Wayne Rooney, a lúzer szerencsejátékos

A 2006. április 11-i NS-ben megírt sztori előtti hónapokban az a kép alakulhatott ki a Wayne Rooney pályafutását figyelemmel kísérő szurkolókban, hogy a Manchester United támadójának lassan benő a feje lágya. Az előző szeptemberben, a Villarreal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen a bíró gúnyos megtapsolásáért kapott piros lapja után úgy tűnt, a forrófejű csodagyerek magába szállt.

Több ízben beszélt arról, hogy igyekszik tudatosan visszaszorítani a heves reakcióit, és a tavasz közepén az Arsenal elleni rangadón már látszott is valami ebből. Amikor a lövése után nem kapta meg a Kolo Touré kezezése miatti jogos tizenegyest, első dühén túljutva nem a játékvezető után eredt reklamálni, hanem tovább koncentrált, és briliáns teljesítményének gól (lásd videó), majd gólpassz lett a jutalma.

Mindenre azonban nem terjedt ki a megkomolyodási folyamat: a Sunday Mirror ugyanis jókora botrányt robbantott ki a fiatal klasszis körül. Az újság állítása szerint Rooney 700 ezer fontos (akkori értéken körülbelül 270 millió forint) adósságot halmozott fel szerencsejátékokból, ami állítólag már az angol válogatott keretében is megmérgezte a hangulatot.

Az érintett szóvivője nem kommentálta az értesülést, Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány azonban jelezte, mindenképpen beszélni akar a kérdésről a nemzeti együttesben biztos helyű támadóval. Sir Alex Ferguson, az MU szakvezetője ezt meg sem várva éles kirohanást intézett a sajtó ellen.

„Valakit mindig megpróbálnak kicsinálni. Így volt ez George Best, Paul Gascoigne és néhány éve David Beckham esetében. Most Wayne van soron, őróla írnak össze mindenféle szemetet. Mi ismerjük Rooneyt. Ez csupán pletyka, és a legjobb, amit ezzel kapcsolatban tehetünk, hogy visszautasítjuk ezeket a vádakat" – háborgott a skót tréner, részben a szintén napirenden lévő feleségpofozós sztorira célozva.

Nos, hiába védte meg egyből a játékosát (aki amúgy pert nyert a neje megütését híresztelő lap ellen), a másnapi újságokban tovább terebélyesedett az ügy. Először is kiderült, miként keveredett bele a (mellesleg a németországi vb-re készülő) válogatott. A Daily Mail kiszagolta, hogy a szerencsejáték-biznisztől egyáltalán nem ódzkodó, saját versenylovakat is tartó Michael Owen sokáig közvetített társai és egy vele más természetű üzleti kapcsolatban is álló bukméker között.

Aztán amint túlságosan terhessé vált számára az egyre nagyobb volumenű fogadásokkal való bajlódás, bemutatta az illetőt az érdeklődő futballistáknak. Rio Ferdinand, Frank Lampard és John Terry nem panaszkodott a Goldchip néven saját fogadóirodát alapító Steve Smith szolgáltatására, hanem Rooney kevésbé bizonyult szerencsésnek.

Olyannyira, hogy rengeteg pénzt veszített, mire megorrolt Owenre, mondván, a nála csaknem négy évvel idősebb játékosnak nem kellett volna belerángatnia őt efféle üzelmekbe. Tegyük hozzá, ő sem volt immár holmi naiv gyerek, aki most csöppent a felnőttek dolgaiba, elvégre betöltötte addigra a 20. évét, és már nagykorúvá válásakor többszörös milliomosnak mondhatta magát.

Nyilván ez a 700 ezer font sem vágta volna földhöz, bármilyen irdatlan is legyen az összeg az átlagember fülének. Becslések szerint ugyanis ekkoriban 50 ezret keresett hetente, a szponzori szerződésekből és reklámbevételekből pedig évente milliókat tehetett zsebre.

A profi labdarúgók szövetsége mindenesetre rögtön bejelentette, hogy ha Rooney valóban bajban van, a szervezet kész akár azonnali segítséget nyújtani neki. Az FA részéről pedig Adrian Bevington szóvivő megjegyezte, az ellen nem tudnak mit tenni, hogy a játékosok agár- vagy lóversenyeken fogadásokat kössenek, de a labdarúgással egészen más a helyzet: szigorú szabályok tiltják, hogy futballista bennfentes információk felhasználásával nyerészkedjen.

Márpedig Tony Cascarino azt állította, hogy a Premier League-ben szereplő játékosok fele (!) szokott fogadni, sokan a saját sportáguk eseményeire is. Az interneten ugyanis bárki megőrizheti az inkognitóját.

„Úgy működik a rendszer, hogy amint valamilyen nem nyilvános értesüléshez jutnak, például az edző kihirdeti a kezdőcsapatot, felhívják a hírrel a más klubokban játszó barátaikat. Természetesen legközelebb ugyanezt elvárják cserébe. Annyi esze mindenkinek van, hogy a saját csapata meccsére nem fogad, mert azzal a karrierjét kockáztatná" – ecsetelte a viszonyokat az egykori ír válogatott támadó a News of the Worldben.

Egyúttal hozzátette, egy ismert labdarúgó nem sokkal azelőtt 220 ezer fontot nyert azzal, hogy a március 11-i Bolton–West Ham bajnokin (4–1) nagy tétet tett a hazaiak győzelmére – nyilvánvalóan annak biztos tudatában, hogy a vendégeket irányító Alan Pardew a gárda négy nap múlva esedékes FA-kupa-találkozója miatt tartalékos tizenegyet fog pályára küldeni.

A Rooney-skandalum kipattanása előtt nem keltettek nagy feltűnést Cascarino szavai, pedig az Aston Villa és a Chelsea drukkereinek hajdani kedvence még jóslásra is vállalkozott.

„Hogy valaki gazdag, még nem jelenti, hogy ne tudná könnyűszerrel minden pénzét elherdálni. Ha képtelen megállni, mindegy, mennyi van a bankszámláján. Garantálom, hogy az elkövetkező néhány évben hallunk majd olyan futballistáról, aki milliókat bukott valamiféle szerencsejátékon" – mondta Cascarino, pontosan egy héttel az ifjú manchesteri titán botrányának kirobbanása előtt...

Ez a történet persze korántsem volt előzmény nélküli a Premiershipben. Elég ismert például a szerencsejátékokra saját bevallása szerint üres óráiban rászokó Eidur Gudjohnsen története. A Chelsea játékosát 2003-ban öt hónapra távol tartotta a sérülése a pályától, szenvedett a tétlenségtől, így egy idő után unaloműzésként kezdett kaszinókba járni. Hetek alatt 400 ezer fontot (több mint 150 millió forint) veszített, ami annyira megviselte, hogy később egy elrettentő célzatú interjúra is vállalkozott.

„Megtapasztaltam, mennyire veszélyes a hazárdjáték, most már tudom, hogyan szippantja be a fiatal embereket. Azért tárom fel mindezt nyilvánosan, hogy minél kevesebbekkel történjen meg, ami velem megesett. Magam biztos, hogy soha többé nem teszem be a lábam egyetlen kaszinóba sem" – mondta az izlandi annak idején a People magazin hasábjain.

Érdekes adalék, hogy csapattársai nem okultak a példájából: a Rooney-eset kipattanása előtt pár hónappal közösen megfordultak egy cheltenhami lóversenyen, és a délután leforgása alatt összesen félmillió fontot hagytak az ottani bukiknál...

Visszatérve a fiatal MU-sztárra: az előzőleg remek formában futballozó csatárnak a következő játéknapon társaival együtt nem sikerült otthon legyőznie a már kiesett Sunderlandet, amivel a Chelsea-t csak messziről üldöző MU gyakorlatilag eltemethette az Arsenal-veréssel váratlanul feltámadó reményeit. Ruud van Nistelrooy Aranycipő-elsőségre elegendő helyzetet szórakozott el, és nem ment jobban éktársának sem. Sir Alex Ferguson nem is hagyta szó nélkül, hogy csatárától szerinte túl sokat vártak.

„Mostanában gyümölcsözik a nagy igyekezet, amellyel óriási terhet raknak Wayne Rooneyra, folyton az angol válogatott világbajnoki győzelméért viselt felelősségét emlegetve. Ez nonszensz, ő még mindig gyerek. Rengeteget kell még tanulnia. Nagy játékos lesz belőle, erre a fejemet teszem, de türelmesnek kell lennünk vele" – dohogott a skót.

Mint kiderült, megérte bizalmat fektetni az ifjú klasszisba, hiszen először is egyheti egyeztetések után rendeződött az adósságügye a fentebb említett bukmékerrel, és később már nem nagyon érkeztek hírek hasonló jellegű problémáiról, ami nyilván segített abban, hogy valóban tartós csillagává válhasson a manchesteri, az angol, sőt az egyetemes labdarúgásnak.

(Azzal együtt, hogy a 2006-os vb-szereplését nem a válogatotton belüli állítólagos feszültségek, hanem egy áprilisi sérülése veszélyeztette komolyan, majd miután mégis ott lehetett a tornán, a Cristiano Ronaldo által is elősegített, portugálok elleni kiállítása zárta le, meglehetősen keserűen...).

Ami pedig a sportfogadási ügyek magyar(országi) párhuzamait és formáit illeti, engedelmükkel e helyütt nem mennénk bele: azok olyan távol esnek a PL sztárjátékosainak szabadidős hóbortjaitól és költekezési hajlamától, mint Makó Jeruzsálemtől – vagy hogy idevágóbb példát mondjunk: mint az angol futball színvonala a hazaitól...