Csodaszemüveget a bírónak! Vetélytársat kaphat a videobíró?

Vágólapra másolva!
2013.11.18. 15:03
null
Csodaszemüveget a bírónak! (Fotó: theverge.com)
A Google Glass csodaszemüveg lehet a Bundesliga forradalmi újítása, a játékvezetők már tárgyalnak róla.

Bár a jelenlegi állás szerint kevés esély mutatkozik arra, hogy a élvonalbeli német labdarúgó-bajnokság játékvezetői a közeljövőben a Google Glass intelligens szemüvegben dirigálják a mérkőzéseket, a párbeszéd már megkezdődött a témában.

Ki ne emlékezne Stefan Kiessling Leverkusen-csatár Hoffenheim ellen szerzett fantomgóljára?



Nem meglepetés, a döbbenetes baki újfent arra sarkallta a Bundesliga játékvezetőinek szövetségét, hogy minél hamarabb találjanak egy reálisan alkalmazható megoldást az elkerülhetetlen emberi hibák kiküszöbölésére. Ekkor jött képbe a kibővített valóságot megjelenítő, fejre illeszthető kijelző.

Andreas Rettig, a játékvezetők szövetségének elnöke a Süddeutsche Zeitung német napilapnak adott nyilatkozatában beszélt a Google csodaszemüvegéről, mint újítási lehetőségről. A Google Glass segítségével a játékvezetők szinte azonnal, egy felesleges mozdulat nélkül nézhetnék vissza a televíziós ismétléseket.

„Alapvetően nyitottak vagyunk technológiai újításokra a játékvezetői tévedések csökkentése érdekében, de körültekintőnek kell lennünk. Felvetődött a Google Glass szemüvegek használatának bevezetése, erről a jövőben tárgyalni fogunk” – nyilatkozta az 50 éves Rettig.

„A legfőbb érv a videobíró bevezetése ellen, hogy ez a fajta rendszere megfosztaná a játékvezetőt a pályán gyakorolt döntési hatalmától. A szemüvegek esetében nem lenne szükség kívülállóra, hiszen a játékvezető szinte azonnal láthatná azt, amit a tévénézők a kanapén ülve, és meghozhatná a helyes döntést.”

A Süddeutsche Zeitung értesülései szerint a német bírók szövetsége hivatalosan ezen a héten tűzi napirendre a csodaszemüvegek használatának lehetőségét, amiről a Bundesliga egyéb szervei is elmondhatják a véleményüket.

Legfrissebb hírek

A nőknél Eb-szereplés volt a csúcspont, a férfiaknál továbbra sincs BL

Minden más foci
5 órája

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Csak ikszelt Freiburgban a Dortmund, nem tudta megelőzni a Lipcsét

Német labdarúgás
2025.12.14. 17:32

Bundesliga: a Hoffenheim nagyon megverte a Hamburgot, idegenben alkotott nagyot a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.12.13. 17:38
Ezek is érdekelhetik