Barcelona: megegyeztek Messivel az új szerződésről

Vágólapra másolva!
2014.05.16. 13:08
null
Messi sok gólt ünnepelhet még Barca-mezben (Fotó: fcbarcelona.com)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona megegyezett az új szerződésről Lionel Messivel.

 

A Barcelona hivatalos honlapján tette közzé, hogy megegyezett Lionel Messivel a támadó új szerződéséről, amely valószínűleg jobb kondíciókat tartalmaz a játékos számára az előzőnél. A felek egyezségre jutottak a feltételeket illetően, és a napokban alá is írja a megállapodást az argentin.

Lionel Messi jelenlegi szerződése 2018-ig szól, a támadó sajtóhírek szerint feltételként szabta meg, hogy Sergio Agüero megszerzése mellett tartsák meg José Manuel Pintót. A korábbi információk szerint az új szerződés 2019-ig szólna, Messi évente húszmillió eurót tehetne zsebre – plusz a csapat eredményességének függvényében további 3-4 milliót –, kivásárlási ára pedig maradna 250 millió euró. Akkor egy kérdésben még nem jutottak dűlőre az érintettek: az argentin játékos eddig száz százalékban birtokolta a saját kereskedelmi jogaiból származó bevételeket, de az új szerződés megkötése után ez változhat.

Messi 424 mérkőzésen 354 gólt szerzett a Barcelonában a transfermarkt.de adatai szerint, hat bajnoki cím mellett háromszor nyert Bajnokok Ligáját, négyszer aranylabdát.

Legfrissebb hírek

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
14 órája

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Raphinha döntött, a Barcelona legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.12.13. 20:26

Kiakadtak a rajongók, rendbontással indult Lionel Messi indiai körútja

Minden más foci
2025.12.13. 11:14

Nagyot hajrázva nyert a címvédő Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.12. 23:03

Ismét Lionel Messit választották meg az MLS legértékesebb játékosának

Minden más foci
2025.12.09. 23:41
Ezek is érdekelhetik