Barca: robban az átigazolási bomba? Di María érkezhet

Vágólapra másolva!
2015.06.24. 12:12
null
Ángel Di María a Real Madrid színeiben négy éven át a Barcelona kapuját riogatta – fordul a kocka? (Fotó: Reuters, archív)
Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona a nyári átigazolási időszakban Ángel Di Maríával, a Real Madrid korábbi középpályásával erősítené meg a keretét, aki jelenleg a Manchester United játékosa.

 

A barcelonai illetőségű Sport napilap szerdán címlapsztoriként tálalta a hírt. A katalán illetőségű újság úgy tudja, a Barcelonát irányító Luis Enrique elképzeléseibe tökéletesen beleillik az argentin válogatott támadó, aki szívesen játszana ismét a spanyol bajnokságban.

A tárgyalási folyamatot lelassíthatja, hogy a Barcelonánál hamarosan elnökválasztást tartanak, míg Di María jelenleg minden erejével a Copa Américára koncentrál, és csak utána kezdi meg nyári vakációját.

A Real Madrid színeiben 2010 és 2014 között bajnokságot, Bajnokok Ligáját és két Király-kupát is nyerő 27 éves játékos tavaly 75 millió euró körüli összegért szerződött a Manchester Unitedhez, de Angliában az első idényében nem találta meg a számításait, és állítólag Louis van Gaal sem ragaszkodik hozzá.

Az átigazolás megvalósulására kicsi az esély, de a Di Maríával jó viszonyt ápoló Lionel Messi rábeszélheti barátját a barcelonai folytatásra.

A katalán Sport szerdai címlapja
A katalán Sport szerdai címlapja

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
12 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik