A matricák bizonyítják, Zanetti 19 szezon alatt semmit sem változott

Vágólapra másolva!
2014.05.02. 15:56
null
Zanetti nem változik (Fotó: yahoo.com)
Javier Zanetti, az Internazionale élő legendája nem öregszik – állítják a milánói drukkerek. Úgy néz ki, igazuk van.

A 41. születésnapját augusztusban ünneplő csapatkapitány játékosként csaknem 19 éve szolgálja a klubot, amelynek színeiben 613 bajnoki mérkőzésen 12-szer talált be. Zanetti az Interrel gyakorlatilag mindent megnyert, öt bajnoki cím, négy kupagyőzelem és négy Olasz Szuperkupa-győzelem mellett a Bajnokok Ligáját, az UEFA-kupát és a klubvilágbajnoki címet is elhódította – és mégsem változott semmit.

Az argentin középpályásról most egy lelkes drukker előásott minden egyes matricát, és kiderült, sem a hajstílusa, sem az arca nem alakult át Zanettinek a fekete-kékekkel eltöltött hosszú szezonok alatt.

1995-ben vagy 2014-ben járunk? (Fotó: Reuters)
1995-ben vagy 2014-ben járunk? (Fotó: Reuters)

Ezek után egyértelmű, hogy a Capitano csak azért fejezi be a pályafutását, hogy ne fogjanak gyanút a drukkerek. Mi sem szeretnénk magunkra haragítani Zanettit, ezért csak annyit mondunk: „Csak egy maradhat…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik