Imádja az Instagram népe a műugró eljegyzési fotóit!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 12:11
A korábbi olimpikon, Jimmy Sjödin nevét sportolói pályafutása csúcsán sem kapta fel úgy a média, mint most, amikor nyilvánosságra kerültek az eljegyzési fotói. Kellett ehhez egy romantikus barát, egy „megszokott” helyszín és egy kevésbé szokványos fotósorozat a közösségi oldalakon.
Sjödin 20 éves volt, amikor felhagyott a műugrással. Mint elmondta, ekkor fedezte fel, hogy meleg, és végre szeretett volna normális társadalmi életet élni. „Miközben felnőttem, semmi életem nem volt, mert folyamatosan edzettem – nyilatkozta a korábbi műugró a GSN amerikai televíziócsatornának. – Ösztöndíjjal már tizenhét éves koromban az Egyesült Államokba kerültem, így amikor felvállaltam magam, már Los Angelesben éltem. Azóta minden voltam: bárpultos, pincér, dolgoztam a divatiparban, tíz esztendeje pedig grafikai tervezéssel foglalkozom."
Sjödin 20 éves volt, amikor felhagyott a műugrással. Mint elmondta, ekkor fedezte fel, hogy meleg, és végre szeretett volna normális társadalmi életet élni. „Miközben felnőttem, semmi életem nem volt, mert folyamatosan edzettem – nyilatkozta a korábbi műugró a GSN amerikai televíziócsatornának. – Ösztöndíjjal már tizenhét éves koromban az Egyesült Államokba kerültem, így amikor felvállaltam magam, már Los Angelesben éltem. Azóta minden voltam: bárpultos, pincér, dolgoztam a divatiparban, tíz esztendeje pedig grafikai tervezéssel foglalkozom."

A korábbi svéd műugró – 1996-ban, az atlantai olimpián a 20. helyen végzett 3 méteren és a 14. helyen toronyugrásban – július végén mondta ki az igent barátjának, a német testépítő, grafikus Patrick Hubernek. A sztorit az eljegyzésről készült fotósorozat megjelenését követően kapta fel több nagy nemzetközi oldal is, mint az év egyik nagyon romantikus történetét. Íme!

Huber és Sjödin ugyanis úgy indultak neki lakóhelyükről, Münchenből a velencei útnak, hogy utóbbi még csak a célállomást sem tudta. Ám az út végén egy fotós várt rájuk, és a hagyományos gondolázás közben Huber egyszer csak fél térdre ereszkedett...

„Egy szerda este azt mondta, hogy pakoljak össze, mert másnap elvisz egy meglepetéskirándulásra valahova, ahová mindig el akartam jutni – idézte fel az eseményeket a 39 éves Sjödin, aki barátjával a kezdetek óta felvállalta kapcsolatát a közösségi oldalakon. – Dél-Tirolon keresztül utaztunk, festői útvonalon, keresztül az Alpokon, mindent a legromantikusabb módon szervezett. Végül Velencében kötöttünk ki, ahová mindig el akartam jutni. Szép meglepetés volt, de még mindig fogalmam sem volt róla, hogy ez több lesz, mint egy meglepetéshétvége."

„Amikor beszálltunk a gondolába, és ott volt a lány, még mindig csak arra gondoltam, hogy egy idegenvezető. Aztán kiderült, hogy profi fotós is. Fotókat készített, de még mindig azt hittem, hogy csak csinál pár képet. Aztán [Patrick] hirtelen fél térdre ereszkedett, és feltette a kérdést. Majd elkezdett sírni, és megismételte. Teljesen megdöbbentem, arra sem emlékszem, mit válaszoltam..."

A pár jövő májusban – második évfordulójuk napján – tervezi házassággal is megpecsételni közös életét, a mézesheteket a Maldív-szigeteken szeretnék tölteni. „Kicsi, diszkrét, csöndes ceremónia lesz" – szögezte le Sjödin a Huffington Postnak.

 

this happened. on a gondola ride he got down on one knee and expressed his heart & dreams and said I was both. needless to say how happy I am. #manhands #summeroflove #epiclovestory #ournotebook

1,223 Likes, 126 Comments - Johan G. Jimmy (@inkedviking) on Instagram: "this happened. on a gondola ride he got down on one knee and expressed his heart & dreams and said..."


THE DAY. one week ago exactly. #VikingandTheBavarian #beautyandthebeast #daytoremember Serena Genovese @flytographer

1,712 Likes, 58 Comments - Johan G. Jimmy (@inkedviking) on Instagram: "THE DAY. one week ago exactly. #VikingandTheBavarian #beautyandthebeast #daytoremember ..."

On a hectic monday I find myself thinking back to last week when my life changed forever. When my future became brighter and my purpose became clearer. love will truly change you if u let it. #love #gaycouple Serena Genovese @flytographer

2,486 Likes, 77 Comments - Johan G. Jimmy (@inkedviking) on Instagram: "On a hectic monday I find myself thinking back to last week when my life changed forever. When my..."




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik