Messi száz gól fölött, nyolcat vágott a Barca

Vágólapra másolva!
2010.11.20. 22:08
null
Messi és a Barca gáláját az Almería bánta (Fotó: Action Images)
Címkék
A Barcelona 8–0-ra győzött az Almería otthonában a Primera División 12. fordulójában. Lionel Messi három gólt szerzett a találkozón, a „középső” az argentin századik bajnoki találata volt a Barcában.

 

Nagyon sok olyan helyzetet alakított ki a Barcelona az Almería elleni idegenbeli mérkőzésen, amiből végül nem lett gól. Ezeket is érdemes lenne megemlíteni, ha éppenséggel nem lett volna nyolc sikeres támadása a Barcának. Pep Guardiola együttese ugyanis ennyi gólt vágott ellenfelének – ráadásul idegenben. Összeállításunkban így „csak” a sikeres támadásokat elevenítjük föl.

A 17. percben megszerezte a vezetést a Barcelona: Messi kényszerítőzött David Villával, a visszakapott labdát pedig az argentin „szokásos módon” 18 méterről a bal alsóba lőtte. Nem egészen két perccel később aztán meg is duplázta előnyét a Barca: Andrés Iniesta elé pattant vissza a labda az ötösön belül, majd a spanyol világbajnok higgadtan helyezett a kapuba. (0–2)

A három pont sorsa végérvényesen a 27. percben dőlt el, amikor amolyan „szegény embert még az ág is húzza” gólt kapott a hazai csapat: Maxwell beadása után Santiago Acasiete ért bele szerencsétlenül a labdába, ami aztán az Almería kapujába pattant. (0–3)

A találkozón egyértelmű fölényben játszott Pep Guardiola együttese, ám azt még a Barca vezetőedzője sem gondolta ekkor, hogy végül tönkre verik az Almeríát, pedig így történt.

 MESSI KUBALÁÉK NYOMÁBAN

Lionel Messi a negyedik Barca-játékos, aki száz gól fölé jutott a bajnokságban: César Rodríguez (195), Kubala László (131) és Samuel Eto’o (107) szerzett több mint száz gólt a spanyol élvonalban gránátvörös-kék szerelésben.

A 35. percben remek indítás után Pedro lépett ki egyedül, majd a rosszul kimozduló Diego Alves kapus mellett a kapuba gurította a labdát. (0–4)

A fiatal spanyol támadó nem sokkal később az előkészítésben is jeleskedett, remekül tálalt az érkező Messi elé, aki először a kapusba rúgta a labdát, ám a kipattanót követően már nem volt kegyelem a hazai csapat számára. (0–5)

Történelmi találat volt ez: Messi századik bajnoki gólját szerezte a Barcelonában.

A Barca teljesen megérdemelten vezetett öt góllal a szünetben, a katalánok ráadásul háromszor annyit birtokolták a labdát, mint az Almería.

Biztos előnye tudatában a második félidőnek is ugyanakkora elánnal ment neki a Barca, mint az elsőnek.

Igaz, az újabb találathoz alig több, mint negyedórának kellett eltelnie, de új gólszerzőt „ünnepelhetett” a közönség: Bojan Krkic talált be közelről a hazaiak kapujába, majd nem sokkal később Messi megszerezte saját maga harmadik találatát is a mérkőzésen. (0–7)

Hat minutummal később Krkic egy „kés a vajban” kontra végén már a Barca nyolcadik találatát szerezte meg. (0–8)

Legutóbb 1979-ben nyert kilenc góllal a Barcelona a spanyol bajnokságban, az utolsó negyedóra kérdése csak az volt, hogy ismét ünnepelhet-e ekkora különbségű sikert a katalán csapat.

Ha újabb gól nem is született, idegenbeli csúcsát mégis beállította a katalán csapat, amely 1959-ben a Las Palmas vendégeként nyert 8–0-ra. Meg most az Almería otthonában…

ALMERÍA–BARCELONA 0–8
 
   

 

AZ ÁLLÁS 
1. Barcelona 12 10 1 1 33–8 +25  31
2. Real Madrid 11 9 2 28–5 +23  29
3. Villarreal 12 7 3 2 23–12 +11  24
4. Valencia 12 6 3 3 17–12 +5  21
5. Sevilla 11 6 2 3 18–17 +1  20
6. Espanyol 11 6 1 4 9–13 –4  19
7. Atlético Madrid 11 5 2 4 16–12 +4  17
8. Athletic Bilbao 11 5 1 5 19–18 +1  16
9. Real Sociedad 11 5 1 5 14–14 0 16
10. Mallorca 11 4 3 4 11–12 –1  15
11. Getafe 11 4 1 6 15–18 –3  13
12. Osasuna 11 3 3 5 11–13 –2  12
13. Hércules 11 3 3 5 11–16 –5  12
14. Santander 11 3 2 6 9–16 –7  11
15. Deportivo 11 2 5 4 8–15 –7  11
16. Málaga 11 3 1 7 15–22 –7  10
17. Sporting Gijón 11 2 4 5 10–17 –7  10
18. Almería 12 1 6 5 8–18 –10  9
19. Levante 11 2 2 7 10–19 –9  8
20. Zaragoza 11 1 4 6 11–19 –8  7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik