Mourinho: Elképzelhetetlenül sok helyzetünk volt

Vágólapra másolva!
2010.08.30. 11:54
null
Mourinho a helyzetkihasználással volt elégedetlen (Fotó: Action Images)
José Mourinho a Mallorca elleni döntetlennel mutatkozott be a Primera Divisiónban a Real Madrid vezetőedzőjeként, és a portugál szakember elégedetlen volt csapata helyzetkihasználásával, de nem hibáztatta egyik játékosát sem a két pont elhullajtásáért. Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője szerint a Racing Santander elleni győzelemmel a katalán csapat átvette a főszerepet a szombaton átigazoló Zlatan Ibrahimovictól.

José Mourinho előtt még rengeteg feladat áll: a Real Madrid játéka egyelőre nem volt igazán meggyőző, bár a portugál tréner szerint jobb helyzetkihasználással győzhettek volna Mallorcán.

RONALDO BOKASÉRÜLÉSE

A Real Madrid hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Cristiano Ronaldo jobb bokája „erős zúzódást szenvedett” a blancók Mallorca elleni bajnokiján.

 

A közlemény arra nem tér ki, hogy mennyit kell kihagynia a portugál játékosnak, ez csak a későbbi orvosi vizsgálatok után derül ki.

 

Lassana Diarra is megsérült a tegnapi találkozón, a jobb combjával vannak gondjai, s rá is vizsgálatok várnak.

„Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de az eredmény nem az lett, amit vártunk. Úgy gondolom, annak ellenére, hogy nem játszottunk igazán jól összességében, megérdemeltük volna a győzelmet, mivel öt-hat nagy helyzetünk is volt. Messze vagyunk még attól, hogy képességeinknek megfelelően játszunk, és ilyenkor az a fontos, hogy a csapat jól védekezzen, és kihasználja a lehetőségeit. Több helyzetet alakítottunk ki, mint amennyit el lehet képzelni” – mondta Mourinho.

„A következő időszakban sem lesz sok időnk dolgozni, mivel a játékosok válogatottjukban szerepelnek, és amikor visszatérnek, már csak két nap lesz az Osasuna elleni bajnokiig, amely után két nappal már az Ajax ellen játszunk. Nincs időnk dolgozni, és így fennáll a pontveszteség veszélye. Ezért nagyon fontos, hogy hátul jól védekezzünk és kihasználjuk az összes lehetőségünket. Zavar, hogy kimaradtak a helyzetek, de nem vagyok olyan edző, aki a játékosait hibáztatja. A Barcával ráérünk foglalkozni, nem drámai a helyzet” – jelentette ki a portugál.

Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője örült a győztes rajtnak, de az újságírók inkább Zlatan Ibrahimovic ügyére voltak kíváncsiak a meccs után. A szakember azonban úgy véli, már nem a svéd támadó van a rivaldafényben.

„Nagyon érdekes három nullás eredménnyel kezdeni az idényt. Remélem, hogy a válogatott meccseken minden rendben lesz, és akkor ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk – mondta Guardiola, akit Zlatan Ibrahimovic átigazolásáról is megkérdeztek. – Nem ez a megfelelő pillanat, hogy róla beszéljünk. Szombaton ő volt a főszereplő, de most már nem. Köszönöm neki, hogy segített öt trófeát szerezni a csapattal!”

„Elképzelhető, hogy igazolunk még valakit, de egyelőre nem tudjuk. Hamarosan zár a piac. Elégedett vagyok a keretemmel, a csapattal, amelyet a vezetőségtől kaptam. Ami a meccset illeti, így kicsit óvatosabban kell játszanunk, mert veszélyesek voltak a belépőink a tizenhatosunkon belül. Az első mérkőzés mindig nehéz és veszélyes. Nem szabad megállnunk” – mondta a katalánok mestere.

SANTANDER–BARCELONA 0–3
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik