A játékvezetők paródiája: minden idők leglazább bírója - videó

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 09:20
Két ismeretlen, és meglehetősen vegyes összetételű gyerekcsapat meccsén „működött közre" az ismeretlen spori, akiből egyszer még legenda lesz.

A videóhoz mellékelt leírás alapján a felvételen két marokkói kölyökcsapat mérkőzését látjuk, és már az első képkockák kérdéseket vetnek föl: a srácok ugyanis, habár láthatóan két szervezett csapat játékosai, tuti, hogy nem egy korosztályból valók. Hiszen egyesek 8, mások meg 16 évesnek tűnnek.

De figyelmünket gyorsan megragadja egy pályán kóbináló fekete ruhás fiatalember, aki megtévesztésig hasonlít egy bíróra. És nem csak olyan, mintha ő lenne a bíró, de valóban ő az! Sajnos a nevét még homály fedi (hacsak az arab felirat el nem árulja a kilétét, de ehhez kevés a mi nyelvtudásunk...), pedig megérdemelné, hogy tudjuk, ki is ő.

Zseniális az a kelletlenkedés, és az egész felhajtást a pokolba kívánó dögletes unalom, amellyel igyekszik valóban a pálya részévé válni – és annyi vizet zavarni, mint a szögletzászló.

Nem tudjuk, lehet, hogy a legnagyobbak is így kezdték a pályafutásukat, de azért csodálkoznánk, ha fiatal barátunk mondjuk 2026-ban vb-döntőt vezetne.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik