La Liga: nem gálázott, de azért győzött a Barca

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.27. 18:13
null
Nélson Semedo (2-esben) a társakkal ünnepelte első Barca-gólját (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona nem erőltette meg magát túlságosan az immár tíz tétmeccse nyeretlen Girona FC vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 21. fordulójában, de a listavezető így is 2–0-ra győzött. A katalánok első gólját a portugál védő, Nélson Semedo szerezte, akinek ez volt az első gólja tétmeccsen a Barcában.

A kedden a spanyol Király-kupában a Real Madrid otthonában négy gólt kapó, a legutóbbi három tétmeccsén pedig tízszer is kapituláló Girona-védelem a Barca ellen szépen helytállt.

A címvédő és listavezető vendégek ugyanis az As statisztikái szerint hétszer találták el a kaput, míg a hazaiak ötször, ráadásul az összes lövést figyelembe véve a Girona tíz, a Barca pedig 11 kísérletet jegyzett, vagyis nem volt nagy különbség a két csapat között.

Szó sem volt tehát Barca-gáláról, de a vendégsiker így sem forgott veszélyben, ugyanis az előző szezonban szerződtetett, a Barcelonában az 59. tétmeccsén az első gólját megszerző portugál Nélson Semedo egy lecsorgó labdából már a 9. percben vezetéshez juttatta csapatát.

Az 51. percben pedig még emberelőnybe is került a Barca, miután Bernardo Espinosa megkapta a második sárga lapját is a hazaiaktól.

A mérkőzést a 68. percben Lionel Messi döntötte el végleg, Jordi Alba átadásából emelt a kapuba, ez volt a 19 gólja a spanyol góllövőlista, illetve az európai Aranycipő-verseny listavezetőjének.

A Barcelona ezzel a győzelemmel öt ponttal vezeti a tabellát a 2. Atlético Madrid előtt, a tíz tétmeccse és nyolc bajnoki óta nyeretlen Girona maradt az alsóházban.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK

A forduló előtt a Valladolid 22, a Celta Vigo 21 ponttal a 16., illetve 17. helyen állt, így a két csapat igazi, alsóházi helyosztón mérte össze tudását Valladolidban. A 16. percben egy óriási védelmi hibát követően Pione Sisto góljával a vendégek szereztek vezetést, ezt az 55. percben Óscar Plano kiegyenlítette. A győztes gólt a 69. percben Keko szerezte meg, aki 14 méterről szépen kilőtte a hosszú, jobb alsó sarkot. A Celta sorozatban az ötödik bajnokiján szenvedett vereséget.

SPANYOL LA LIGA
21. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Girona–FC Barcelona 0–2 (Semedo 9., Messi 68.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Real Valladolid–Celta Vigo 2–1
(Óscar Plano 55., Keko 69., illetve Pione Sisto 16.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 21 15 4 2 57–21 +36 49
2. Atlético Madrid 21 12 8 1 32–13 +19 44
3. Sevilla 21 10 6 5 36–22 +14 36
4. Real Madrid 20 11 3 6 30–24 +6 36
5. Alavés 20 9 5 6 22–23 –1 32
6. Getafe 21 8 7 6 25–18 +7 31
7. Valencia 21 6 11 4 22–18 +4 29
8. Betis 20 8 5 7 25–25 0 29
9. Real Sociedad 20 7 5 8 25–24 +1 26
10. Eibar 21 6 8 7 26–30 –4 26
11. Levante 21 7 5 9 32–40 –8 26
12. Girona 21 5 9 7 23–28 –5 24
13. Espanyol 20 7 3 10 21–30 –9 24
14. Athletic Bilbao 20 4 11 5 21–26 –5 23
15. Leganés 21 5 8 8 20–25 –5 23
16. Valladolid 20 5 7 8 17–23 –6 22
17. Celta Vigo 20 5 6 9 32–34 –2 21
18. Rayo Vallecano 20 5 5 10 24–36 –12 20
19. Villarreal 21 3 9 9 21–29 –8 18
20. Huesca 20 2 5 13 17–39 –22 11

Az esti Espanyol–Real Madrid mérkőzésről itt olvashat!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik