La Liga: a volt Vidi-játékos a Villarreal első keretében, a kupában kispados volt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 10:41
Szofian Sakla, a Mol Fehérvár FC (korábban Videoton) egykori labdarúgója a spanyol Villarreal élvonalbeli keretében bizonyíthat a tavasszal.

A 26 esztendős egykori marokkói korosztályos válogatott védő a 2014–2015-ös évadban volt a székesfehérváriak játékosa. Az NB I-ben mindössze hat találkozón kapott lehetőséget, a Magyar Kupában és a Ligakupában összesen tizennégy meccsen játszott.

A Vidi 2015 nyarán kitette Saklát a keretéből, aki ezután visszatért Spanyolországba. A Villarreal 2019 nyarán szerződtette őt az UD Melillától. Sakla a mostani idényben 21 bajnoki mérkőzésen szerepelt a Villarreal harmadosztályban szereplő tartalékcsapatában.

A klub a hivatalos Twitter-oldalán közölte, Sakla felkerült az első számú csapat keretébe, sőt a szerdai, Rayo Vallecano ellen 2–0-ra megnyert Király-kupa-mérkőzésen kispados volt.

Villarreal CF on Twitter

VillarrealTV | ¡El jugador del filial, @SChakla, asciende al primer equipo del Submarino Kenitra , 02/09/93 Central derecho e izquierdo Diestro 21 partidos con el #VillarrealB Lucirá el dorsal https://t.co/fnnr9IpOC7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik