Sevilla: angol és olasz klubok versengenek Emery kegyeiért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.03. 12:07
José Castro, a La Ligában szereplő Sevilla labdarúgócsapatának elnöke elmondta, Unai Emery, a gárda katalán vezetőedzője hamarosan mérlegeli a lehetőségeit – az azonban biztos, hogy a 43 éves szakembernek konkrét ajánlata is van már.

„Unai Emerynek már van is ajánlata, méghozzá a Napolitól – árulta el José Castro, a Sevilla elnöke. – Reménykedünk benne, hogy a csapattal marad, de aszerint cselekszik majd, amit a legjobbnak gondol.”José Castro, a Sevilla elnöke. – Reménykedünk benne, hogy a csapattal marad, de aszerint cselekszik majd, amit a legjobbnak gondol.”

A hírek szerint az olasz Napoli mellett a Milan, valamint az angol West Ham United – ahonnan nem is olyan régen menesztették Sam Allardyce menedzsert – is szívesen szerződtetné Emeryt. Utóbbival a tréner már tárgyalt is, de a jövőjéről csak néhány nap múlva dönt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik