La Liga: James Rodríguez remekelt, a Real simán nyert

Vágólapra másolva!
2015.08.30. 00:19
null
James Rodríguez látványos gólokkal segített győzelemhez a Real Madridot (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) második fordulójában a remek formát mutató James Rodríguez vezérletével a Real Madrid hazai környezetben könnyedén intézte el a Betist. A kolumbiai légiós két látványos gólja mellett egy nem kevésbé látványos gólpasszt is kiosztott. 

Nem sokáig vacakolt a Real: James Rodríguez ívelt előre a védővonal mögé, ott Gareth Bale mozdult a labdára a legjobb ütemben és nyolc méterről a kapuba stukkolt (1–0). A walesi szélső pályafutása során ilyen gyorsan (94 mp) még nem talált be, pedig ez már a 117. gólja volt, a válogatottat is beleszámítva. Amint arra számítani lehetett, támadásban és az ellenfél térfelén maradtak a madridiak. Cristiano Ronaldo 30 méteres szabadrúgását csak szögletre tudta paskolni volt klubtársa, Antonio Adán, aki a Real nevelése. A meggyőző kezdés után azonban kifulladtak a Real-rohamok. A Betis labdához jutott, igyekezett is akciókat vezetni, csak nem nagyon tudott. A Real tizenhatosáig még eljutottak olykor a vendégek, na de onnan tovább már nem. Viszont területet adtak a Real kontráihoz, amikor Cristiano Ronaldo ritmust váltott, csak a portugálon múlt, hogy nem változott az eredmény. A gólpasszos kolumbiai az első félidő hajrájában egy jobb oldali szabadrúgást vágott be a vendégek kapujába (2–0), bombája után okkal fogadta a többiek gratulációját. A félidő helyzetét viszont így is a Betis hagyta ki, három játékosa középen szép trükkökkel hámozta át magát a Real védelmén, és már Keylor Navas is elvetődött, amikor a földön fekvő kapus végül az utolsó pillanatban hárított.

A szünet után állva hagyta a Betist a Real: előbb Bale beadását váltotta gólra Karim Benzema (3–0), majd nem sokkal később amikor már felszabadulni látszott a vendégek kapuja, James Rodríguez ollózott egyet (4–0). A második félidő közepén könnyű síppal befújt büntető formájában kapott szépítési lehetőséget a Betis – Raphaël Varane lépett oda határozottan –, de Rubén Castro erőtlen és gyengén helyezett lövését Navas úgy hárította, hogy a labdát is birtokolta. Kisebb ápolások játszották a főszerepet a folytatásban, ebből kikérte a részét a játékvezető is. Sergio Ramos a hajrában a kapufát találta el, majd Cristiano Ronaldo szabadrúgását védte Adán. A portugál erőlködött, de nem jött össze neki a gól. A végjátékra nem maradt izgalom, a négygólos hátrány és a kihagyott büntető végképp elvette a Betis kedvét a találkozótól. A Real meg örömmel vette, hogy félgőzzel is simán uralja a mérkőzést. Bale azért egy bombával keretbe foglalta a meccset: a 89. percben 28 méterről kapufás gólt lőtt (5–0).

A Barcelona után a Real Madrid is begyűjtötte szombat este a három bajnoki pontot.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
2. FORDULÓ
Celta Vigo–Rayo Vallecano 3–0 (Nolito 11., 50. – a másodikat 11-esből, Fontas 88.)
Real Madrid–Betis 5–0 (Bale 2., 89., James Rodríguez 39., 50., Benzema 47.)
KORÁBBAN

Barcelona–Málaga 1–0 (Vermaelen 73.)
Real Sociedad–Sporting Gijón 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Celta Vigo 2 2 5–1 +4 6
2. Barcelona 2 2 2–0 +2 6
3. Real Madrid 2 1 1 5–0 +5 4
4. Villarreal 2 1 1 4–2 +2 4
5. Eibar 1 1 3–1 +2 3
6. Atlético Madrid 1 1 1–0 +1 3
7. Espanyol 2 1 1 2–3 –1 3
8. Sporting Gijón 2 2 0–0 0 2
8. Real Sociedad 2 2 0–0 0 2
10. Valencia 1 1 0–0 0 1
10. Sevilla 1 1 0–0 0 1
10. Deportivo La Coruna 1 1 0–0 0 1
13. Málaga 2 1 1 0–1 –1 1
14. Rayo Vallecano 2 1 1 0–3 –3 1
15. Betis 2 1 1 1–6 –5 1
16. Levante 1 1 1–2 –1 0
17. Las Palmas 1 1 0–1 –1 0
17. Getafe 1 1 0–1 –1 0
17. Athletic Bilbao 1 1 0–1 –1 0
20. Granada 1 1 1–3 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik