Barcelona: Messi nélkül sem szárnyaszegett a csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.30. 19:51
null
Messire ismét hosszabb kihagyás és sok különmunka vár (Fotó: AFP)
A 28 éves Lionel Messi pályafutása a 2004–2005-ös idényben indult be a Barcelona felnőttcsapatában, hogy biztató évek után a 2008–2009-es szezontól pörögjön fel egyértelműen világklasszis szintjére. Ezzel együtt szinte hihetetlen, hogy nagyon súlyos sérülése még nem is volt, az utóbbi években mindössze kétszer hagyott ki a mostanihoz hasonlóan hosszabb időt. Megnéztük, nélküle hogyan teljesített a Barcelona, amelyre most minimum nyolc tétmeccs (öt bajnoki és három a BL-ben) vár Messi nélkül.

 

Messi alaphelyzetben lassan tíz éve kezdőként kap lehetőséget a Barcelonában, és a katalánok edzői a meccseken többnyire a pályán is hagyták. Az argentin nem igazán a rotáció híve, nehezen viselte, amikor a kispadra jelölték vagy idő előtt el kellett hagynia a játékteret. Honfitársa, a jelenlegi argentin szövetségi kapitány, Gerardo Martino mondta ki elsőként a nyilvánosság előtt: sérülésveszély miatt, a regenerálódás érdekében ő bizony a 60. perc tájékán lekapja Messit, ha a mérkőzés állása erre lehetőséget ad neki. Az még csak adott olykor, a klasszis támadó viszont nem: sértődés és ügy lett belőle. Azóta nem piszkálják.

Messi az előző idényt letudta kényszerpihenő nélkül, de még a 2012–2013-es szezon végén, valamint a 2013–2014-es elején a lelátóra száműzte őt egy-egy sérülés. És egyik sem nagyobb, pályafutásra nagy befolyással bíró probléma volt – törés vagy térdszalagszakadás –, hanem közepes. Az elnyűhetetlennek tetsző test bizony jelzett számára: a taposómalomban illene rá jobban odafigyelni. Persze a profi sportolók sokszor alárendelik az egészségüket az eredményességnek. A már most sportági fogalomnak és mérföldkőnek számító Messi esetében ez a tétel fokozottan igaz. Ezek után nehéz arról beszélni, hogy két hónap alatt ne sikerülne őt hadra fogható állapotba hozni a november 21-i, Real Madrid elleni idegenbeli rangadóra.

2012–2013-AS IDÉNY
30. forduló IV.6 Barcelona–Mallorca 5–0
31. forduló IV.14 Zaragoza–Barcelona 0–3
32. forduló IV.20 Barcelona–Levante 1–0
BL-elődöntő/visszavágó V.1 Barcelona–Bayern München 0–3
36. forduló V.19 Barcelona–Real Valladolid 2–1
37. forduló V.26 Espanyol–Barcelona 0–2
38. forduló VI.1 Barcelona–Málaga 4–1

Az első hosszabb kihagyásra 2013 tavaszán került sor. Messi a PSG elleni BL-negyeddöntő első, április 2-i, párizsi felvonásán sérült meg, és a szünetben lecserélték. Akkor még elővigyázatosságról szóltak a hírek, a soron következő bajnokit azonban kihagyta, míg a visszavágón a kispadon kezdett és csupán 28 percet kapott. A Bayern elleni elődöntő első, április 23-i betlije előtt két bajnokit kihagyott, hogy összekapja magát.

Hiába: Münchenben még pályán lehetett, de mintha ott sem lett volna. Igaz, a többi barcás ugyanígy járt teljesen egészségesen is… A 0–4 utáni hazai visszavágón aztán már nem volt értelme a játékának. Három bajnoki következett; ezek közül kettőre csereként szállt be – az összesen 66 perc is elég volt számára három gólhoz –, majd jött 71 perc kezdőként, hogy a záróra előtti három bajnokin megint csak a lelátóról drukkoljon a társaknak. Akik nélküle is megoldották a feladatot.

A Barcelona áprilisban és májusban sem botlott bajnokit Messi nélkül: hozta a maximális kétszer kilenc pontot, előbb 9–0-s gólkülönbséggel, majd 8–2-vel. A csapat nem váltott hadrendet, továbbra is három csatárral támadott. Az argentin helyére akkor Cesc Fabregas szállt be visszavont centerként a támadótrióba, és a rendelkezésére álló hat meccsen öt gólt szerzett, közte a Mallorca elleni triplával. Fabregas mellett az Alexis Sánchez, David Villa, Pedro Rodríguez, Cristian Tello négyes kapott lehetőséget a csatársorban. Közös az öt játékosban, hogy jelenleg már egyikük sem tagja a Barcelona keretének.

2013–2014-ES IDÉNY
14. forduló XI.23. Barcelona–Granada 4–0
BL-csoportkör XI.26. Ajax–Barcelona 2–1
15. forduló XII.1. Athletic Bilbao–Barcelona 1–0
Király-kupa XII.6. Cartagena–Barcelona 1–4
BL-csoportkör XII.11. Barcelona–Celtic 6–1
16. forduló XII.14. Barcelona–Villarreal 2–1
Király-kupa XII.17. Barcelona–Cartagena 3–0
17. forduló XII.22. Getafe–Barcelona 2–5
18. forduló I.5. Barcelona–Elche 4–0

Nem kezdődött jól a 2013–2014-es szezon, a rajt előtti hírek arról szóltak, hogy Messi vajon tudja-e vállalni a játékot vagy sem? Combsérülése kiújulni látszott. Vagy valójában el sem múlt? Végül a Levante ellen ott volt a pályán, 71 perc alatt két gólig és egy gólpasszig jutott a 7–0-s diadal során. Jöttek a meccsek, minden rendeződni látszott, aztán szeptember végén történt valami.

Az Almería ellen a 29. percben le kellett őt cserélni, majd kihagyott egy bajnokit és utána csereként tért vissza. A Real Madrid elleni 2–1-es hazai sikerből tevékenyen kivette a részét. Gólt viszont nem szerzett, miként utána sem. Két bajnokit még kihordott lábon, Sevillában viszont már a 21. percben lehívták. Történt mindez november 10-én. Hetekkel a figyelmeztető jel után. Vagy inkább hónapokkal? Akkor és azóta sem lett ugyanis egyértelműsítve, hogy Messi a tavaszi alapsérülését vitte tovább magával, amely kiújult, vagy ismét megsérült. A hivatalos kommunikáció szerint utóbbi történt.

Az argentin zsinórban öt bajnokit, két-két BL-, valamint Király-kupa-találkozót hagyott ki, 2014. január 8-ig nem lépett pályára, ami két hónapos kimaradás. A kilenc találkozóból hetet nyert meg a Barcelona, az amszterdami BL-meccsen (2–1) és a a bilbaói bajnokin (1–0) viszont kikapott.

A 4–3–3-as felállás ekkor sem változott a katalánoknál, miként az sem, hogy Messi híján döntően Fabregas futballozhatott a támadósor közepén, illetve kétszer Neymar kapott itt szerepet. A spanyol viszont hátrébb játszott, ő klasszikusabb irányítószerepet töltött be a kaput direktebben támadó, mindenfajta kötöttségtől mentesen játszó argentinnal ellentétben.

A közeggel az idő tájt még csak barátkozó brazilnak magas volt a poszttal járó kihívás, és azóta is leginkább szélsőként villog. Akkor is inkább az oldalvonal mellett kapott szerepet, miként Sánchez és Pedro. A Barcelona abban a periódusban sem igazán érezte meg Messi hiányát – bár az amszterdami és bilbaói egygólos vereség során azért hozzá tudott volna tenni valamit a katalánok játékához és eredményességéhez –, más kérdés, hogy a kispadon minőségi pótlásokkal tervezhetett Martino. De kit dobjon csatába Luis Enrique? Főként úgy, hogy van elég baja: a Leverkusen ellen kényszerű okokból Andrés Iniesta számára is idő előtt fejeződött be a mérkőzés (négy-hat hetes kihagyást prognosztizálnak a spanyol lapok), az edző válogatási lehetőségei minimálisra csökkentek.

2015–2016-OS IDÉNY
BL-csoportkör
IX.29.
Barcelona–Bayer Leverkusen
2–1
7. forduló
X.3.
Sevilla–Barcelona
8. forduló
X.17.Barcelona–Rayo Vallecano
BL-csoportkör
X.20.BATE–Barcelona
9. forduló
X. 25.Barcelona–Eibar
10. forduló
X.31.Getafe–Barcelona
BL-csoportkör
XI.4.
Barcelona–BATE
11. forduló
XI.8.Barcelona–Villarreal
12. fordulóXI.22.Real Madrid–Barcelona
BL-csoportkör
XI.24.
Barcelona–Roma
13. forduló
XI.29.Barcelona–Real Sociedad

Messi mostani sérülésében vízválasztó lehet az el Clásico, illetve azt követően a Roma elleni, hazai BL-csoportmeccs. Mindkettő roppant fontos ütközet. Az erőviszonyok alapján utóbbin a továbbjutási pozíciók dőlhetnek el a BL-csoportban, főként az idegenbeli 1–1 után, bár az olaszok kedden Boriszovban jelentősen rontottak a kihívói esélyeiken. A Real elleni jó – vagy éppen rossz – eredmény pedig az utána lévő találkozókon lehet kihatással az önbizalomra és a teljesítményre.

Messi játékát addig minden bizonnyal nem kockáztatják meg a katalánok, a Madrid ellen viszont vélhetően már csatasorba áll. Hogy aztán mennyire épül fel, menyire lesz kockázatos a szerepeltetése, most még megjósolhatatlan. Kezd? Csereként száll be, ha a szükség úgy hozza? Kezd, de rásérül, és korán cserélni kell? Olyan súlyosan sérül rá, hogy újabb hetekre veszítik el? Egyelőre még csak kérdések vannak.

A társak mindenesetre kedden már nélküle győzték le 2–1-re a Camp Nouban BL-meccsen a Leverkusent. A katalánok játékán, ritmusán és tartásán is erősen érződött, hogy nincs köztük a vezér. A háromcsatáros játékot ezúttal sem cserélték le, a jobb szélen Sandro Ramírez kapott lehetőséget, őt a 63. percben Munir El Haddadi váltotta. Messi nélkül a Luis Suárez, Neymar páros sem villogott, de az uruguayi a hajrában legalább megmentette övéit. Sergi Roberto az ő lövése utáni kipattanóból egyenlített, majd két perc múlva Suárez a győztes gólt is megszerezte egy jó iramú meccsen, amelyen a gyors, agresszívan letámadó német vendégek sokáig meg tudták fojtani a házigazdák játékát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik