a gyönyörű labdarúgót, Alex Morgant, így hiába sokak felesleges reménykedése, a hölgynek végre bekötik a fejét. A futball azért biztosan napi téma lesz, mert a jövendőbeli férj is labdarúgó.

Nem lehetünk maradéktalanul elégedettek az év vége szerelmi históriájával, hiszen úgy tűnik, hogy Mario Balotelli szakított Fannyval. Azok után, hogy alig két hónappal ezelőtt még arról beszélt, hogy nincs értelme az életének... Ehhez képest Mario vígan él, és nem készül önkéntes száműzetésbe vonulni.

Vagyis alighanem jövőre is ad nekünk témát a szerelem terén is. És abban is megnyugodhatunk, hogy Amor fáradhatatlanul fogja lődözni a nyilait a hölgyek és a férfiak legnagyobb örömére – és olykor bánatára.

Forlánék esküvője nagy társaságot vonzott (forrás: telemetro.com)
Forlánék esküvője nagy társaságot vonzott (forrás: telemetro.com)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik