La Liga: Vidaltól Vidalig – a Tízen Túliak Álomcsapata

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.08.26. 11:26
null
Arturo Vidal immár a Barcelona középpályájának ad stabilitást (Fotó: AFP)
Lassan véget ér a nyár, utolsó gyümölcseit ízlelgetjük, számot vetünk az örömökkel és a bánatokkal, közben a nemzetközi futballpiacon a topligákban háromötödös többséggel zajlik az átigazolási időszak.


Akármilyen fura is az idősebb korosztályban, a mai topligákban igazán jó, kiemelkedő tudású futballistát nem lehet 25 millió euró alatt kapni, sőt, még csak klasszisként, vagy akár klasszisígéretként aposztrofált labdarúgókért is elkérnek negyven-ötvenmillió euró fölötti összeget. A La Ligában 2018 nyarán a rekordvétel eleddig a hetvenmilliós Thomas Lemar, őt a realos Vinícius Júnior (45 millió), a barcelonai Malcom (41), Clément Lenglet (35.90) duó, majd a dobogóról lemaradó Thibaut Courtois (35), Arthur (31), Álvaro Odriozola (30) és Geoffrey Kondogbia (25) követi.

Mi pedig megnézzük, hogy a negyedszázmilliós transzferárat el nem értők, de „tízen túliak társaságából" milyen álomcsapatot lehetne összeállítani.


KAPUS: ANDRIJ LUNYIN (REAL MADRID)

Az ukrán kapus nagy meglepetésre került a spanyol fővárosba ezen a nyáron, még jóval Thibaut Courtois érkezése előtt, de biztosra ment a Keylor Navas, Kiko Casilla párossal elégedetlen vezetőség. A még tizenéves, 190 centiméternél is magasabbra nőtt tehetség korábban sem volt ismeretlen a transzfersorozatunk olvasóinak, már a télen komoly csapatok döngtek körötte, de amikor befutott Lunyikékhoz a Real ajánlata, eldöntetett, hoppon maradt a Lipcse, a Wolfsburg, a Juventus, a Liverpool, a Watford és az Inter.

Mivel elég nagy ugrás lenne a számára a Zorja Luhanszkból egyből a királyi klub ketrece elé állni, Courtois érkezése és Navas maradása miatt valószínűleg kölcsönadják őt egy kisebb spanyol klubhoz: a Leganés, a Real Valladolid és a Rayo Vallecano is szívesen látná az ukránt, akiért a Zorja most csak 8.5 milliót zsebelhetett be, de még négymilliós bónuszban reménykedhet (így is Lunyin a legdrágábban vett kapus ezen a nyáron Spanyolhonban). Az őt két éve az anyagi csődje felé száguldás közben elengedő Dnipro Dnipropetrovszk meg vakarhatja a fejét...

JOBBHÁTVÉD: SANTIAGO ARIAS (ATLÉTICO MADRID)

Lunyinéhoz hasonlóan nagy meglepetés a dél-amerikai játékos Madridba kerülése, lévén az ő posztján Diego Simeone bevethette az örök fiatal Juanfrant és a friss világbajnoki ezüstérmes Sime Vrsaljkót is. Azonban az argentin mester és az általa Olaszországból, a Sassuolótól megvet(etet)t védő között valami eltörött tavasszal, mert Vrsaljko el akarta hagyni Spanyolországot, és sokak meglepetésére aláírt az Interhez, még ha csak kölcsönbe is – ennek díja alig 6.5 millió euró volt, a milánóiak a szokásos módon jövőre opciósan megvehetik 17.5 millióért.

Gyanúsan hamar meglett Vrsaljko helyettese a kolumbiai Arias személyében, akit 11 millióért engedett el a PSV, annak is köszönhetően, hogy korábban a Napoli túl sokat gondolkodott a védő megvételén. Az összeg 15 százaléka Arias első európai klubjáé, a Sporting CP-é lett, a Hollandiában 172 mérkőzésén 31 kanadai pontig jutó, a nyári vébén szintén megfordult Arias meg frissiben európai Szuperkupa-győztes. Mivel Juanfran 33 esztendős, ő meg csak 26, a jövő egyértelműen a dél-amerikaié, aki az Atléticóhoz öt idényre írt alá, az Eredivisie, azaz a holland élvonal regnáló aranylabdásaként.

Santiago Ariast olcsón elengedte a PSV az Atléticóhoz (Fotó: AFP)
Santiago Ariast olcsón elengedte a PSV az Atléticóhoz (Fotó: AFP)

KÖZÉPHÁTVÉD: JORIS GNAGNON

Bevalljuk férfiasan, a Sevilla által ezen a nyáron 15 millióért megvett 21 éves hátvédről nagyon keveset tudtunk, a Stade Rennes saját nevelésű hátvédje gyakrabban került be a különféle válogatottakba, mint a transzferhírekbe, és nem lépett pályára az Újpest elleni párharcban sem (de így is továbbjutottak a piros-fehérek). Az elmúlt idényben két gólt is szerző Gnagnon klubja legdrágább nyári vétele (a télen tízmillió euróért és kétmillió bónuszért még nem kapta meg a Sevilla), poszttársai közül az egész La Ligában csak Clément Lenglet váltott klubot drágábban a nyáron.

Hogy miért e sok pénz a nemzetközi szinten abszolúte ismeretlen, a Rennes-től profi szerződést csak tavalyelőtt kapó hátvédért? Nem túl magas, de ruganyos, gyors, tanulóképes, nagy benne a potenciál. Osztotta ezt a véleményt a róla lemaradó Chelsea is, illetve az elefántcsontparti válogatott, amely 2017-ben behívta őt egy világbajnoki selejtezőre a felnőtt keretbe, ám a korábbi francia korosztályos válogatott Gnagnon végül nem lépett pályára.

„A döntésem, hogy az elefántcsontparti mezt választom, nem volt végleges. Minden tiszta, nyitott és világos: ha majd megtudom, mi lesz velem, szólok mindenkinek. Megvannak az okai annak, hogy nem léptem pályára a vb-selejtezőn. Ha a szövetségi kapitány meghív, megyek majd” – nyilatkozta a francia meghívást elutasító hátvéd május 12-én, majd 25-én és 29-én két mérkőzést vívott – a francia U21-es csapatban.

KÖZÉPHÁTVÉD: MOUCTAR DIAKHABY

Álomcsapatunk másik középső védője szintén 21 éves, szintén 15 millió euróért került a Ligue 1-ből a La Ligába, csak éppen nem a Sevillához, hanem a Valenciához. Szintén francia U21-es válogatott, de a Les Bleus hívei megnyugodhatnak, Diakhaby guineai származású, így aligha fog címerest mezt váltani (sem oda, sem vissza, sem oda-vissza) az Olympique Lyon és a Nantes korábbi játékosa. Diakhaby az elmúlt szezonban 21-szer szerepel az OL-ben, ebből 12 volt bajnoki, egy ízben középső védekező középpályásként futballozott, az Apoel Limassol ellen, ezt góllal ünnepelte. A Ligue 1 tavaszi idényében csupán háromszor lépett pályára, a kispadon ücsörögte végig a bajnokikat, azaz finoman szólva is jó áron érkezett meg Valenciába, az új kivásárlási ára 100 millió euró.

Klubja egyébként nem is oda, hanem az Evertonnak adta volna el legszívesebben, de a védő erre nemet mondott, korábban a Newcastle United, a Southampton és a Barcelona is érdeklődött iránta, de azokról a helyekről nem érkezett konkrét ajánlat. Diakhaby elképesztő fizikai adottságokkal rendelkezik, 189 centiméter magas, az ütemérzékén kell még javítani, és volt pár szarvashibája az elmúlt szezonban, nem képes folyamatosan magas színvonalon teljesíteni – csak az Európa-ligában, ahol fiatal kora dacára már négy gólnál jár. Sokat elmond a másodvonalbeli spanyol csapatok kereteiről, hogy Gnagnon a Simon Kjaer, Sergi Gómez, Daniel Carrico, Gabriel Mercado sorral küzd meg a kezdőcsapatért, Diakhaby vetélytársai Gabriel Paulista, Jeison Murillo, Ezequiel Garay és Rúben Vezo.


BALHÁTVÉD: YURI BERCHICHE

Nem panaszkodhat a konkurenciára a 28 éves spanyol Berchiche sem: korábban a Tottenhambe nem fért be, majd hiába igazolt 16 millió euróért tavaly a PSG-hez a Real Sociedadtól, nyolcmilliós haszonnal máris továbbadták, mondván, van még két ember a posztján Párizsban, és nagyon jól jött a bevétel az UEFA gazdasági fair play szabálya miatt – eközben a balhátvéd a felnőtt spanyol válogatottba nem kapott meghívót (csak a baszkba, de az édesapja algériai, azaz látunk itt még egy kiskaput, bár Berchiche az afrikai próbálkozásokat eddig mind visszautasította). Az Atlético Madrid is lesben állt az előző idényben az egy bajnoki és két kupaaranyhoz 30 mérkőzésen 7 kanadai ponttal hozzájáruló védőért, aki az elmúlt idényben a Bajnokok Ligájában csak kétszer szerepelt: a Real Madriddal vívott elődöntő két felvonásán. Az ő új kivásárlási ára is az idei szabvány, azaz százmillió euró, az éves keresete négymillió euró, szóval ennyit a szegény baszk csapatról.

SZŰRŐ: RODRI

Azaz Rodrigo Hernández Cascante, az Atlético Madrid 22 esztendős Gabi-utóda, aki húszmillió eurót érő tanulsággal érkezett vissza a nevelőklubjához, amely öt évvel ezelőtt botor módon, ingyen elengedte őt a Villarrealhoz. Rodri márciusban már bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban (akkor még csak 21 éves volt), kilenc hónappal azután, hogy a korábbi U19-es Európa-bajnok az U21-esek között debütált. Még júniusban is kerettag volt a nagyoknál, de a világbajnokságra nem utazhatott. Érdekes módon hosszabbítása után nem sokkal még a télen megegyezett az Atléticóval, a korábbi kivásárlási ára tízmillió euró volt, de egykori csapata már húszat adott érte, és ötmilliós bónusz még beeshet Vila-Realba. Rodri kivásárlási ára meglepő módon most csak 70 millió euró. Egyébként a középpályás nemcsak rengeteg labdát szerez, ezeket pontosan is játssza meg, a La Liga elmúlt idényében ő volt a harmadik legjobb passzoló a maga 2470 sikeres átadásával.


SZŰRŐ: WILLIAM CARVALHO

Az egész nyár egyik legnagyobb meglepetése a Betisé: húszmillió euróért megszerezte a zöld-fehér csapat a 47-szeres portugál válogatott, rutinos Eb- és vb-résztvevő (sőt kontinensbajnok) középső és védekező középpályást, a 26 éves W. Carvalhót. A Sporting CP korábbi játékosa 2015-ben robbant be a köztudatba, párszoros felnőttválogatottként az U21-es Eb ezüstérmese és aranylabdása lett, a Monaco, a Manchester United, a Real Madrid, a Barcelona, a Liverpool, a Juventus, a Bayern München, az Arsenal, az Everton, az Inter, a Manchester City és a Chelsea is vitte volna, de klubja bőven rendre túl sokat kért érte. Tavaly nyáron majdnem megvette a kért 45 millióért a West Ham, amelynek utolsó ajánlata azonban megállt 41-nél, ebből is hatmillió bónusz lett volna. Aztán a Sporting CP-nél történt szurkolói dádázás után többek között Carvalho is felbontottnak nyilvánította a kontraktusát, ehhez képest most örülhetnek a portugálok a húszmillió eurónak – a Betis ennél csak egy játékost vett drágábban, a brazil cselkirályt, Denílsont (1998-ban, 31.5 milliós őrült összegért).

A Betis kissé furán mutatta de a bajszos középpályást, odamontírozták az arcát egy másik játékos testére, de aztán igaziból is megláthatták őt az RBS-rajongók. A Marca szerint a Betis igazából csak 15 milliót fizetett Carvalho játékjogának a 75-80 százalékáért, a többi bónusz és egyéb járandóság, a portugál meg új klubja legjobban fizetett alkalmazottja lesz (odahaza évi 1.6 millió eurót keresett, a West Ham évi hatmilliós bérrel vitte volna). Egyébként nemcsak futógép: az elmúlt idényben hazai rekordként cseleinek 80 százaléka sikeres volt! Nem mellékesen a nyári vb-n a portugálok összes mérkőzését végigrobotolta, és a passzainak 87 százaléka jó helyre ment.

KÖZÉPSŐ KÖZÉPPÁLYÁS: ARTURO VIDAL

Nos, a harmincegy esztendős chilei középpályást nem kell senkinek sem bemutatni, aki eljutott idáig a cikkben, a Barca nem véletlenül fizetett érte 18 millió eurót, hárommilliós bónuszlehetőséggel, és nem véletlenül harcolt Vidal a Juventusban és a Bayernben is, és karrierje során nem véletlenül adtak már érte összesen 73.2 (leendő 76.2?) millió eurót. A legutóbbi idényben ötször választották meg a mezőny legjobbjának a Bundesligában, a Whoscored osztályzatai alapján 7.5-ös átlaggal zárt, 89 százalékos pontossággal passzolva, a mérkőzések 40 százalékán egy kanadai pontot termelve. Ráadásul ügyesen átvette a katalán életstílust, nemrégiben keményen beszólt a Real Madridnak.

Három évre írt alá, és a Barca-vezetők a humorérzéküket is megcsillantották a háromszázmilliós kivásárlási árral. Vidal egyben statisztikai garancia a bajnoki címre és a BL-bukásra: 2012 óta minden idény végén bajnoki aranyérmet kapott, scudettót vagy salátástálat, de az európai topkupában csak egy ezüstérmet tud felmutatni. Éves fizetése 9.8 millió euró, bónuszok nélkül, ez a legmateriálisabb érv amellett, hogy nem a kispadra érkezett...


JOBBSZÉLSŐ: KARL TOKO EKAMBI

Újabb relatíve ismeretlen labdarúgó a listán, pedig a 25 éves kameruni támadó mindenesért, a 15-szörös válogatott, Afrika-bajnok Toko Ekambiért két éve egymillió eurót fizetett érte az Angers a Sochaux-nak, cserébe 72 fellépésen 36 kanadai pontot termelt, legutóbb pedig a Ligue 1 legjobb afrikai játékosa lett, a pontvadászatot 17 találattal zárva. Vitte volna a nyáron az Olympique Marseille, voltak angol (West Bromwich, Brighton, Crystal Palace, Burnley) és kínai kérői, a Hoffenheim 16 millió euró alatti összeget kínált érte, egy titokzatos csábító húszmillión felüli összeggel szállt be a licitbe, amelynek nyertese végül a maga 18+2 millió eurójával a Villarreal lett (a támadó ezek szerint nem akart Kínába igazolni).

Toko Ekambit Angliába, Németországba és Kínába is csábították, a Villarrealnál kötött ki (Fotó: AFP)
Toko Ekambit Angliába, Németországba és Kínába is csábították, a Villarrealnál kötött ki (Fotó: AFP)

Toko Ekambi képes a jobb szélen is futballozni, ami kapóra jön neki, mert klubjában a balon Nicola Sansone és Pablo Fornals a rivális, középen meg így is nagy harcot vív egymással a két nyári vétel, Gerard Moreno és a közönségkedvenc Carlos Bacca (a bajnoki nyitányon Moreno és Toko Ekambi alkotott csatárduót a 4–4–2-es hadrendben).

KÖZÉPCSATÁR: GERARD MORENO

Bizony, a Villarreal nem spórolt a nyáron (és akkor a 15 millióért opciósan megszerzett, 8.5 millióért rögvest továbbadott Roger Martínezt még nem is említettük), Moreno pedig rögtön a bajnoki rajton betalált. A középcsatárok közül a nyáron a maga húszmilliójával La Liga-rekorder 26 éves spanyol megelőzte Toko Ekambi mellett a Nikola Kalinic, Kévin Gameiro, Borja Iglesias, Carlos Bacca ötös is, egyébként a vevő három részletben fizet az eladónak. Vakarózhatnak a Villarreal vezetői, mert 2015 nyarán holmi 1.5 millióért adták el őt Barcelonába, a mostani vételár pedig annak a fényében megbecsülendő, hogy a játékjog fele már eddig is a Villarreal tulajdonában volt! Moreno az elmúlt idényben összesen 19 gólt szerzett, 44 fellépésen, a célja mi más is lenne ebben az idényben, mint a válogatott behívója?


 

BALSZÉLSŐ: ALEIX VIDAL

Mindent elmond arról, hogy milyen nehéz visszakapaszkodni a korábbi formához egy-egy súlyosabb sérülés, hosszabb kihagyás után, hogy a Barcelona átigazolási tilalmakor a féléves szilenciumot vállaló, korábban a posztján a La Liga legjobbjai közé tartozó Aleix Vidal és Arda Turan karrierje is nagyon megsínylette a kényszerszünetet. A 2015 nyarán 34 millió euróért vett, Diego Simeone által szélsőből 300-harcossá faragott Turant idén év elején ingyen elengedték két évre kölcsönbe a Basaksehirhez, 55 mérkőzés után (éves bruttó nyolcmilliós fizetésével számolva jó egymillió euróért lépegetett pályára...), míg a 17 millióért megszerzett Aleix Vidalnak egy fél idénnyel több alatt 51 mérkőzés jutott (találkozónkénti 55 perces átlagfoglalkoztatottsággal). Az egyszeres spanyol válogatott szélső (a jobbhátvédtől balszellőig mindent játszó) mindenes 8.5 millióért tért vissza a feladóhoz, a Sevillához, hogy 29 éves korára ismét alapember legyen a klubjában.

 

LA LIGA, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Yuri Berchiche (PSG, 24 000 000 euró), Ander Capa (Eibar, 3 000 000), Cristian Ganea (Viitorul, 1 000 000), Dani García (Eibar, ingyen)
Kölcsönből vissza: Unai López (Rayo Vallecano), Alex Remiro (Huesca), Asier Villalibre (Lorca)
Távozott: Enric Saborit (Maccabi Tel Aviv, i.), Urtzi Iriondo (Saint Gilloise, i.), Kike Sola (visszavonult), Kepa (Chelsea, 80 000 000)
Kölcsönbe: Mikel Vesga (Leganés), Xabier Etxeita (Huesca)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Thomas Lemar (Monaco, 70 000 000), Rodri (Villarreal, 20 000 000), Antonio Adán (Betis, 1 000 000), Jonny Castro (Celta Vigo, 7 000 000), Gelson Martins (Sporting CP, i.), Santiago Arias (PSV, 11 000 000), Nikola Kalinic (Milan, 14 500 000)
Kölcsönből vissza: Bernard Mensah (Kasimpasa), Emiliano Velázquez (Rayo Vallecano ), Pierre Kunde (Granada), Luciano Vietto (Valencia), André Moreira (Belenenses)
Távozott: Diogo Jota (Wolverhampton, kölcsön után végleg, 14 000 000), Pierre Kunde (Mainz, 7 500 000), Fernando Torres (Szagan Toszu, i.), Gabi (al-Szadd, i.), Bernard Mensah (Kayserispor), Emiliano Velázquez (Rayo Vallecano, 1 000 000), Kévin Gameiro (Valencia, 16 000 000)
Kölcsönbe: Axel Werner (Huesca), Jonny Castro (Wolverhampton), Sime Vrsaljko (Inter, 6 500 000), André Moreira (Aston Villa), Luciano Vietto (Fulham)

DEPORTIVO ALAVÉS
Érkezett: John Guidetti (Celta Vigo, 4 000 000), Rafa Navarro (Betis, i.), Javi Munoz (Real Madrid B, i.), Martin Aguirregabiria (Alavés B), Patrick Twumasi (Asztana, 3 000 000), Adrián Marín (Villarreal), Tomás Pina (FC Bruges)
Kölcsönbe:Jony (Málaga), Borja Bastón (Swansea City), Ximo Navarro (Las Palmas), Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado)
Kölcsönből vissza: Anderson Emanuel (NK Rudes), Nando García (Lorca)
Távozott: Alekszandar Katai (Chicago Fire, kuv.), Eraldo Cinari (NK Istra), Alexis (al-Ahli, i.), Christian Santos (Deportivo La Coruna, i.)
Kölcsönbe: Anderson Emanuel (Sochaux), Rafa Navarro (Sochaux), Javi Munoz (Real Oviedo), Nando García (Sochaux), Ermedin Demirovic (Sochaux)
Kölcsönből vissza: Alfonso Pedraza (Villarreal), Álvaro Medrán (Valencia), Hernán Pérez (Espanyol), Héctor Hernández (Real Sociedad), Bojan Krkic (Stoke City), John Guidetti (Celta Vigo), Tomás Pina (FC Bruges), Munir el-Haddadi (Barcelona)

BARCELONA
Érkezett: Clément Lenglet (Sevilla, 35 900 000), Arthur (Gremio, 31 000 000), Carles Alená (Barcelona B), Marc Cucurella (Barcelona B), Adrián Ortolá (Barcelona B), Sergi Palencia (Barcelona B), José Manuel Arnáiz (Barcelona B), Malcom (Girondins Bordeaux, 41 000 000), Arturo Vidal (Bayern München, 18 000 000)
Kölcsönből vissza: Munir el-Haddadi (Alavés ), Douglas (Benfica), Marlon (Nice), Rafinha (Inter)
Távozott: Gerard Deulofeu (Watford, 13 000 000), Andrés Iniesta (Vissel Kobe, i.), Lucas Digne (Everton, 20 200 000), Aleix Vidal (Sevilla, 8 500 000), Yerry Mina (Everton, 30 250 000), José Manuel Arnáiz (Leganés, 5 000 000), Marlon (Sassuolo, 6 000 000)
Kölcsönbe: Paulinho (Kuangcsou Evergrande), Adrián Ortola (Deportivo La Coruna), Douglas (Sivasspor), André Gomes (Everton, 2 250 000)

REAL BETIS
Érkezett: William Carvalho (Sporting CP, 20 000 000), Antonio Barragán (Middlesbrough, kuv., 1 000 000), Sergio Canales (Real Sociedad, i.), Inui Takasi (Eibar, i.), Pau López (Espanyol, i.), Joel Robles (Everton, i.), Sidnei (Deportivo La Coruna, 4 500 000)
Kölcsönből vissza: Alin Tosca (Benevento), Alex Alegría (Levante), Juan Narváez (Córdoba), Darko Brasanac (Leganés)
Távozott: Fabián Ruiz (Napoli, 30 000 000), Germán Pezzella (Fiorentina, 9 000 000), Riza Durmisi (Lazio, 6 500 000), Antonio Adán (Atlético Madrid, 1 000 000), Dani Giménez (Deportivo La Coruna, i.), Rafa Navarro (Alavés, i.), Rubén Castro (Las Palmas, i.)
Kölcsönbe: Víctor Camarasa (Cardiff City), Alin Tosca (PAOK)
Kölcsönből vissza: Joel Campbell (Arsenal), Jordi Amat (Swansea City)

CELTA VIGO
Érkezett: Néstor Araujo (Santos Laguna, 7 000 000), Okay Yokuslu (Trabzonspor, 6 000 000), David Junca (Eibar, i.), Brais Méndez (Celta Vigo B), Borja Iglesias (Celta Vigo B), Fran Beltrán (Rayo Vallecano, 8 000 000), Mathias Jensen (Nordsjaelland, 5 000 000)
Kölcsönbe: Szofian Bufal (Southampton), Júnior Alonso (Lille)
Kölcsönből vissza: Andrew Hjulsager (Granada), Claudio Beauvue (Leganés), Álvaro Lemos (Lugo), Borja Fernández (Reus Deportiu), David Costas (Barcelona B), Iván Villar (Levante)
Távozott: Borja Iglesias (Espanyol, 10 000 000), Daniel Wass (Valencia, 6 000 000), John Guidetti (Alavés, kuv., 4 000 000), Theo Bongonda (Zulte Waregem, kuv., 1 600 000), Pablo Hernández (Independiente, 1 400 000), Álvaro Lemos (Las Palmas), Jonny Castro (Atlético Madrid, 7 000 000), Sergi Gómez (Sevilla, 5 000 000), Andreu Fontas (Kansas City, i.)
Kölcsönbe: Juan Hernández (Cádiz)
Kölcsönből vissza: Lucas Boyé (Torino)

EIBAR
Érkezett:
Fabián Orellana (Valencia, kuv., 2 000 000), José Antonio Martínez (Barcelona B, i.), Sergio Álvarez (Gijón, 4 000 000)
Kölcsönbe: Marc Cardona (Barcelona B), Pedro Bigas (Las Palmas)
Kölcsönből vissza: Bebé (Rayo Vallecano), Nano (Sporting Gijón), Pablo Hervías (Valladolid), Christian Rivera (Barcelona B), Pere Milla (Numancia), Alejandro Gálvez (Las Palmas)
Távozott: Ander Capa (Athletic Bilbao, 3 000 000), Inui Takasi (Betis, i.), David Junca (Celta Vigo, i.), Dani García (Athletic Bilbao, i.), David Lombán (szl.), Iván Alejo (Getafe, 4 000 000), Christian Rivera (Las Palmas), Unai Elgezabal (Alcorcón)
Kölcsönbe: José Antonio Martínez (Granada), Nano (Tenerife)
Kölcsönből vissza: Fran Rico (Granada), Vukasin Jovanovics (Bordeaux)

ESPANYOL
Érkezett: Borja Iglesias (Celta Vigo, 10 000 000), Sergi Darder (Olympique Lyon, kuv., 8 000 000), Sergio Sánchez (Rubin Kazany, kuv., i.)
Kölcsönből vissza: Álvaro Vázquez (Gimnastic), Roberto (Málaga), Hernán Pérez (Alavés)
Távozott: Gerard Moreno (Villarreal, 20 000 000), Marc Navarro (Watford, 2 000 000), Jairo Morillas (V-Varen Nagaszaki, i.), José Manuel Jurado (al-Ahli, i.), Pau López (Betis, i.)
Kölcsönbe: Aarón Martín (Mainz, 3 000 000), Álvaro Vázquez (Real Zaragoza)
Kölcsönből vissza: Carlos Sánchez (Fiorentina)

GETAFE
Érkezett: Nemanja Makszimovics (Valencia, 5 000 000), David Soria (Sevilla, 3 000 000), Vitorino Antunes (Dinamo Kijev, kuv., 2 500 000), Mauro Arambarri (Boston River, kuv., 2 150 000), Leandro Cabrera (Crotone, kuv., 600 000), Oswaldo Alanís (Deportivo Guadalajara, i.), Leandro Chichizola (Las Palmas, i.), Markel Bergara (Real Sociedad, kuv., i.), Jaime Mata (Real Valladolid, i.), Iván Alejo (Eibar, 4 000 000), Ignasi Miquel (Málaga, 5 000 000)
Kölcsönbe: Sergi Guardiola (Córdoba), Dimitri Foulquier (Watford)
Kölcsönből vissza: Emiliano Buendía (Cultural Leonesa), Chuli (Lugo), Alberto García (Rayo Vallecano), Karim Yoda (Reus Deportiu), Jefferson Montero (Emelec), Rubén Yánez (Cádiz), Robert Ibánez (Osasuna)
Távozott: Emiliano Buendía (Norwich City, 1 500 000), Vicente Guaita (Crystal Palace, i.), Francisco Molinero (Gijón, i.), Alberto García (Rayo Vallecano, i.), Karim Yoda (Reus Deportiu, i.), Álvaro Jiménez (szl.), Mathieu Flamini (szl.), Sergio Mora (szl.), Fajszal Fadzsr (Caen, 1 500 000), Ajub Abu (Real Madrid B, i.), Dani Pacheco (Málaga, i.), Oswaldo Alanís (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Mathías Olivera (Albacete), Filip Manojlovics (Panioniosz), Chuli (Extremadura), Merveil Ndockyt (Mallorca), Álvaro Jiménez (Gijón)
Kölcsönből vissza: Jefferson Montero (Swansea City), Loic Rémy (Las Palmas), Emiliano Martínez (Arsenal)

GIRONA
Érkezett: Marc Muniesa (Stoke City, kuv., 5 000 000), Johan Mojica (Rayo Vallecano, kuv., 5 000 000), Jairo Izquierdo (Extremadura, 200 000)
Kölcsönből vissza: Sebas Coris (Osasuna), Rubén Alcaraz (Almería), Patrick Roberts (Manchester City)
Távozott: Farid Bulaja (Metz, kuv., 800 000), Eloi Amagat (New York City, i.), Rubén Alcaraz (Real Valladolid, 1 000 000)
Kölcsönbe: Sebas Coris (Gimnastic Tarragona)
Kölcsönből vissza: Aleix García (Manchester City), Johan Mojica (Rayo Vallecano), Pablo Maffeo (Manchester City), Douglas Luiz (Manchester City), Michael Olunga (Kujcsou Csecseng)

HUESCA
Érkezett: Dani Escriche (Lugo, 500 000), Eugeni Valderrama (Valencia B, i.), Luisinho (Deportivo La Coruna, i.), Jorge Miramón (Reus Deportiu, i.), Jonathan Rubio (Gil Vicente), Serdar Gürler (Osmanlispor, 2 500 000)
Kölcsönbe: Axel Werner (Atlético Madrid), Rúben Semedo (Villarreal), Samuele Longo (Inter), Damián Musto (Club Tijuana), Pablo Insua (Schalke), Xabier Etxeita (Bilbao)
Távozott: Carlos David (Saint Gilloise, i.), Álvaro Vadillo (Granada, i.), Jair Amador (Maccabi Tel Aviv, i.), Nagore (szl.), Alexander González (Elche, i.), Luso (Rayo Majadahonda, i.), Rulo Prieto (Alcorcón, i.)
Kölcsönbe: Eugeni Valderrama (Albacete), Jonathan Rubio (Varzim)
Kölcsönből vissza: Alex Remiro (Athletic Bilbao), Ezequiel Rescaldani (Atlético Nacional)

LEGANÉS
Érkezett: Rodrigo Tarín (Barcelona, i.), Rubén Pérez (Granada, kuv., i.), Fede Vico (Lugo, i.), Daniel Ojeda (Lorca, i.), Guido Carrillo (Southampton), Sanjin Prcic (Rennes, i.), José Manuel Arnáiz (Barcelona, 5 000 000), Jusszef en-Nesziri (Málaga, 6 000 000)
Kölcsönbe: Juanfran (Deportivo La Coruna, 300 000), Mikel Vesga (Athletic Bilbao), Diego Rolan (Deportivo La Coruna, 1 000 000), Jonathan Silva (Sporting CP), Michael Santos (Málaga), Óscar Rodríguez (Real Madrid B), Kenneth Omeruo (Chelsea, 800 000), Allan Nyom (West Bromwich)
Kölcsönből vissza: Mamadou Koné (Eupen), Owusu (Cartagena)
Távozott: Miguel Ángel Guerrero (Olympiakosz, i.), Martín Mantovani (Las Palmas, i.), Omar (szl.), Diego Rico (Bournemouth, 12 000 000), Tito (Rayo Vallecano, i.)
Kölcsönbe: Fede Vico (Granada), Owusu (Salmantino), Mamadou Koné (Málaga)
Kölcsönből vissza: Claudio Beauvue (Celta Vigo), Nordin Amrabat (Watford), Nereo Champagne (Olimpo), José Naranjo (Genk ), Joseba Zaldua (Real Sociedad), Darko Brasanac (Betis)

LEVANTE
Érkezett: Erick Cabaco (Nacional, 2 000 000), Coke (Schalke, kuv.), Rubén Rochina (Rubin Kazany, kuv.), Aitor Fernández (Numancia, 1 000 000), Nikola Vukcsevics (Braga, 8 900 000), Raphael Dwamena (FC Zürich, 6 200 000), Moses Simon (Gent, 5 000 000)
Kölcsönbe: Rober Pier (Deportivo La Coruna)
Kölcsönből vissza: Rubén García (Gijón), Verza (Almería), Javier Espinosa (Granada), Eszteban Szaveljics (Albacete), Samu García (Málaga)
Távozott: Giampaolo Pazzini (Hellas Verona), Alex Alegría (Betis), Erick Cabaco (Nacional), Iván Villar (Celta Vigo), Szasa Lukics (Torino), Fahad al-Muvallad (al-Ittihad), Raúl Fernández (Las Palmas, i.), Jefferson Lerma (Bournemouth, 28 000 000), Rubén García (Osasuna, i.)
Kölcsönbe: Ivi (Real Valladolid)

REAL MADRID
Érkezett: Vinícius Júnior (Flamengo, 45 000 000), Álvaro Odriozola (Real Sociedad, 30 000 000), Andrij Lunyin (Zorja Luhanszk, 8 500 000), Omar Mascarell (Eintracht Frankfurt , 4 000 000), Lucas Torró (Osasuna, 1 750 00), Raúl de Tomás (Real Madrid B), Federico Valverde (Real Madrid B), Thibaut Courtois (Chelsea, 35 000 000)
Kölcsönből vissza: Martin Ödegaard (Heerenveen), Fábio Coentrao (Sporting CP)
Távozott: Cristiano Ronaldo (Juventus, 117 000 000), Omar Mascarell (Schalke, 10 000 000), Lucas Torró (Eintracht Frankfurt, 3 500 000), Philipp Lienhart (Freiburg, kuv., 2 000 000)
Kölcsönbe: Asraf Hakimi (Borussia Dortmund), Theo Hernández (Real Sociedad), Mateo Kovacic (Chelsea), Raúl de Tomás (Rayo Vallecano), Martin Ödegaard (Vitesse)

REAL SOCIEDAD
Érkezett: Mikel Merino (Newcastle United, 12 000 000), Andoni Gorosabel (Real Sociedad B)
Kölcsönbe: Theo Hernández (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Joseba Zaldua (Leganés), Héctor Hernández (Alavés)
Távozott: Álvaro Odriozola (Real Madrid, 30 000 000), Srdjan Babic (Crvena zvezda, 800 000), , Markel Bergara (Getafe, i.), Carlos Martínez (Oviedo , i.), Sergio Canales (Betis, i.), Tono (AEK Larnaka, i.), Xabi Prieto (visszavonult)

SEVILLA
Érkezett: Ibrahim Amadou (Lille, 15 000 000), Tomas Vaclik (FC Basel, 7 000 000), Roque Mesa (Swansea City, 6 000 000), Joris Gnagnon (Rennes, 15 000 000), Sergi Gómez (Celta Vigo, 5 000 000), Aleix Vidal (Barcelona, 8 500 000)
Kölcsönbe: André Silva (Milan), Maxime Gonalons (AS Roma)
Kölcsönből vissza: Juan Munoz (Almería), Borja Lasso (Osasuna)
Távozott: Clément Lenglet (Barcelona, 35 900 000), Guido Pizarro (Tigres UANL, 8 700 000), David Soria (Getafe, 3 000 000), Juan Munoz (Alcorcón, i.), Joaquín Correa (Lazio, 15 000 000), Steven Nzonzi (Roma, 26 650 000), Nicolás Pareja (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Sergio Rico (Fulham), Sébastien Corchia (Benfica, 700 000)
Kölcsönből vissza: Lionel Carole (Galatasaray), Roque Mesa (Swansea City), Miguel Layún (FC Porto), Johannes Geis (Schalke), Sandro Ramírez (Everton)

VALENCIA
Érkezett: Geoffrey Kondogbia (Inter, kuv., 25 000 000), Mouctar Diakhaby (Olympique Lyon, 15 000 000), Daniel Wass (Celta Vigo, 6 000 000), Uros Racsics (Crvena zvezda, 2 200 000), Álex Centelles (Valencia B), Cristiano Piccini (Sporting CP, 8 000 000), Kévin Gameiro (Atlético Madrid, 16 000 000)
Kölcsönbe: Michy Batshuayi (Chelsea, 3 000 000), Gyenyisz Cserisev (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Aderllan Santos (EC Vitória), Zakaria Bakkali (Deportivo La Coruna), Álvaro Medrán (Alavés), Nani (Lazio), Nacho Gil (Las Palmas), Joao Cancelo (Inter)
Távozott: Joao Cancelo (Juventus, 40 400 000), Nemanja Makszimovics (Getafe, 5 000 000), Fabián Orellana (Eibar, 2 000 000), Zakaria Bakkali (Anderlecht, 1 200 000), Nani (Sporting CP, i.), Martín Montoya (Brighton, 7 000 000)
Kölcsönbe: Álvaro Medrán (Rayo Vallecano), Simone Zaza (Torino, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Goncalo Guedes (PSG), Luciano Vietto (Atlético Madrid), Andreas Pereira (Manchester United)

VILLARREAL
Érkezett: Gerard Moreno (Espanyol, 20 000 000), Karl Toko Ekambi (Angers, 18 000 000), Roger Martínez (Csiangszu Szuning, kuv., 14 900 000), Santiago Cáseres (Vélez Sarsfield, 10 000 000), Ramiro Funes (Everton, 9 000 000), Miguel Layún (FC Porto, 4 000 000), Santi Cazorla (Arsenal, i.), Daniel Raba (Villarreal B), Carlos Bacca (Milan, 7 000 000)
Kölcsönből vissza: Alfonso Pedraza (Alavés), Matías Nahuel (Barcelona B), Alfred N'Diaye (Wolverhampton)
Távozott: Rodri (Atlético Madrid, 20 000 000), Roger Martínez (CF América, 8 500 000), Antonio Rukavina (FK Asztana, i.), Adrián Marín (Alavés), Samu Castillejo (Milan, 25 000 000)
Kölcsönbe: Rúben Semedo (Huesca), Alfred N'Diaye (Málaga), Pau Torres (Málaga), Gyenyisz Cserisev (Valencia), Ramiro Guerra (Gimnastic Tarragona), Leonardo Suárez (Real Valladolid), Enes Ünal (Real Valladolid), Roberto Soriano (Torino, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Carlos Bacca (Milan), Szalem al-Davszari (al-Hilal)

RAYO VALLECANO
Érkezett:
Gaël Kakuta (Hopej China Fortune, 3 000 000), Alberto García (Getafe, i.), José Pozo (Almería, 1 300 000), Emiliano Velázquez (Atlético Madrid, 1 000 000), Tito (Leganés, i.), Jordi Amat (Swansea City, 1 000 000), Álvaro García (Cádiz, 5 000 000)
Kölcsönbe: Luis Advíncula (Tigres UANL), Álvaro Medrán (Valencia), Raúl de Tomás (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Johan Mojica (Girona), Lass Bangoura (Almería)
Távozott: Johan Mojica (Girona, 5 000 000), Baiano Carneiro (Alanyaspor, i.), Ernesto Galán (Rayo Majadahonda, i.), Diego Aguirre (Real Zaragoza, i.), Antonio Amaya (UCAM Murcia, i.), Mario Fernández (Cartagena, i.), Manucho (szl.), Alejandro Domínguez (szl.), Francisco Cerro (szl.), Emiliano Velázquez (Atlético Madrid), Abdulmadzseed al-Szulaiheem (al-Sabab), Alberto García (Getafe), Raúl de Tomás (Real Madrid B), Unai López (Athletic Bilbao), Bebé (Eibar), Fran Beltrán (Celta Vigo, 8 000 000)

REAL VALLADOLID
Érkezett:
José Antonio Caro (Sevilla B), Rubén Alcaraz (Girona, 1 000 000), Fede San Emeterio (Sevilla B)
Kölcsöbe: Ivi (Levante), Keko (Málaga), Daniele Verde (AS Roma), Leonardo Suárez (Villarreal), Enes Ünal (Villarreal), Duje Cop (Standard Liege, 500 000)
Kölcsönből vissza: Iban Salvador (Cultural Leonesa), Alberto Guitián (Sporting Gijón)
Távozott: Iban Salvador (Celta Vigo B, i.), Deivid (Las Palmas, i.), Jaime Mata (Getafe, i.), Lukas Rotpuller (szl.), Isaac Becerra (Gimnastic Tarragona, i.)
Kölcsöbe: José Antonio Caro (Albacete), Fede San Emeterio (Granada)
Kölcsönből vissza: Toni Martínez (West Ham U23), Jannisz Janniotasz (Olympiakosz), Javier Ontiveros (Málaga), Pablo Hervías (Eibar), Borja Herrera (Las Palmas)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

MÁLAGA
Érkezett: Renato Santos (Boavista, 750 000), Badr Bulahrud (FUSZ Rabat, 600 000), Munir (Numancia, i.), Dani Pacheco (Getafe, i.)
Kölcsönbe: Héctor Hernández (Atlético Madrid B), Alfred N'Diaye (Villarreal), Pau Torres (Villarreal), Mamadou Koné (Leganés)
Kölcsönből vissza: Mikel Villanueva (Cádiz), Michael Santos (Gijón), Luis Munoz (Lugo), Miguel Cifuentes (Albacete), Bakary Koné (RC Strasbourg), Jony (Gijón), Javier Ontiveros (Real Valladolid), Adnan Tighaduini (Twente), Emanuel Cecchini (Club León), Álex Mula (Tenerife)
Távozott: Chory Castro (Nacional, i.), Maxime Lestienne (Standard Liege, i.), Ignasi Miquel (Getafe, 5 000 000), Bakary Koné (Ankaragücü, i.), Jusszef en-Nesziri (Leganés, 6 000 000)
Kölcsönbe: Jony (Alavés), Emanuel Cecchini (Banfield), Mikel Villanueva (Reus Deportiu), Keko (Real Valladolid), Michael Santos (Leganés), Esteban Rolón (Genoa)
Kölcsönből vissza: Zdravko Kuzmanovics (FC Basel), Roberto (Espanyol), Samu García (Levante), Borja Bastón (Swansea City), Alberto Bueno (FC Porto), Isaac Success (Watford), Adalberto Penaranda (Warford), Diego Rolan (Bordeaux), Brown Ideye (Tiencsin Teda)

DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett: Diego Rolan (Bordeaux, 5 000 000), Carles Gil (Aston Villa, kuv., 1 750 000), Quique (Osasuna, 1 700 000), Christian Santos (Alavés, i.), Pedro Sánchez (Granada, i.), Sebastián Dubarbier (Estudiantes, i.), David Simón (Las Palmas, i.), Michele Somma (Bari), Vicente Gómez (Las Palmas, 600 000)
Kölcsönbe: Pablo Marí (Manchester City), Adrián Ortola (Barcelona), Domingos Duarte (Sporting CP)
Kölcsönből vissza: Álex Bergantinos (Gijón), Saúl García (Numancia), Rober Pier (Levante)
Távozott: Florin Andone (Brighton, 6 000 000), Emre Colak (al-Vahda, 1 000 000), Luisinho (Huesca, i.), Rubén Martínez (Osasuna, i.), Fernando Navarro (szl.), Fabian Schär (Newcastle United, 4 000 000), Sidnei (Betis, 4 500 000), Guilherme (Olympiakosz, 2 500 000)
Kölcsönbe: Juanfran (Leganés, 300 000), Rober Pier (Levante), Diego Rolan (Leganés, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Lucas Pérez (Arsenal ), Adrián López (FC Porto), Zakaria Bakkali (Valencia), Makszim Koval (Dinamo Kijev), Federico Valverde (Real Madrid B)

LAS PALMAS
Érkezett: Fidel (Almería, 500 000), Rubén Castro (Betis, i.), Martín Mantovani (Leganés, i.), Juan Cala (Honan Csienje, i.), Nauzet Pérez (APOEL Nikosia, i.), Deivid (Real Valladolid, i.), Álvaro Lemos (Celta Vigo), Raúl Fernández (Levante, i.), Christian Rivera (Eibar), Tomás Pekhart (Hapoel Beer-Seva, i.), Inigo Ruiz de Galarreta (Barcelona B, 500 000), Maikel Mesa (Gimnastic Tarragona, 700 000)
Kölcsönbe: Rafa Mir (Wolverhampton)
Kölcsönből vissza: Sergio Araujo (AEK Athén), Loic Rémy (Getafe), Borja Herrera (Real Valladolid), Mateo García (Alcorcón)
Távozott: Marko Livaja (AEK Athén, kuv., 1 800 000), Loic Rémy (Lille, 1 400 000), Leandro Chichizola (Getafe, i.), Jairo Samperio (Hamburg, i.), Ximo Navarro (Alavés), Imoh Ezekiel (Kotrijk, i.), Míchel Machado (szl.), David Simón (Deportivo La Coruna, i.), Alberto Aquilani (szerződését felbontották), Borja Herrera (Reus Deportiu, i.), Raúl Lizoain (Alcorcón, i.), Vicente Gómez (Deportivo La Coruna, 600 000)
Kölcsönbe: Mateo García (Arisz), Pedro Bigas (Eibar)
Kölcsönből vissza: Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Nacho Gil (Valencia), Emmanuel Emenike (Olympiakosz), Alen Halilovic (Hamburg), Alejandro Gálvez (Eibar), Oghenekaro Etebo (Feirense), Hernán Toledo (Deportivo Maldonado), Matías Aguirregaray (Club Tijuana)

Vastaggal a hét eseményei, lezárva vasárnap reggel.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik