Ronaldo mesterhármast szerzett a Bilbao ellen

Vágólapra másolva!
2010.11.21. 00:00
null
Ronaldo és a Real nem kegyelmezett (Fotó: Action Images)
Címkék
Hazai pályán könnyed, 5–1-es győzelmet aratott a Real Madrid az Athletic Bilbao ellen a Primera División 12. fordulójában. A találkozón – amelyen Cristiano Ronaldo mesterhármast szerzett – nem forgott veszélyben a királyiak győzelme.

Feladta a leckét a Barcelona a Real Madridnak. A katalánok a Real-Athletic Bilbao mérkőzés előtt egy nyolcast vágtak az Almeríának, így természetesen mindenki Lionel Messiék teljesítményéről beszélt. José Mourinhóék pedig megpróbálták túlszárnyalni a katalánokat.

Bizonyos szempontból ehhez természetesen egy „soványka” győzelem is elég lett volna. Ez esetben a királyiak visszaelőzik a Barcát a tabella élén. De a Real nem elégedett meg egy „soványka” győzelemmel.

Már a 19. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, amikor is Gonzalo Higuaín fordult be két védő között, majd nyolc méterről helyezett Gorka Iraizoz mellett a kapuba. (1–0)

Nem sokkal később megduplázta előnyét a hazai csapat: Higuaín húzott el a jobb oldalon, majd átadását Mesut Özil készítette le kiváló mozdulattal a kilépő Cristiano Ronaldónak, aki laza mozdulattal passzolt a vendégkapuba. (2–0)

A 34. percben Higuaín került ismét helyzetbe, ezúttal azonban hibázott az argentin támadó, laposan a hosszú alsó sarok mellé gurított.

Fölényben játszott a Real Madrid, a szünet előtt mégis felzárkózott a Bilbao, amely egy szövevényes akció végén szépített: Fernando Llorente lesgyanús szituációban vette be Iker Casillas kapuját. (2–1)

A szünetben még pontszerzési álmokat is dédelgethetett az Athletic, de idővel le kellett mondania az egyenlítésről. Az 57. percben ugyanis visszaállt a kétgólos különbség, miután Sergio Ramos értékesített egy büntetőt. (3–1)

Érdekesség, hogy ez volt az első Real-gól ebben a szezonban a bajnokságban, amelyet spanyol játékos szerzett.

REAL MADRID–ATHLETIC BILBAO 5–1
 

 

Végérvényesen pedig Cristiano Ronaldo kissé szerencsés gólja döntötte el a három pont sorsát. A portugál aranylabdás „kacsázós” szabadrúgását a 62. percben bevédte Iraizoz. (4–1)

A folytatásban Ronaldo mindent elkövetett, hogy mesterhármast érjen el a mérkőzésen, de a befejezéseknél már nem volt szerencséje, pedig a lehetőséget többször is kialakította magának. Aztán Karim Benzema „könyörült meg” csapattársán, a ráadásban ugyanis kiharcolt egy tizenegyest, amit „természetesen” Roni vállalt magára. Bár elsőre betalált, újrarúgatta a játékvezető, és másodszorra sem hibázott a portugál klasszis. Meglett a mesterhármas, ami egyben Ronaldo 14. gólja volt a szezonban. (5–1)

A Real Madrid egy könnyed győzelemmel vette vissza vezető helyét a bajnoki tabellán, amit csak néhány órára engedett át a Barcelonának.

A Realt és a Barcát azonban csupán egy pont választja el egymástól, november 29-én, hétfőn pedig az el clasicón feszül egymásnak a két sztáralakulat…

AZ ÁLLÁS 
1. Real Madrid 12 10 2 33–6 +27  32
2. Barcelona 12 10 1 1 33–8 +25  31
3. Villarreal 12 7 3 2 23–12 +11  24
4. Valencia 12 6 3 3 17–12 +5  21
5. Sevilla 11 6 2 3 18–17 +1  20
6. Espanyol 11 6 1 4 9–13 –4  19
7. Atlético Madrid 11 5 2 4 16–12 +4  17
8. Real Sociedad 11 5 1 5 14–14 0 16
9. Athletic Bilbao 12 5 1 6 20–23 –3  16
10. Mallorca 11 4 3 4 11–12 –1  15
11. Getafe 11 4 1 6 15–18 –3  13
12. Osasuna 11 3 3 5 11–13 –2  12
13. Hércules 11 3 3 5 11–16 –5  12
14. Santander 11 3 2 6 9–16 –7  11
15. Deportivo 11 2 5 4 8–15 –7  11
16. Málaga 11 3 1 7 15–22 –7  10
17. Sporting Gijón 11 2 4 5 10–17 –7  10
18. Almería 12 1 6 5 8–18 –10  9
19. Levante 11 2 2 7 10–19 –9  8
20. Zaragoza 11 1 4 6 11–19 –8  7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik