Real: Casillasszal, de Di María nélkül kezd Ancelotti?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.11. 13:49
null
A Marca szerint így kezdhet a Real kedden a Sevilla ellen
A Marca információi szerint Iker Casillasszal, de Ángel Di María nélkül kezd a Sevilla elleni Európai Szuperkupa-mérkőzésen a Real Madrid labdarúgócsapata.

A spanyol lap állítása szerint Iker Casillasszal kezdődik kedd este a Real Madrid összeállítása, ami Diego López valószínűsíthető Milánóba távozását ismerve nem túl váratlan, Ancelotti ráadásul már korábban elmondta, hogy Casillas véd Cardiffban.

A védelemben nincsenek nagy meglepetések, Daniel Carvajal, Sergio Ramos és Pepe hármasa eddig többnyire megkérdőjelezhetetlen volt az olasz szakembernél. Az egyetlen kérdés a balhátvéd pozíciója lehet, de a fontosabb mérkőzéseken többnyire Fábio Coentrao kezdett eddig, míg Marcelo (például a Bajnokok Ligája döntőjében, ahol gólt is lőtt) csereként segített csapatán.

A középpálya kérdése már sokkal érdekesebb. James Rodríguez érkezésével sokan azt várják, hogy újra 4–2–3–1-ben futballozik majd a Real 4–3–3 helyett, ebben a rendszerben azonban nehéz lesz megtalálni Ángel Di María helyét úgy, hogy Cristiano Ronaldo és Gareth Bale helye megkérdőjelezhetetlen.

A régi-új rendszerben Luka Modric és Toni Kroos lehet a két szűrő, ezzel azonban kockázatot vállal az olasz, hiszen egyikük sem igazán „romboló” típusú játékos, Xabi Alonsóval vagy Sami Khedirával a kezdőben azonban a horvát vagy a német mindenképpen a kispadra szorulna.

Az egyetlen ék, Karim Benzema mögött tehát Ronaldo, Rodríguez és Bale kezdhet – ennek a négyesnek az első fellépésére minden bizonnyal rengetegen kíváncsiak lesznek –, és ha még hozzávesszük, hogy a padról Di María mellett Iscót és Jesét is bevetheti majd Ancelotti, sokan irigykedve nézhetnek majd az olasz szakember lehetőségeire a szezon során.

Legfrissebb hírek

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05

„Azt mondta, siuuu!” – Cristiano Ronaldo eljegyezte párját, Georgina Rodríguezt

Minden más foci
2025.08.12. 08:05

Cristiano Ronaldo mesterhármassal folytatta a felkészülést, portugál csapat ellen

Minden más foci
2025.08.08. 09:15

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41
Ezek is érdekelhetik