El Clásico: Aggódom, hogy lábalunk ki ebből – Benítez

Vágólapra másolva!
2015.11.22. 08:56
null
Karim Benzemáék súlyos vereséget szenvedtek a Barcelonától (Fotó: AFP)
A Real Madrid hazai pályán kiütéssel, 4–0-ra kikapott az ősi rivális Barcelonától a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 12. fordulójának rangadóján. A fővárosi együttest irányító Rafa Benítez a mérkőzés után aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy játékosai mentálisan hogyan tudják feldolgozni a súlyos vereséget.

„Mindannyian felelősek vagyunk a vereség miatt, csapatként kell megoldást találnunk a problémáinkra. A második félidő első perceiben támadólag léptünk fel, voltak lehetőségeink is. Ha Marcelo gólra váltja a lehetőségét, feléledtek volna a reményeink. Megfizettünk a hibáinkért, az idő előrehaladtával pedig egyre nehezebbé vált a helyzetünk” – mondta Benítez.

A Real Madrid meglehetősen offenzív összeállításban lépett pályára, hiszen Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Karim Benzema és James Rodríguez mellett Luka Modric és Toni Kroos is kezdőként kapott szerepet, vagyis a hazaiak klasszikus védekező középpályás nélkül szálltak harcba.

„A Barcelona kapujához minél közelebb szerettünk volna labdákat szerezni, de nem vált be a tervünk” – ismerte el taktikai hibáját a spanyol szakember, aki nyugtalan futballistái mentális állapota miatt.

„Nem a hozzáállásunkkal volt baj. A vereség mindig fájdalmas, főleg akkor, ha így kapsz ki. Ebben mindenkinek megvan a felelőssége. Aggódom amiatt, hogy a csapat mentálisan hogyan tud majd felkészülni a következő meccsre” – zárta mondandóját Benítez.

„Nem tanultunk a hibáinkból. Nem játszottunk csapatként, és ez nem először fordult elő. Nagyon gyengén teljesítettünk. Nagyon, nagyon gyengén” – értékelt csalódottan Luka Modric.

„Nehéz időket élünk, de voltunk már ennél sokkal nagyobb bajban is. Bocsánatot kérünk a szurkolóinktól, nem olyan meccset játszottunk, amilyenre vágytunk. Szerettük volna birtokolni a labdát, amely szinte mindig a Barcánál volt. Sajnálom a drukkereket. Joguk van tüntetni a csapattal szemben, amikor rossz irányba haladnak a dolgok” – mondta a Real Madrid brazil balhátvédje, Marcelo.

A hazai szurkolók a mérkőzés végén fehér zsebkendőt lobogtatva jelezték a Real elnökének, Florentino Péreznek, hogy távozzon.

A SZURKOLÓK FLORENTINO PÉREZ KLUBELNÖK ELLEN TILTAKOZTAK

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
12. FORDULÓ

REAL MADRID–BARCELONA 0–4 (0–2)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 80 500 néző. V: Fernández Borbalán
REAL MADRID: K. Navas – Danilo, Varane, Sergio Ramos, Marcelo (Carvajal, 59.) – Modric, Kroos – Bale, James Rodríguez (Isco, 55.), C. Ronaldo – Benzema. Vezetőedző: Rafa Benítez
BARCELONA: Bravo – Dani Alves, Piqué, Mascherano (Mathieu, 27.), Jordi Alba – Rakitic (Messi, 57.), Busquets, Iniesta (Munir, 77.) – Sergi Roberto, L. Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: L. Suárez (11., 74.), Neymar (39.), Iniesta (53.)
Kiállítva:
Isco (84.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 12 10 2 29–12 +17 30
2. Real Madrid 12 7 3 2 26–11 +15 24
3. Atlético Madrid 11 7 2 2 16–6 +10 23
4. Celta Vigo 12 6 3 3 22–20 +2 21
5. Villarreal 11 6 2 3 15–11 +4 20
6. Valencia 12 5 4 3 17–9 +8 19
7. Eibar 11 5 4 2 16–11 +5 19
8. Deportivo La Coruna 12 4 6 2 18–13 +5 18
9. Athletic Bilbao 11 5 2 4 18–14 +4 17
10. Sevilla 12 4 3 5 17–18 –1 15
11. Betis 11 4 3 4 11–16 –5 15
12. Rayo Vallecano 11 4 1 6 13–19 –6 13
13. Espanyol 11 4 1 6 12–23 –11 13
14. Real Sociedad 12 3 3 6 14–14 0 12
15. Sporting Gijón 11 3 3 5 11–15 –4 12
16. Getafe 11 3 1 7 11–18 –7 10
17. Las Palmas 12 2 4 6 10–17 –7 10
18. Málaga 11 2 3 6 5–9 –4 9
19. Granada 11 1 4 6 11–20 –9 7
20. Levante 11 1 4 6 7–23 –16 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik