Barca: Messit szidó bejegyzés miatt faggatják az új játékost

T. D.T. D.
2019.08.23. 09:20
null
Junior Firpo (jobbra) egy korábbi bejegyzése miatt magyarázkodhat (Fotó: AFP)
Kellemetlen tweet miatt faggatják az újságírók a Barcelona egyik nyári szerzeményét, Junior Firpót. A Betistől érkező balhátvéd 2012-ben, még 15 éves korában nem kertelt, amikor Lionel Messiről formált véleményt. Ez persze most, amikor már a Barca labdarúgója, okozhatna néhány kínos pillanatot.

 

Junior elismerte, hogy nem írt túlságosan szép dolgokat jelenlegi csapattársáról – többek között az édesanyját szidta nem éppen szalonképes kifejezésekkel, valamint megjegyezte, hogy valószínűleg simán eltörné a lábát.

Ennek fényében nem meglepő. hogy az első barcelonai edzések után a dominikai születésű futballistát arról faggatták, találkozott-e már Messivel.

„Persze, mindennap találkozunk az öltözőben. Tudom, hogy ezt a korábbi bejegyzéseim miatt kérdezi, de letudtuk. Nem akarok ebből nagy ügyet csinálni. Nem hiszem, hogy Leo egyáltalán tudott róla, én még csak egy gyerek voltam a Betis akadémiáján, nem gondolom, hogy érdekli” – fejtette ki álláspontját a témában Junior a Sportnak.

A Betisnél 2014 óta pallérozódó Junior Firpo érkezését augusztus elején jelentette be a Barcelona – a játékos még csak felkészülési mérkőzésen játszott új csapatában.

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
4 órája

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
4 órája

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
18 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 08:09