El Clásico: Azt csináltunk, amit akartunk – Luis Enrique

Vágólapra másolva!
2015.11.22. 10:37
null
Luis Enrique szerint játékosai azt csináltak a pályán, amit akartak – itt éppen gólt ünnepeltek (Fotó: AFP)
A címvédő és listavezető Barcelona idegenben 4–0-ra megverte az ősi rivális Real Madridot a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 12. fordulójának rangadóján. A katalán együttest irányító Luis Enrique úgy véli, játékosai azt csinálták a pályán, amit akartak.

„A győzelem íze mint az isteni dicsőség. Azt csináltunk, amit akartunk. A játék több elemében is az ellenfél fölé nőttünk, magasabb szintet képviseltünk, nem gondolom, hogy a Real Madrid játékosai feladták volna a küzdelmet. Minden úgy történt, ahogy elterveztük. Több mint elégedettek lehetünk. Örömöt szereztünk a szurkolóinknak, örökké emlékezetes meccset játszottunk” – értékelt Luis Enrique.

„A hét folyamán döntöttem el, hogy Messi nem lesz a kezdőcsapat tagja, de mielőtt ez véglegessé vált volna, beszélni akartam vele. Elfogadta a döntésemet” – mondta a szakember, aki a gólpasszt jegyző Sergi Roberto teljesítménye mellett sem ment el szó nélkül.

„A csapat jolly jokere. Bármelyik pozícióban megállja a helyét, nem veszíti el a labdát. Képzett labdarúgó, aki küzd, jól helyezkedik és fizikailag is kiváló állapotnak örvend. Tökéletesen megértette, mit várok tőle, nagyszerű futballistává válhat” – méltatta a 23 esztendős spanyol középpályást Luis Enrique.

A mérkőzés elején kényszerűségből lecserélt Javier Mascheranóról kiderült, hogy – ahogy az a televíziós felvételeken is látható volt – rúgást kapott a combjára, de nem szenvedett izomsérülést, ebből kifolyólag várhatóan nem is kell sokat kihagynia.

A vendégek a 11. percben Luis Suárez góljával szerezték meg a vezetést az ősi rivális otthonában. Az uruguayi támadó találatát megelőző akció 24 passzból épült fel, ami spanyol csúcs ebben a bajnoki idényben.

(Forrás: Twitter/OptaJose)
(Forrás: Twitter/OptaJose)

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



EGY PERCIG NEM ÉRT REAL-JÁTÉKOS A LABDÁBA


„Minden szempontból tökéletes mérkőzést játszottunk, végig önmagunkat adtuk. Kevés helyzetet engedtünk a Real Madridnak, és kontrázni sem hagytuk – mondta Andrés Iniesta, akit lecserélésekor a királyi klub drukkerei felállva tapsoltak meg. – Még sok van hátra a szezonból, de nagyon elégedettek vagyunk a bajnokság állásával. Minél nagyobb a két csapat közötti különbség, annál jobb. Köszönöm a szurkolók támogatását.”

A Barcelona középpályása ezt megelőzően 2014 márciusában szerzett gólt a bajnokságban – a Real Madrid ellen, a Santiago Bernabéu Stadionban.

„Nem tudom, mekkora károkat okoztunk nekik, de az biztos, hogy megsebesítettük őket” – vélekedett Sergio Busquets.

DANI ALVES ÖRÖMITTASAN TÁVOZOTT A BERNABÉU-STADION GYEPÉRŐL



A Barcelona sorozatban a huszadik el Clásicóján szerzett gólt, ezzel megdöntötte a korábbi csúcsot a párharc történetében. A Real Madriddal kapcsolatban érdekesség, hogy a csapatot irányító legutóbbi öt vezetőedző, Juande Ramos, Manuel Pellegrini, José Mourinho, Carlo Ancelotti és Rafa Benítez egyaránt elveszítette az első, Barcelona elleni mérkőzését.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
12. FORDULÓ

REAL MADRID–BARCELONA 0–4 (0–2)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 80 500 néző. V: Fernández Borbalán
REAL MADRID: K. Navas – Danilo, Varane, Sergio Ramos, Marcelo (Carvajal, 59.) – Modric, Kroos – Bale, James Rodríguez (Isco, 55.), C. Ronaldo – Benzema. Vezetőedző: Rafa Benítez
BARCELONA: Bravo – Dani Alves, Piqué, Mascherano (Mathieu, 27.), Jordi Alba – Rakitic (Messi, 57.), Busquets, Iniesta (Munir, 77.) – Sergi Roberto, L. Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: L. Suárez (11., 74.), Neymar (39.), Iniesta (53.)
Kiállítva:
Isco (84.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 12 10 2 29–12 +17 30
2. Real Madrid 12 7 3 2 26–11 +15 24
3. Atlético Madrid 11 7 2 2 16–6 +10 23
4. Celta Vigo 12 6 3 3 22–20 +2 21
5. Villarreal 11 6 2 3 15–11 +4 20
6. Valencia 12 5 4 3 17–9 +8 19
7. Eibar 11 5 4 2 16–11 +5 19
8. Deportivo La Coruna 12 4 6 2 18–13 +5 18
9. Athletic Bilbao 11 5 2 4 18–14 +4 17
10. Sevilla 12 4 3 5 17–18 –1 15
11. Betis 11 4 3 4 11–16 –5 15
12. Rayo Vallecano 11 4 1 6 13–19 –6 13
13. Espanyol 11 4 1 6 12–23 –11 13
14. Real Sociedad 12 3 3 6 14–14 0 12
15. Sporting Gijón 11 3 3 5 11–15 –4 12
16. Getafe 11 3 1 7 11–18 –7 10
17. Las Palmas 12 2 4 6 10–17 –7 10
18. Málaga 11 2 3 6 5–9 –4 9
19. Granada 11 1 4 6 11–20 –9 7
20. Levante 11 1 4 6 7–23 –16 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik