Larissa Riquelme tüzes brazil előfutára '89

Amint a már az előkészületek során pattanásig feszült légkör alapján várható volt, nem maradt el a botrány 1989. szeptember 3-án a sorsdöntő Brazília–Chile világbajnoki selejtezőn. A hármas csoportban mindkét csapat oda-vissza elverte a kontinens pofozógépét, Venezuelát, egymással pedig Santiagóban 1–1-re végeztek, így a Rio de Janeiró-i mérkőzés győztese juthatott el az olaszországi Mondialéra, míg döntetlen esetén a jobb gólkülönbségű selecao örülhetett volna.

A Maracana Stadionban 141 ezer néző fogadta a résztvevőket, akik közül érdemes végigfutni a házigazdák összeállításán, hiszen a nyolcvanas évek sztárján, Carecán kívül már jó néhányan ott voltak – még fiatalon, „hamvasan" – a később, 1994-ben vb-aranyig jutó gárdából: Taffarel – Aldair, Mauro Galvao, Ricardo Gomes, Branco – Jorginho, Dunga, Valdo, Silas – Bebeto, Careca.

A 49. percben a szurkolók extázisától kísérve Careca góljával vezetést szerzett Sebastiao Lazaroni együttese, így már-már biztosnak látszott, hogy övék a vb-szereplés joga. Valamikor a 70. perc táján azonban drámai fordulat történt: félbeszakadt a találkozó.

Az akkoriban a posztján a világ élmezőnyéhez tartozó chilei kapus, Roberto Rojas – aki pont Brazíliában (a rióiak számára nagy rivális Sao Paulo azonos nevű klubjában...) légióskodott – egyszercsak elterült. Úgy tűnt, eltalálta egy petárda: a „tettes" ott hevert a játékos mellett, aki maga is a földre került és a fejét fogta.

Csapattársai köré sereglettek, berohant a doktor és gyúró is, percekig állt a játék, füst- és botrányszag terjengett a felfokozott hangulatban. Rojast a többiek nem engedték felkelni, végül saját karjaikban, kollektív erőfeszítéssel levitték ápolni vérző fejű kapusukat. Némi tanakodás után pedig Fernando Astengo csapatkapitány bejelentette, ők ilyen körülmények között nem folytatják a küzdelmet, a labdarúgók így már vissza sem tértek a pályára.

A chileiek tiltakoztak a jelenlévő FIFA-ellenőrnél, majd megóvták a mérkőzést. Az argentin bíró, Juan Carlos Loustau úgy vélekedett, ő betartotta a szabályokat, amikor 25 percig várakozott az öltözőbe vonult vendégekre, s ezután szakította félbe a meccset.

A chileiek úgy lehettek vele, hogy ha mindez a rendező hibájából történt, az eredményt az ő javukra írhatják jóvá, így pedig megvan a világbajnoki kvóta. Vagy rosszabb esetben újrajátsszák az összecsapást egy semleges országban – szövetségük állítólag ezt kezdeményezte, amikor jogorvoslatért fordult a FIFA-hoz. Hiszen azt mégsem várhatta senki, hogy játékosaik az életüket kockáztassák egy brazil stadionban...

Megkérdezték – illetve csak megpróbálták kikérni – Orlando Aravena chilei szövetségi kapitány véleményét is, ő azonban nem állt le nyilatkozni, mielőbb a csapatbuszban szeretett volna lenni. Amikor pedig az egész küldöttséggel együtt bevette magát a járműbe, haladéktalanul egy közeli katonai bázisra hajtottak és azonnal hazarepültek.

Az események egyébként átterjedtek Chilére is, mert az ottani brazil követség előtt több ezres tömeg tiltakozott a történtek miatt. A rendőrség körülvette az épületet, a tüntetők pedig azt kiabálták, hogy „brazil gyilkosok, brazil gyilkosok", és a gyűlölt ország zászlóit égették. Néhány ablak is betört a környéken, de a körülményekhez képest viszonylag békésen zárult a spontán megmozdulás...

Ami a brazilokat illeti, futballszövetségük alelnöke, Eurico Miranda magabiztosan azt mondta: „Nem kétséges, az érvényes előírások értemében mienk a két pont." Arra a kérdésre, lesz-e szerinte folytatása a botránynak, azt felelte: „Nem tudom. Én mindenesetre már vb-döntősnek tekintem a válogatottunkat."

A FIFA illetékes bizottsága egy héttel későbbre tűzte ki az ügy tárgyalását, ám még mielőtt idáig eljutottak volna, szenzációs leleplezés látott napvilágot. A közvetítő kamerák ugyan lemaradtak a kapus megdobásáról, de az El Gráfico című Buenos Aires-i lap árulkodó felvételsorozatot közölt a petárda robbanásáról és az azt követő pillanatokról.

A fényképeken világosan nyomon lehetett követni, hogy a behajított tárgy legalább egy-két méterrel Rojas mögött landolt, s az ijedelmen kívül semmilyen kárt nem okozhatott. Az is látható volt, amint a rafinált Roberto a fejéhez kap, hanyatt vágódik, majd utána látványosan fetreng a gyepen.

A fotók készítője, Ricardo Alfieri, az argentin újság munkatársa határozottan kijelentette, hogy az úgynevezett áldozat szimulált, s az égvilágon semmi baja nem történt. Szerinte a bíró (saját honfitársa...) meg sem győződött a sérülés valódiságáról, úgy fújta le a meccset.

Mindezzel összecsengett a brazilok állítása is. Miranda úgy vélte, hogy ellenfeleik – miután Careca belőtte a vezető gólt – csupán az első adandó alkalomra vártak, hogy levonulhassanak. „A gyúrónk látta, hogy a chilei csapat orvosa valami vörös folyadékot öntött Rojas fejére, hogy úgy tűnjön, véres sebet ejtett rajta a petárda" – mondta a sportvezető.

Szeptember 10-én aztán fellélegezhetett ő is és minden brazil, hiszen a nemzetközi szövetség Zürichben elutasította a chilei óvást, mivel addigra a különböző felvételek alapján egyértelművé vált, hogy Rojas szimulált. A találkozó eredményét 2–0-val igazolták az aranysárga-kékek javára, akik így negyedikként csatlakozhattak az 1990-es vb 24-es mezőnyéhez (amelyben aztán nem sokra jutottak, hiszen a hibátlanul abszolvált csoportkört követően egyből kiestek a címvédő, egyben későbbi finalista örök vetélytárssal, Argentínával szemben).

Utóbb aztán a maradék kérdésekre is fény derült. A vizsgálat szerint a kapus egy kesztyűjébe rejtett borotvapengével vágta meg magát (de akkor mi volt a hazai gyúró által észlelt vörös folyadék...?), míg a kapitány walkie-talkie-n utasította berohanó segítőit, hogy a futballista maradjon a földön és a saját lábán el ne hagyja el a pályát. A csapatorvos később hamis jelentést írt, és közreműködött abban, hogy sebesült emberük mezét, kesztyűjét eltüntették a mérkőzés után.

A FIFA kirótta a vendéglátókra a – dobálózásért jogos – 30 ezer dolláros büntetést, de ez semmi sem volt ahhoz képest, amit a látogatók kaptak. Roberto Rojast örökre eltiltották a futballtól, akárcsak a szövetségi kapitányt és az orvost. A csapatkapitányra, aki döntött arról, hogy levonuljanak, öt évet szabtak ki. Chilét 100 ezer dollár megfizetésére kötelezték – és a válogatottat az 1990-es kiesésén túl még az 1994-es világbajnokságról is kizárták!

(Rojas büntetését egyébként 2001-ben, 44 éves korában feloldották, miután bocsánatot kért. Visszatért a Sao Paulóhoz, ahol a hírneves Rogerio Ceni kapusedzője lett, sőt egy időre beugróként az egész együttest is dirigálhatta. Az egykori 49-szeres válogatott futballista manapság a Sport Club Recife kapusedzője.)

Na de a történet több szálon futott, és volt olyan része is, amely egy percig sem maradt rejtve. Már az első jelentések is beszámoltak róla, hogy a brazil rendőrség letartóztatta a 24 éves Rosemary Mello do Nascimentót, aki – emelték ki a hírügynökségek – a neve ellenére férfi... Nőről nyilván nem tudták elképzelni, hogy útjára bocsássa a végzetes eseménysort elindító petárdát, amiért, szólt a kommentár, a törvények értelmében akár hat év börtönnel is sújthatták.

Később aztán világossá vált, hogy a haját aznap a válogatott színeire festő „személy" nevét és nemét is rosszul lőtték be a jelentések, mert igazából Rosenerynek hívták, és nem megtévesztésből, hanem mert tényleg nő.

Erről hamarosan mindenki meg is bizonyosodhatott. Tudniillik nemcsak megúszta a komolyabb retorziókat (a selecao pedig, hogy veszélyeztette a továbbjutását – gondoljunk csak bele, mi minden történhetett volna, ha a chileiek a béna különakciójukkal nem tolják el a hazai rendbontásban rejlő büntetési esélyeket...), de a média is felkapta. Az ismeretlen titkárnőből sztár lett!

A Playboy brazil kiadásának novemberi számában címlapra került, fekete estélyi ruhában – és ha nem is riquelmei szintű, de azért sokat ígérő dekoltázzsal – mosolygott az olvasókra (mármint a nézőire). Az újság belső oldalain pedig az ígéretek valóra is váltak...

Rosenery, aki a nyári vb-n majd a brazil válogatott mellett PR-osként illegethette magát, az aktfotóiért 40 ezer dollárnak megfelelő összeget markolt fel, abból pedig Rióban háromszobás lakást vásárolt magának – nem a favelák közelében... –, s futotta még egy menő autóra is.

Úgy látszott, sínre tette az életét a petárda. Jómódú lett és igazi celeb, akit Fogueteira do Maracana művésznéven (a Maracana „tűzszerésze", „tűzcsiholója") emlegettek.

Ám a pénz – hiába, múlandó az egyszeri dicsőség – fogyni kezdett. Ahogy arról a Nemzeti Sport 1996. november 30-án készülő másnapi száma beszámolt, Rosenery 1993-ban Brazíliavárosba költözött, és megpróbált új életet kezdeni. Nem sok sikerrel. Nem talált magának munkát, abból meg, hogy anno elhíresült egy petárda kilövésével, nem lehetett venni semmit a piacon. Újra visszaköltözött tehát Rióba, ahol összeállt egy zöldségárussal.

„Hamarosan hozzáment feleségül, és manapság újra a cariocák könnyed életét éli: napozik, dumál, s időnként egy kicsit dolgozik a standon. Élete azonban keserű, mivel nemrégiben hat hónapos terhesen elveszítette a magzatát. Ma már tudja: a rövid csillogás, a temérdek pénz talmi sikert jelentett. A tűz csiholójának szerencsétlen életet szánt a sors" – írta róla tizenöt éve az NS.

A szerzőnek fogalma se volt, hogy mennyire telibe talált, ám nem a zöldségekre „fanyalodás" miatt, és még csak nem is a vetélés okán, hiszen Rosenerynek később három gyermeke született és egy bárt üzemeltetett. Hanem mert idén még csupán a 45. évébe lépett – pont úgy, mint mai történetünk másik főszereplője, Rojas kapus, amikor 2001-ben „kegyelmet" kapott –, de immár fél esztendeje, hogy eltemették. Június 4-én halt meg agyvérzésben – neki nem jutott több esély...