La Liga: ismét Sergio Ramos volt a Real megmentője

Vágólapra másolva!
2017.03.12. 22:37
null
Minden labdáért megküzdött a Real és a Betis, a két hazai gól előtt viszont kihagytak a vendégek (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 27. fordulójában a Real Madrid nehezen hozta a hazai kötelezőt a Betis ellen. A vendégek az első félidő hajrájáig vezettek – Keylor Navas ügyetlenkedésének köszönhetően –, Cristiano Ronaldo azonban akkor egyenlített, majd a végjátékban Sergio Ramos fejese már plusz két pontot ért a házigazdáknak, akik éltek azzal a lehetőséggel, hogy a címvédő Barcelona kikapott a Deportól.

Zinédine Zidane a Keylor Navas – Carvajal, Sergio Ramos, Nacho, Marcelo – Kroos, Modric, Isco – Morata, Cristiano Ronaldo, James Rodríguez összeállítású kezdőt küldte a pályára, amely meggyőző teljesítményt nyújtva irányított az első félidőben. Ha kellett, a hazaiak színezték a játékot, ha a szükség úgy kívánta, akkor gyorsítottak a tempón. Sokáig tényleg csak a gól hiányzott, mert helyzetből és lövésből volt szép számmal.

Az első félidő legemlékezetesebb pillanatait madridi részről mégsem az egyik mezőnyjátékos, hanem a többnyire dologtalan kapus, Keylor Navas szolgáltatta. Az amúgy megbízható kapus két komoly hibát vétett. Előbb kapujából kifutva fejjel akart tisztázni az egyik sevillai indításánál, a labdát viszont nem találta el és leütközte Darko Brasanacot. A játékvezető nem látott szabálytalanságot, nagyvonalúan továbbot intett. A Real légiósában alighanem még benne lehetett az eset, hiszen három perccel később saját kapujába ütötte a labdát. A 24. percben Antonio Sanabria érkezett középen egy bal oldalról begurított labdára, aztán ígéretesnek tűnő helyzetből nem túl meggyőzően lőtt. Elsőre úgy tűnt, a vetődő Navas könnyűszerrel véd. Végül nem a védéssel volt a gond, hanem a labda megszerzésével: a Real kapusa hihetetlen módon paskolta be maga mögé a labdát a kapuba (0–1).

NAVAS ÖNGÓLJA

Fokozta az addig sem kis nyomást a Real Madrid, amely még a szünet előtt egyenlített: Marcelo remek, bal oldali beadását az ötösnél üresen felejtett Cristiano Ronaldo fejelte a vendégek kapujába (1–1). Azért az aktuális aranylabdás nagyobb figyelmet érdemelne a védőktől, a Betis részéről ennél az akciónál senki nem váltott rá.

CRISTIANO RONALDO EGYENLÍTŐ GÓLJA

A szünet után is megmaradt a Real Madrid fölénye, de a Betis nagy erőket mozgósítva, szívósan védekezett. A vendégek kullancsként tapadtak, lélegzethez nem engedték jutni a hazaiakat – kivétel a Real-gólnál –, a madridi játékosoknak minden labdaátvételért, passzért nem kellett küzdeniük. A bátor játék a vendégek részéről sokáig kifizetődött, kapujuktól egyre messzebb tolták a játékot és az ellenfelet. A hajrához érve fáradtak a felek, különösen a madridiak, akik egyre távolabb kerültek attól, hogy igazi gólveszélyt jelentsenek. Persze, Cristiano Ronaldo megvillant, előbb hiába emelt a kapuba, les miatt nem lett érvényes a találata, majd életerős lövése a kapu mellett zúgott el. Amikor jóformán senkiben nem maradt már szufla madridi részről, érkezett az ügyeletes megmentő: Sergio Ramos ezúttal sem hagyta cserben övéit. A fontos gólok nagymestere a 81. percben egy jobb oldali szögletre robbant be jó ütemben, fejese védhetetlen volt (2–1). Párhuzamos az első Real-góllal a fejesen kívül az, hogy védő rá sem jutott. Az utolsó percekben kitámadott a Betis, a 92. percben Keylor Navas óriási bravúrral hárította Sanabria fejesét, így hozta jóvá korábbi hibáját..

SERGIO RAMOS FEJESE

Sergio Ramos újabb győzelmet érő gólt szerzett
Sergio Ramos újabb győzelmet érő gólt szerzett

SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ

Real Madrid–Betis 2–1 (Cristiano Ronaldo 40., Sergio Ramos 81., ill. Keylor Navas 24. – öngól)
KORÁBBAN
Deportivo La Coruna–Barcelona 2–1 (Joselu 40., Arribas 74., ill. Luis Suárez 46.)
Celta Vigo–Villarreal 0–1 (Soldado 45.)
Real Sociedad–Athletic Bilbao 0–2 (Raúl García 28. – 11-esből, Inaki Williams 56.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 26 19 5 2 69–27 +42 62
2. Barcelona 27 18 6 3 77–23 +54 60
3. Sevilla 27 17 6 4 51–31 +20 57
4. Atlético Madrid 27 15 7 5 49–22 +27 52
5. Villarreal 27 13 9 5 39–19 +20 48
6. Real Sociedad 27 15 3 9 42–38 +4 48
7. Athletic Bilbao 27 13 5 9 34–30 +4 44
8. Eibar 26 11 6 9 42–37 +5 39
9. Espanyol 27 10 9 8 39–38 +1 39
10. Alavés 27 9 10 8 28–33 –5 37
11. Celta Vigo 26 10 5 11 39–45 –6 35
12. Las Palmas 27 8 8 11 43–45 –2 32
13. Valencia 27 8 6 13 36–47 –11 30
14. Betis 27 7 7 13 29–44 –15 28
15. Deportivo La Coruna 27 6 9 12 31–42 –11 27
16. Málaga 27 6 8 13 33–45 –12 26
17. Leganés 27 6 7 14 22–41 –19 25
18. Granada 27 4 7 16 24–55 –31 19
19. Sporting Gijón 27 4 6 17 28–56 –28 18
20. Osasuna 26 1 7 18 27–64 –37 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik