Ryan Lochte négy éve jár titokban egy angol leánnyal - képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 21:39
null
Ryan Lochte és Jaimee Hollier találkozása Floridában
A tévéből kellett megtudnunk, hogy az ötszörös olimpiai bajnok úszó négy éve tart fenn jól titkolt kapcsolatot Jaimee Hollierrel.

Az E! Entertainment nevű amerikai tévécsatorna „Mit tenne most Ryan Lochte?" (What Would Ryan Lochte Do?) című valóságshow-jába meghívtak egy Jaimee nevű angol lányt, akit csak a keresztnevén mutattak be. Azonban gyorsan kiderült, hogy az ötszörös olimpiai bajnok, a visszavonuló Michael Phelps trónját szép lassan elfoglaló Lochte ennél többet tud róla.

Most már tudjuk, hogy Ryan Lochte nem a konyha ördöge
Most már tudjuk, hogy Ryan Lochte nem a konyha ördöge

Mint az a műsorból, majd később a társasági és bulvárlapok nyomozásából (mondjuk, most már nem volt nehéz dolguk...) kiderült Jaimee Hollier egy, az angliai Milton Kaynesben dolgozó sales manager (a Fossil óragyártó cég termékeit árulja), aki négy éve jár Ryan Lochte-val, akivel egy Las Vegas-i utazása során találkozott először. A meglehetősen kicsapongó életmódjáról ismert úszó előtt le a kalappal: a távolság ellenére kitartott Jaimee mellett. Aki meg, amikor csak tudott, ott volt a versenyein: így a londoni olimpián, de még az isztambuli rövid pályás úszó-vb-n is.

Csókkal adták bizonyságát a románcnak
Csókkal adták bizonyságát a románcnak
Csókkal adták bizonyságát a románcnak
Csókkal adták bizonyságát a románcnak

Jaimee a műsor felvételén járt először Lochte-ék floridai otthonában, Gainesville-ben még februárban. Ez a rész került most adásba, amiből kiderült, hogy Ryan nem tud főzni (megpróbálta vacsorával várni kedvesét, de olyan rosszul sikerült a menü, hogy inkább pizzát rendeltek), viszont elviszi a szerelmét az orlandói delfináriumba. Jaimee be lett mutatva a szülőknek és a testvéreknek is, azaz most már hivatalosan is együtt járnak.

Jaimee Hollier láthatóan örült, hogy nem kell tovább titkolózniuk
Jaimee Hollier láthatóan örült, hogy nem kell tovább titkolózniuk

Azzal persze mindketten tisztában vannak, hogy a több ezer kilométeres távolság nem könnyíti meg az életüket: „Egy napon talán majd mindketten azt mondjuk, hogy oké, akkor innentől éljünk együtt mindenestül, vagy szépen búcsút intünk egymásnak. De ezt még nem most fogjuk eldönteni" – idézi Jaimee-t a Mail Online.

Orlandóban delfinekkel úszkált a fiatal pár
Orlandóban delfinekkel úszkált a fiatal pár
Jaimee Hollier az öccsével
Jaimee Hollier az öccsével
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik