B. G. 2011.08.16 09:18 Frissítve: 2015.03.31 02:33

ZTE-MU: egy pillanat és az örökkévalóság

Az a nap kilenc éve maga volt a csoda: a Zalaegerszeg BL-selejtezőn felülmúlta a világ leggazdagabb futballcsapatát. Az angol lapok katasztrófáról, a győztesek a kétszázalékos esély megragadásáról beszéltek utána. A történelem alapján ugyan papírforma-eredménnyel zárult a meccs – a Manchester United immár harmadik alkalommal játszott a legnagyobb magyar sportlétesítményben nemzetközi kupameccset, és mindannyiszor veszített (korábban, 1965-ben a Fradi ellen kétszer) –, valójában persze erről szó sem volt. Értékelte is a közvélemény, főleg az 1–0 megszületésének drámai módját: így aztán a siker mellett aznap egy „népmesei hős" is született...

 

Koplárovics Béla a történelmi gólja után

 

A Zalaegerszeg 2002-ben megnyerte az első, s egyben eddigi egyetlen magyar bajnoki címét, majd miután a BL selejtezőjében idegenben lőtt góllal kiejtette a horvát NK Zagrebet, a főtáblára jutásért összekerült a félelmetes Manchester Uniteddel, amely abban az esztendőben, sorozatban három Premier League-elsőséget követően pont lemaradt hazájában az első két helyről (az Arsenal, Liverpool duó mögött), így kvalifikációra kényszerült.

A ZTE ezúttal is a Puskás Ferenc Stadionba vitte a meccset, és a körülményeket tekintve telt háznak számító 29 ezer néző előtt igen jól tartotta magát az idényt kissé döcögősen kezdő sztárgárda ellen. A hajrában aztán már inkább csak védekezett, ám ha nagy ritkán építkezni lehetett, akkor a támadás esélyét sem adta fel. És hogy mennyire nem, azt példázza, hogy az utolsó utáni pillanatokban is volt ereje akciót indítani.

A 91. percben Molnár Balázs a jobb oldalról remek keresztlabdát ívelt a végig jól játszó Szamosi Tamás felé, aki ellépett a passzt elvétő Phil Neville mellől, elfutott az alapvonalig, majd balról mesterien adott be középre. Ott pedig érkezett a nyolc perccel korábban becserélt Koplárovics Béla, aki estében, két méterről a kapu közepébe helyezte azt a gólt, amely az egekig repítette a lelkes szurkolókat – az arénában, és szerte az országban a képernyők előtt.

A DÖNTŐ MOMENTUM

 


 

 A sajtó

A másnapi angol lapok közül a Times az új magyar nyerőemberre utalva nemes egyszerűséggel az ,,Egy csecsszopó találata végzett a flegma Uniteddel" címet adta a tudósításának, míg a Daily Mail az „Agónia!", a Sun pedig a „Katasztrófa! felkiáltással reagált az MU vereségére. Utóbbi bulvárlap egyébként a következőket állította: ,,A Manchesternek nagyot kell javulnia, mert ha nem, kiesik a Bajnokok Ligájából és az UEFA-kupában folytatja... A Zalaegerszeg neve nyelvtörőnek is jó, de tegnap este a játékosaink torkán akadt a magyar ellenfél."

Természetesen nemcsak a brit újságok kapták fel a zalai sikert, hanem szinte az egész világsajtó, elvégre a BL-selejtező legnagyobb meglepetéséről volt szó. A Sat1 televízió teletextjén már a lefújás után nem sokkal öles betűkkel lehetett olvasni a United kudarcáról, mégpedig megspékelve egy kis fricskával, ugyanis a szerző a következőt engedte meg magának a gólszerzővel kapcsolatban: ,,Milyen Béla?"

A www.sport1.de című internetes lap azt írta: ,,A sztárcsapat kikapott egy kimondhatatlan nevűnek tűnő, esélytelen együttestől." A tudósítás címe is némileg meglepően hatott: ,,A ManU blamálta magát a Balatonnál." Apró szépséghiba, hogy a meccset a németek által kedvelt tótól kissé távolabb rendezték, de a szójáték mindenesetre cikizni próbálta az angolokat, akik odahaza is kaptak hideget-meleget.

„SZIMPATIKUS” SZTÁRSZÁJ

 
Laurent Blanc meglehetősen ellenszenves nyilatkozattal értékelt az egyik újságban.
„Göröngyös pályán, esőben, szélben kellett játszanunk, olyan nézők előtt, akik már attól is boldogok voltak, hogy élőben láttak minket, és olyan érzésem volt, mintha falun futballoztunk volna" – jelentette ki kissé nagyképűen a világbajnok francia középhátvéd.
Persze tudjuk, a vereségre mindig akad mentség, akkor is, ha rossz... Hiszen még Angliában sem mindennap szerepelhetett kétmilliós világvárosok akkora arénáiban, mint a Puskás-stadion (azzal együtt is, hogy az utóbbi kétségtelenül nem a kinti minőségi szint), és hol máshol szokhatott volna jobban hozzá az esőhöz meg a szélhez, mint épp a szigetországban...

 

A részvényesek például ugyancsak kétkedve fogadták a BL-selejtező eredményét: míg szerda délután az MU papírjai százkilenc pennys árfolyamon zártak, a mérkőzést követő reggel százháromért lehetett hozzájutni egy részvényhez. Márpedig az (átmeneti jellegű) öt és fél százalékos esés jelentősnek számított, és annak következménye volt, hogy a tulajdonosok kissé megijedhettek a kiesés lehetőségétől. Ezzel ugyanis az éves bevétel több mint felétől – húszmilliárd forint feletti összegtől – búcsúzhattak volna el.

Magyarországon közben már a részsikertől is jócskán felszökött a bajnokcsapat presztízse, a futballrajongók mind Budapesten, mind pedig Zalaegerszegen hatalmas ünneplést csaptak. A városukba hajnali fél négykor hazaérkező labdarúgókat tömeg várta csütörtök hajnalban! A csodás mérkőzésre a 2002. augusztus 16-i számában három és fél oldalon visszapillantó Nemzeti Sport mások mellett a gárda vezetőedzőjével is interjút készített.

A szakvezető

– Volt egy számomra elképesztő pillanat. Alex Ferguson, aki jókora késéssel jött a sajtótájékoztatóra, kedélyesen válaszolt az őt faggató rosszkedvű angol újságíróknak, aztán egyszer csak ön felé fordult, és azt mondta: ,,El kell ismernem, hogy Bozsik úr csapata egyelőre jobban áll, mint az enyém". Mondja, fel lehet fogni mindezt? A világ egyik legjobb edzője elismeri, hogy Bozsik Péter jobban áll nála...
– Nem csak ez a szerda este, de az elmúlt két év is sokszor felfoghatatlan a számomra. Olykor úgy érzem, mintha valami film főszereplője lennék, mintha minden pörögne körülöttem, és csak kapkodom a fejem a rengeteg élmény hatására. Két évvel ezelőtt még békés kispolgár voltam, cipőket, sportszereket árultam, aki a Pénzügyőr-pályán sportol egy kicsit az elhízás, eltunyulás ellen. Aztán egyszerre ott ültem a Vasas kispadján, előbb Mezey György mellett, majd már afféle főnökként, hogy meg se álljak Zalaegerszegig, a bajnoki címig, most meg a Manchester legyőzéséig. Hát lehet ezt követni?

– Mondja, mit csinált a játékosaival, hogy ilyen felszabadultan futballoztak?
– Semmi különös nem történt, egyszerűen bebizonyították, amivel én eddig is tisztában voltam, vagyis hogy tudnak futballozni. Persze azon sem csodálkoztam, hogy David Beckham ennyire visszafogott teljesítményt nyújtott ellenünk. Rengeteg meccs van mögötte, s annál is több teher van rajta. Ettől függetlenül világklasszis, s tartok tőle, hogy Manchesterben mindezt be is bizonyítja nekünk. De ne foglalkozzunk most az angolokkal, inkább azt írja le, hogy Babati Ferenc élete legnagyobb játékát nyújtotta szerdán, Urbán Flórián hatvan percig vezéregyéniség volt a pályán, Darko Ljubojevicstől szinte nem tudták elvenni a labdát, Vincze Ottó klasszis módon játszott, Csóka Zsolt meg a többiek elismerésre méltó produkcióval rukkoltak ki. Ez a lényeg, hogy hittek magukban, és amit elterveztünk, azt tökéletesen megvalósították. Sok-sok oldalpassz, a játék lassítása, aztán ebből ritmusváltás.

– Gyanítom, a hatvanadik perc táján szívesen beszólt volna a német bírónak, hogy: ,,Spori, fújja már le..."
– Megfordult a fejemben, és bizony amikor láttam, hogy fáradni kezdünk, kevés esélyt adtam a győzelemre, de szerencsére sikerült úgy átszerveznem a középpályássorunkat, hogy az stabilabbá vált, a védekezésünk ezáltal biztonságosabbnak tűnt, s amikor beküldtem Koplárovics Bélát, csak annyit kértem tőle, induljon be az üres területekre, mutassa magát, és érjen oda a kapuhoz, ha meglesz erre a lehetősége.

– Megvolt... Elképesztő volt látni azt a sok-sok mámoros embert magyar zászlókkal, kék-fehér Zalaegerszeg-mezben, ahogy ugráltak, csókolgatták egymást a stadion lelátóin.
– Azt a hangulatot, amit a Puskás-stadionban átéltem, sohasem fogom elfelejteni, azt hiszem, már ezért az egy estéért megérte, hogy valaha is kapcsolatba kerültem a labdarúgással. Néztem körbe a lelátón, és borsózott a hátam a látványtól. Köszönöm a csapat nevében is mindenkinek, hogy együtt élte meg velünk ezt a csodálatos estét. Ettől függetlenül óva intek mindenkit az esélylatolgatástól. Győztünk ugyan, de a Manchester sokkal jobb csapat nálunk, az esélyeink jóindulattal is hat százalék körül járnak.

„SZIMPATIKUS” SZURKOLÓK

 
Urbán Flórián, a Zalaegerszeg védője mesélte, hogy amikor a csapat busza megérkezett a Puskás Ferenc-stadionba, Manchester-mezbe bújt hazai szurkolók mutatták nekik: ötöt kaptok. Sőt mondták is nekik, hogy „...ötöt kaptok". Magyarul.
Az NS egyik tudósítója mesélte: amikor a második félidő vége felé elsétált a United-drukkereket tömörítő szektor előtt, a Beckhaméket éltető rigmusok mellett azt hallotta, hogy sokan a ZTE-t szidalmazzák. Meglehetősen durván. És magyarul.
Azért erősen hisszük, hogy a visszavágón már csak elenyésző kisebbség szorított itthon a Zete kieséséért, örülve annak, hogy a csapat az Old Traffordon tényleg ötöt kapott...

 

Reálisan látta a helyzetet Bozsik Péter, hiszen két héttel később a visszavágón a „vörös ördögök" 5–0-ra átgázoltak a magyar bajnokon. Az odavágó boldogságát azonban ez már nem tehette visszamenőlegesen semmissé. És a budapesti diadalt minek köszönhettük? A magyar találatban hatalmas érdemeket szerző (de a gólszerzőnél jóval kevésbé emlegetett) Szamosi Tamás szerint:

„A Manchester United játékosaival semmilyen szinten nem tudjuk felvenni a harcot, és még most sem kétséges, hogy melyik a jobb együttes. Amiben azonban felülmúltuk ellenfelünket: nagyobb volt a szívünk, mint a sztároknak."

A gólszerző

A beteljesüléshez azonban kellett még valami: ,,Koplárovics lába, a United halála" – üvöltötte több ezer torok a találkozó lefújását követően. A szurkolók a győztes gól szerzőjét éltették ily módon. A zalai csapatnál gyakorlatilag újonc csatártól hosszabb interjút kért másnap az NS.

– Milyen érzés nemzeti hősnek lenni?
– Hogy nemzeti hős lennék? Azért ez kis túlzás.

– A különböző lapok, televíziós csatornák, rádióadók, a fiatalok, a középkorúak és az idősek csakis az ön nevét zengik szerda este tizenegy óta.
– Igen, igen, látom, hallom, hogy az egész ország velem van tele, de semmi frappánsat nem tudok mondani. Csupán azt, hogy hihetetlen, ami körülöttem zajlik. Nemrég jöttem haza a délelőtti edzésről, tíz perce vagyok itthon, azóta ön a negyedik újságíró, aki felhív. Persze, örülök, hogy keresnek, csak hát idő kell, amíg felfogom, mi is történt velem szerdán.

– Segítek: győztes gólt lőtt a Manchester United ellen.
– Köszönöm...

– Tényleg ennyire hihetetlen?
– Tényleg az. De csodálatos. Nagyon boldog vagyok.

– Pihenni, ha jól sejtem, nem is volt ideje.
– Még aludni sem aludtam sokat. Hajnali négyre értem haza, ám ötig le sem feküdtem, csak ücsörögtem a konyhában, és pörgettem vissza a jeleneteket.

– Videón?
– Dehogy. Magamban. Nem vettem fel a meccset, nem úgy, mint jó néhány csapattársam. Sebaj, legalább tudom, kiktől kérjem kölcsön a kazettát...

– Még a gólt sem látta?
– Még azt sem. Persze, azért emlékszem rá... Molnár Balázs szenzációsan passzolt Szamosi Tamásnak, aki lekezelte a labdát, levitte majdnem az alapvonalig, bepasszolta, én pedig az üres kapuba rúgtam.

– Ezt úgy mesélte el, mintha, mondjuk, a Létavértest mattolták volna.
– Pedig így történt. Na jó, elárulom, hogy sokat gyakorolt figura volt.

– Így már más... Aztán pillanatokkal később már a hasán csúszott, majd a következő másodpercben az egész gárda a nyakában lógott.
– Erre mondják azt, hogy kellemes teher.

– Sokakat érdekelne, hogyan jutott idáig.
– Az első igazolásomat, ha jól emlékszem, 1994-ben Barcson készítették el. Játszottam az ifiben, később a felnőttben...

– Bocsánat, hogy már most, az elején félbeszakítom, de ugye nemrég ünnepelte a huszonegyedik születésnapját, ebből következően meglehetősen korán bemutatkozhatott a nagyok között.
– Tizenhat voltam, amikor pályára léphettem egy ,,megye egyes" bajnokin. Bár szerintem ez nem olyan különleges, elvégre külföldön nem egy fiatal kap lehetőséget ilyen korban, s nem a megyei első osztályban... Szóval Barcson szerepeltem, egészen addig, amíg el nem vitt a Hévíz. Eleinte kölcsönadtak, így kerültem Tapolcára, illetve Balatonfüredre, mígnem az elmúlt szezonban sikerült biztosítanom a helyem a csapatban. Feltétlenül írja le, hogy mindent köszönök a hévízieknek, különösen a nemegyszer pszichológusként is ténykedő Pusztai László edzőnek.

A „PIÁS” CSATÁRPALÁNTA

 
Emlékszem, elsőre írattam vele egy tesztet, amelyben arra kértem, értékelje magát, meséljen az erősségeiről, és arról, hogy szerinte miben kell még fejlődnie. Érdeklődtem, mi a kedvenc étele, itala, valamint afelől, milyen könyveket forgat, milyen filmeket néz szívesen. Amikor visszahozta a kérdőívet, meglepődve olvastam, hogy ha teheti, Jim Beamet iszik. Mondtam is neki, a többi rendben, na de a Jim Beam... Kiderült, a masszőrünk javasolta, hogy ezt írja be... Azt a részt kijavíttattam vele, hozzátéve, hogy a jövőben csak magára hallgasson" – mondta róla korábbi trénere, a másodosztályú Hévíz gárdáját edző Pusztai László.

 

– Miért is ténykedett pszichológusként a szakvezető?
– Most már bevallhatom, néha helyre kellett raknia. Mielőtt félreismernének: nem éjszakáztam, nem zsugáztam, csupán arról van szó, hogy nem mindig koncentráltam eléggé.

– Ilyenkor szokás: a volt trénerén kívül kinek mondana még köszönetet?
– Édesanyámnak, Bozsik Péternek, a szakmai stáb többi tagjának, a társaimnak, azoknak a szurkolóknak, akik ott voltak velünk a Puskás Ferenc-stadionban, azoknak a drukkereknek, akik otthon, a kivetítő előtt sorakoztak fel és mindenki másnak.

– Szobatársát, Szasa Ilicset külön is kiemelhetné. Tőle hallottam, hogy állítólag amikor ön aludt, azt suttogta a fülébe, „Béla, gólt fogsz lőni a Manchesternek, Béla, gólt fogsz lőni a Manchesternek"...
Erről nem is tudok. Noha a jelek szerint valóban így történhetett...

– Akivel csak beszéltem, kijelentette, Koplárovics Bélánál szerényebb embert nem ismer.
– Tény, nem szeretek dicsekedni.

– Holott most lenne mivel.
– Akkor sem.

A BÜSZKE ANYUKA

 
„Világéletében szerény, tisztelettudó gyerek volt a Béla, és biztos vagyok benne, annak ellenére, hogy most mindenki őt keresi, hogy a tévék és a rádiók vele foglalkoznak, az is marad. Nem titkolom, én azt szerettem volna, ha továbbtanul, de ô végül úgy határozott, inkább a focira teszi fel az életét. Hát most úgy tűnik, jól választott..."

 

– Furcsa ez a helyzet?
– Az. Szinte percenként csörög a telefonom, ide-oda rohangálok. Pillanatok alatt felborult az életem. Hozzáteszem, roppantul élvezem. Ám még egyszer mondom, szinte fel sem fogtam még mindazt, ami szerda este történt, de tagadhatatlan, jó érzés, hogy velem együtt reflektorfényben fürdik a ZTE.

– Távol álljon tőlem, hogy elrontsam a hangulatát, de árulja el, miért nem a Siófok futballistája lett a nyáron. Hiszen sokáig úgy volt, a Csank-csapat tagja lesz.
– A sztori a következő: a siófokiak eljöttek Hévízre, tárgyaltak a vezetőkkel, mi több, otthagytak nekem egy szerződéstervezetet. Utána kétszer beszéltem velük telefonon, mondtam nekik, lehet róla szó, de ennyi történt, semmi több. Később olvastam olyan cikkeket, melyek szerint elköteleztem magam a sárga-kékekhez, meg azt, hogy már a lakást is kinéztem magamnak, ám ezek nem fedik a valóságot.

– Hogy került képbe a Zalaegerszeg?
– Megkerestek Egerszegről, tettek egy korrekt ajánlatot, én pedig elfogadtam. És nem bántam meg, hogy így döntöttem...

– Nem kötözködni szeretnék, de nem tartotta túl nagy ugrásnak, amikor a másodosztályból a magyar bajnokhoz szerződött?
– Lehet, merész vállalkozásnak tűnik, azonban én úgy vagyok vele, minél erősebb együttesben folytatom, annál többet tanulok.

– Kitől leste el idáig a legtöbbet?
– Soroljam fel az egész csapatot...?

– Visszatérve a meccsre: feleljen őszintén, hitt benne, hogy beszállhat a Manchester ellen?
– Mindvégig reménykedtem. Különösen akkor, amikor Bozsik Péter elküldött melegíteni a szünetben. Én voltam a harmadik csere, s mielőtt pályára léptem, az edző csak annyit mondott, nyissak a szélre és próbáljam megtartani a labdát.

– Nem ijedt meg, amikor Laurent Blanc és Roy Keane bukkant fel a közelében?
– Egyáltalán nem. Elvégre ők is csak emberek.

– A végén elcserélte a mezét?
– Nem volt rá mód, úgyhogy egy ZTE-szurkolónak adtam.

– Ha jól láttam, akinek nem jutott dressz, az autogramot kapott...
– Vagy ezer aláírást kiosztottam. Papírokat, pólókat, sapkákat írtam alá, ső egy srác az útlevelét dugta elém. Kérdeztem is tőle, nem baj, hogy ez az útlevele? Azt felelte, nem, mert az a lényeg, hogy kék-fehér legyen. Nem tehettem mást, aláírtam. Bízom benne, a határon nem büntetik meg érte...

– Arról értesült már, hogy ön a Liverpool-tábor legújabb kedvence?
– Ja igen, érkezett egy meglepő, de mulatságos üzenet, állítólag a Pool híveitől, akik azt írták, köszönik, hogy „beharangoztam" a pökhendi Manchesternek.

Ezek után arra fogadnék, Michael Owenékért szorít.
– Akkor ne fogadjon. Ám azt ne várja, hogy elmondjam, melyik a kedvenc angol klubom.

– Csak nem...
– De... Manchester-drukker vagyok. Kivéve, persze, ha a Zalaegerszeggel játszik, mert akkor a ZTE-nek szurkolok...

Szerencsére nem csupán szurkolt…